Garázs

Az Xpeng elkezdi árulni a repülő autót, ami valójában nem repül

Az elektromos autókat gyártó Xpeng (a kínai Tesla) AeroHT nevű leányvállalata kétfajta repülő autón dolgozik, amelyek közül a Cybertruckhoz hasonló külsejű változat már 2025-ben érkezik a vásárlókhoz. Az autó azonban, elnevezése ellenére, nem repül, más módon oldja meg a lebegőbe emelkedést.
Techno

Ha nem nézzük, egyszerűen összehajtogatja magát a 70 millió forintos luxustévé

Az osztrák C Seed által a CES-en bemutatott N1 csaknem három és fél méteres képátlóval rendelkezik, és ez még nem is a legnagyobb modell a gyártó kínálatában.
Techno

Három robot, amivel együtt élhetünk, ha nem bánjunk, hogy figyelnek minket

Ezek a robotok vigyázhatnak ránk és szolgálhatnak ki minket az otthonainkban.
Techno

Szinte telepatikus képességeket ad a használójának a neurális fülhallgató

A Naqi Logix fülhallgatójával úgy irányíthatjuk az elektronikus eszközöket, hogy ahhoz nincs szükség se érintőkijelzőre, se hangutasításokra.
Techno

Ez a tanítható készülék állítólag okosabb, mint egy telefon

A Rabbit R1 a készítői szerint nem csak tökéletesen megérti, amit mondunk neki, de arra is képes, hogy a szokásaink alapján megtanulja, hogyan kell működnie.
Techno

Bizarr robotot készített az egyik legnépszerűbb humanoid tervezője

A Mirokaït szándékosan kevésbé emberszerűre tervezték, de a mozgása különösen interaktív: folyamatosan figyeli környezetét és imitálja a vele beszélgetők mimikáját.
Techno

A Sony a Siemens-szel fogott össze, hogy lenyomják a februárban érkező Apple-sisakot

De az Asus is bejelentett egy Vision Pro-versenytársat a Las Vegas-i CES kiállításon.
Techno

Átlátszó tévékkel futnak neki 2024-nek a világ legnagyobb tévégyártói

A Las Vegas-i Consumer Electronics Show-n a Samsung és az LG is bemutatott egy átlátszó tévét, a két koreai elektronikai óriás azonban egészen más megközelítéssel futott neki az új termékkategóriának.
Techno

Lázat és véroxigént mér, EKG-t készít és sztetoszkópként is működik a Withings egészségügyi svájci bicskája

A BeamO-t Las Vegasban, a CES-en mutatták be.
Techno

A háromnapos munkahét bevezetését szorgalmazza egy cég a robotjával, ami a Tesla Optimusára hasonlít

A Kepler Forerunner humanoid nem titkoltan a Tesla Optimusához hasonlóan működik és amellett, hogy felszabadítja az embereket a mindennapos rutin alól, még távoli bolygók meghódítását is elősegíti a tervek szerint.
Techno

Bármilyen üvegfelület holografikus kijelzővé válhat a Zeiss jövőbe mutató megoldásának köszönhetően

A német vállalat egy olyan technológiáról rántja le a leplet a jövő héten kezdődő CES-en, ami állításuk szerint legalább olyan meghatározó lesz a holografikus kijelzők területén, mint amilyen a könyvnyomtatás feltalálása volt az írott szövegek szempontjából.
Techno

Szobadísznek is beillő miniprojektort mutatott be az LG

A CineBeam Qube elfér a két tenyerünkben, de akár 120 colos képátlójú képet is képes kivetíteni 4K-s felbontásban.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.