Milyen gyakran találkozol olyan fiatal, kis- vagy gyerekkorú páciensekkel, akiknek a helyzetét érdemben befolyásolta, rontotta vagy javította a közösségi média használata?
Azt hiszem, ma már a rendelők többségében megjelennek azok a problémák, melyek a közösségi média káros hatásaival is magyarázhatók. Az egyfókuszú figyelem zavarai, a vágyfantáziák folytonos jelenléte, a fokozottan nárcisztikus közeg egyáltalán nem tesz jót egy fejlődő személyiségnek. Én általában olyan esetekkel találkozom, ahol az állandó szelfiözön okoz önértékelési problémákat, de látok a gyorsaság következtében előálló türelmetlenséget, ami aztán a kapcsolati térben hoz létre szorongásokat. Nehéz is felsorolni, annyi területen tud megjelenni pszichés nehézség. Az állandó monitorozás és rivalizáció valójában készenléti állapotban tart minden fiatalt, akkor is, ha ezt nem éli meg tudatosan. De ez egy nagyon fárasztó érzelmi helyzet, és hosszú távon depresszív érzések megjelenéséhez, a leértékelődéshez vezethet.
Tudsz olyan problémákról, illetve tudsz olyan problémákat felsorolni, amelyeken rontott a közösségi média, amelyek nem léteztek a közösségi média előtt, illetve amelyeken esetleg javított? Például testképzavarok eddig is voltak, de az Instagram súlyosbította azokat a divatlapokhoz képest, ám a homoszexuális fiatalok ma könnyebben találnak sorstársakra?
A testképzavarok számának egyértelmű növekedése nem csak azért van, mert most sokkal több olyan online csoportot lehet találni, ahol „sorstársak” osztják meg a tapasztalataikat, sajnos nem a gyógyulás érdekében. A veszélyeztetett életkorban lévő kamaszok, tinédzserek és huszonévesek a folyamatos képmegosztás trendjében élnek, napi több órát tölthetnek a platformokon, ami alatt a saját megjelenésükkel kapcsolatos érzelmeik észrevétlenül leértékelődhetnek. Nem meglepő, hogy a kutatók arra figyelmeztetnek, a közösségi hálózati oldalak használata jelentősen növeli azt a veszélyt, hogy a serdülő lányok szinte rögeszmésen figyelni kezdik saját testüket, ami a korábban meglévő médiumok, a magazinok és a televízió esetén nem volt ennyire komoly hatású. A kamaszkorban amúgy is még formálódó, hormonális és növekedési változások alatt álló test látványa az Információs Kor előtt is okozott csalódásokat, de ma a kezelhetetlen mennyiségű fotó a tökéletes testekről könnyen a negatív tartományba száműzi a testkép megítélését.
Folyamatos összemérés és rivalizáció zajlik a közösségi média felületein, melyhez kamaszkorban sem érzelmi kanalizációs eszköz, sem kritikai szűrő nem működik. Az átélhető érzelem az irigység, szomorúság, csalódottság lehet, ami növeli a depresszív érzések tárházát.
Pozitív hatások nem is látszanak?
Amikor azt tárgyaljuk, hogy az online tér, a közösségi média, az okoseszközök hogyan szólnak bele a személyiség működésébe, akkor arra érdemes fókuszálnunk, hogy mely működési jellemzők változnak. Az ezeket vizsgáló kutatók nagyjából két táborra oszthatók. Vannak, akik szerint a pozitív hatásokra kell koncentrálnunk, mint a rugalmasabb gondolkodás, nyitottabb személyiség, különböző szerepek kipróbálása, a személyiség rejtett oldalainak megismerése. A klinikusok többsége viszont sokszor elemzi és értelmezi a negatív hatásokat, melyek egy – még kialakulatlan – személyiségnél, az Én érésének folyamatába rosszkor érkezhetnek. Ide sorolhatjuk a regressziót, az önértékelés és önbecsülés valódi/és mutatott viszonyát, a leértékelődéstől való félelmet, az öndestrukciót.
Az Egyesült Államokban most cirkuláló törvényjavaslat, a KOSA kritikusai azt mondják, hogy a platformok, attól félve, hogy megbüntethetik őket, a jövőben eltávolíthatnak minden étkezési zavarokkal, öndestrukcióval vagy épp LMBTQ kérdésekkel foglalkozó posztot, akár a segítő szándékúakat is. Ez szerintük a problémák szőnyeg alá söprése, vagyis ártalmas. Szerinted a gyerekek egészséges fejlődéséhez mi járul hozzá jobban? Ha eltűnnek a szemük elől az ilyen kérdések, vagy ha ott maradnak a platformokon?
Én ilyen viták esetén mindig attól tartok, hogy majd a jobb üzleti modell győz, és nem az egészségvédelem. Ki dönti majd el, hogy például egy „betegségem története” poszt segítő avagy még több szorongást okoz valójában? Bármiféle pszichés probléma esetén a verbális segítségkérés a legjobb, különösen fiatalok esetében. Ezt már akkor láttuk, amikor dr. Google diagnózisaival kezdtek páciensek megjelenni a rendelőkben. Nehéz kérdés, hogy mi a jobb, ha egy 16 éves a szorongásai közepette „rátalál” valamilyen magyarázatra, ami esetleg nem is reális, vagy ha megpróbáljuk arra ösztönözni, hogy ne példákat keressen, hanem kérdéseket tegyen fel, akár egy valódi szakembernek.
Ugyanannyira problematikusnak látod a közösségi média tartalmak fogyasztását, mint a tartalom-előállítást? Vagyis mindegy, hogy egy gyerek posztol is Instagramra, és várja, tűri a kommenteket, lájkokat, vagy hogy csak görgeti, nézi azt?
Egy posztoló érzelmi állapota intenzívebb lehet, mint az olvasóké, de bizonyos esetekben ez sem igaz feltétlenül, mert olvasás közben is jöhetnek olyan érzelem fröccsök, amiket nehéz aztán kicsatornázni valahová. A közösségi média folyamatos használata – már tudjuk – oldja az önkontrollt, és jóval impulzívabb, gátlástalanabb érzelmi munkát hív elő. Az értelem-vezérelt emberek, miután némiképp oldódik az önkontrolljuk, valóban érzelemvezéreltekké válnak. Talán ennél is fontosabb, hogy az állandó visszaigazolás keresése, egyfajta „kívülhordott” önértékelést biztosít, mert a folyamatosan kapott érzelmi támogatás pozitív, noha nem lehetünk biztosak abban, hogy valódi reakciót tükröz. Az online tér lehetővé teszi egy olyan nárcisztikus buborék létrehozását, amely ezt az érzelmi infúziót visszatérő módon biztosítja, ezáltal lehetővé téve, hogy ne is kelljen a realitással foglalkozni.
Ha úgy látjuk a gyereknél, hogy a problémái kapcsolódnak a közösségi média fogyasztásához, mik a megfelelő szülői lépések? Illetve mikortól kell szakemberhez fordulni?
Szakemberhez akkor kell fordulnia egy szülőnek, ha a gyerekén valamilyen érzelmi változást lát. Sajnos nincs egyértelmű tünetsor, alvászavarok, étkezési zavarok, szorongás, izolálódás, viselkedési problémák, türelmetlenség, indulatkezelési problémák jelezhetnek problémát. A jó szülői lépés a megértés és a biztonság nyújtása.
Nem szabad szidni a közösségi médiát, mert az nem segít. Sokkal jobb, ha a realitás felé terelődik a család, vagyis szerveznek programokat, beszélgetnek, társasoznak, egyszóval olyan életet alakítanak ki, ami jobban hasonlít az Információs Kor előttihez.
Szerinted mely életkorban adhatunk digitális eszközöket a gyerekek kezébe? Mikortól használhatják eggyel biztonságosabban a közösségi felületeket?
Ma már az óvodában is látunk okostelefont használó kicsiket, pedig nagyon nem kellene... A túl korán megkapott digitális eszköz a fejlődő idegrendszer és érzelmi apparátus alapvető folyamataiba olyan impulzusmennyiséget áraszt, aminek kezeléséhez az még éretlen. Ezt a jelenséget egérkísérletek eredményein keresztül érthetjük meg. Vannak már olyan kutatások, melyekben egereket hat órán keresztül fény és hang ingerlésnek tesznek ki, mint amilyenek a videójátékokban vannak, és komoly változások tapasztalhatók. Védekezésképpen a folyamatos stimuláció ellen az agyban megváltozik a toleranciahatár. A túlingerelt egerek nyugodtabbak lesznek ezekben a stresszes helyzetekben, de stresszmentes, ingerlés nélküli állapotban az ADHD, azaz a figyelemhiányos zavar jeleit mutatják, kockázatkereső és tanulási problémákat.
Így érthető meg a világon millió szülő problémája: az okoseszközzel játszó gyerek nyugalma, és az eszköz elvétele után az impulzushiány következtében előálló stresszes tünetek, figyelemzavar, nyugtalanság, alvásproblémák, koncentrálási nehézségek, fókuszálási problémák. Ha sikerül tizenkét éves korig visszatartani a közösségi médiát, az a legjobb megoldás. Ha az okoseszközt is sikerül addig elkerülni, az azt jelenti majd, hogy a gyerek sokkal jobb kognitív és érzelmi állapotban lesz, mint a kortársai. Amennyiben ez nem sikerült, és korábban megkapta a gyerek az eszközt, akkor korlátozni kell a használati időt, életkorának megfelelően.
(Fotó: SB Arts Media/Getty Images, Tari Annamária)