A világ klímakutatói különféle matematikai sémákat használnak a Föld lehetséges jövőképeinek felvázolásához a globális felmelegedés tükrében, a legújabb modellek egy csoportja azonban a vártnál is magasabb értékeket produkált az úgynevezett klímaérzékenység-mérések során. (A klímaérzékenység a légköri szén-dioxid változás és a felmelegedés közötti kapcsolat mutatója.) Eszerint ha a károsanyag-kibocsátás a korábbiakhoz hasonló mértékben folytatódik az előttünk álló években,

Ausztráliában 2100-ig akár hét Celsius-fokot is emelkedhet az átlaghőmérséklet.

Az ausztrál CSIRO kutatási intézet és a szintén ausztrál Monash Egyetem legújabb tanulmányában elemzi a fent említett, tavaly év végén megjelent klímaérzékenységi-modellt (CMIP6), illetve annak jelentését az ausztrál kontinens számára. A tanulmány a világ vezető éghajlat-modellező intézeteinek legújabb fejlesztéseit és újításait tartalmazza, 2021-ben pedig az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület (IPCC) hatodik értékelő jelentésébe is bekerül . Az új klímaérzékenységi-értékek ugyanakkor felvetik a kérdést, hogy vajon a korábbi éghajlati modellek alábecsülték-e a lehetséges éghajlatváltozást és annak hatásait, vagy ezúttal a szakemberek túlzásba estek a dolgokkal. Ha a jelenlegi, kirívóan magas becslések helyesnek bizonyulnak, akkor viszont a világnak az eddigieknél jóval nagyobb és sürgetőbb kibocsátáscsökkentést kell tennie a hőmérséklet-emelkedés visszaszorítására.

De mi is pontosan a klímaérzékenység?

A klímaérzékenység az éghajlatváltozás egyik legfontosabb tényezője, amely erőteljesen befolyásolja az alkalmazkodás, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló terveket. Az értékek voltaképpen szabványosított mértékei annak, hogy miként reagál az éghajlat, ha a légkörben a szén-dioxid koncentrációja megduplázódik. A tudományos közösség többféle klímaérzékenységi mutatót ismer, legtöbbet mégis az úgynevezett „egyensúlyi klímaérzékenységet” alkalmazzák. Az egyensúlyi klímaérzékenység becslése során a kutatók hirtelen megemelik a szén-dioxid koncentrációt a modellekben, majd kiszámolják a százötven év múlva tapasztalható felmelegedést, a légkör és az óceán ugyanis ekkor tér vissza normál hőmérsékleti egyensúlyához. Más szavakkal: több szén-dioxid-kibocsátással megzavarják az éghajlatot, és megvárják, amíg visszaáll előző állapotába.

Az előző generációs modellek (CMIP5) egyensúlyi klímaérzékenység-értékei 2,1–4,7 Celsius-fokos tartományban, míg a legújabb modellek (CMIP6) értékei 1,8-5,6 Celsius-fok között alakultak.

Ez magában foglalja az öt Celsius-fokos vagy annál nagyobb érzékenységet mutató modellek csoportját, az előző tartományba eső modellek csoportját, valamint két olyan modellt, amelyek nagyon alacsony, körülbelül két Celsius-fokos értékeket produkálnak. Aki kíváncsi, az alábbi videó dióhéjban összefoglalja a klímaérzékenység lényegét:

Mit jelent ez a jövőre nézve?

A magasabb egyensúlyi klímaérzékenység-értékek a korábbi becslésekhez képest jóval nagyobb felmelegedést jeleznek a jövőbeli károsonyag-kibocsátás alakulásától függetlenül. Eszerint például ha az üvegházhatású gázok kibocsátása az évszázad folyamán tovább növekszik, Ausztráliában a felmelegedés 2100-ra több mint hét Celsius-fokos lehet. A gyakorlatban mindez annyit tesz, hogy ennek következtében

negatív változásokat tapasztalunk majd az esőzésekben, a tengerszint emelkedésében, szélsőséges hőhullámokban és sok minden másban, ami csökkenti alkalmazkodási képességünket.

A magas egyensúlyi klímaérzékenység továbbá azt is jelenti, hogy a jövőben az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nagyobb csökkentését kell végrehajtani egy adott globális felmelegedési cél elérése érdekében. (Azaz szükség lesz még a Párizsi Egyezményhez hasonló megállapodásokra, melynek célja két Celsius-fok alatt tartani a globális felmelegedést.)

Van okunk aggodalomra?

Michael Grose, a CSIRO munkatársa szerint ne legyenek kétségeink a jelenlegi modell hitelessége felül, hiszen az képviseli az évtizedek óta kifejlesztett (remekül teljesítő) modellező rendszerek új generációs verzióját. Hozzáteszi: attól még mert nem tetszenek, nem utasíthatjuk el a kapott eredményeket. Ugyanakkor a korábbi kutatási becsléseket sem szabad elvetnünk, hiszen a kutatóközösségeknek és tudósoknak a közelgő IPCC-értékelés összeállításakor az előzetes bizonyítékok súlyát és hitelességét ugyancsak gondosan fel kell mérniük, és az újakkal együtt kell egy egészet összeállítaniuk. Grose szerint ráadásul még csak most kezdik megérteni a magas érzékenység okait, például, hogy a felhők miként lépnek kölcsönhatásba a levegő részecskéivel. De vannak más bizonyítékok is, amelyek alátámasztják az IPCC becslését az egyensúlyi klímaérzékenységről: ide tartozik például a mintegy húszezer évvel ezelőtti jégkorszak óta tapasztalt melegedés, az utóbbi évtizedekben kibocsátott üvegházhatású gázok következtében tapasztalt felmelegedés mértéke; valamint a terepkísérletekből és a megfigyelt természetes változékonyságból származó különböző éghajlati visszajelzések. A tudósok szerint tehát komolyan kell vennünk az új modell eredményeit, mert ahogy fogalmaznak:

"Számunkra a legijesztőbbek nem a kirívóan magas -sokszor hibásnak vélt- értékek, hanem ha bebizonyosodik, hogy azok valóban helytállóak."

(Fotó: Needpix, Pxabay)