Hatból csak egyetlen forgatókönyv mentén kerüljük majd el a klímakatasztrófát

2021 / 07 / 07 / Justin Viktor
Hatból csak egyetlen forgatókönyv mentén kerüljük majd el a klímakatasztrófát
A klímakatasztrófa nem közeleg, hanem benne élünk, elkezdődött, az időjárás változásától kezdve a tájidegen invazív élőlények megjelenéséig ezer és egy jele van. Valahogy mégsem akarjuk tudomásul venni, és felhagyni a Föld klímarendszerének agresszív megváltoztatásával. A közönyünk sokba kerülhet az utánunk jövő generációknak.

Rossz hírek

A Potsdam Intézet Klímakutató Központja (PIK) véleményezte az Intergovernmental Panel on Climate Change (Éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport, IPCC) 1,5 °C címmel kiadott jelentését, mely szerint a benne szereplő több mint 400 éghajlati forgatókönyv közül csak körülbelül 50 esetben kerülhetjük el az ipari forradalom előtti globális átlaghőmérséklet 1,5 Celsius fokkal történő túllépését. 

Ráadásul az új tanulmány szerint még kevesebb, mindösszesen 20 olyan forgatókönyv akadt, ami reális feltételezésekkel élt a káros folyamatok mérséklésének lehetőségeit illetően,

például a légkörből történő szén-dioxid kivonás sebességéről és elérhető nagyságrendjéről, vagy a fák ültetésének hatásairól.

A jelentést értékelő jelentés bürokratikusnak és talán feleslegesnek hangzó folyamata azért nagyon fontos, mert a segítségével ki lehet szűrni a reális cselekvési terveket. Lila Warszawski, a PIK vezetője elmondta, hogy a kibocsátási forgatókönyvekben öt vizsgált kibocsátás-csökkentési lehetőség kombinációiról van szó. A validálási folyamatban annál reálisabbnak értékeltek egy ilyen tervet, minél több kibocsátás-növelő tényező egyidejű, jelentős mérséklését tartalmazta. 

Az elemzés szerint mind a 20 kiemelt forgatókönyvnek van legalább egy olyan része, ahol a benne foglalt változtatás keresztülvitele komoly kihívást jelent, a vázolt ésszerű mértékű módosítgatás már valószínűleg nem elég. A valóság, amivel szembe kell néznünk, inkább az, hogy át fogjuk lépni az 1,5 Celsius fokos határt, melynek elérhetősége gyorsan távolodik tőlünk a tétlenséggel vagy elégtelen cselekvéssel töltött idő alatt. 

Öt fontos terület

"Az energiaszektor kulcsfontosságú a 1,5 Celsius fokos cél elérésében, természetesen egyrészt az energiaigény csökkentésével, másrészt az energiafelhasználás és -termelés dekarbonizációjával. A szén-dioxid eltávolítása a légkörből és például a föld alatt történő tárolása szintén elengedhetetlen. A földhasználatnak is nettó szén-dioxid-elnyelővé kell válnia, például tőzeges területek újranedvesítésével vagy erdősítéssel. Végül az erőteljes üvegházhatású gáz, a metán kibocsátását is csökkenteni kell, ami főképp az állattenyésztésből ered, vagy az olaj- és gázkitermelés szivárgásából. Ez elég hosszú lista" - mondta el Warszawski.

Az IPCC rendszeresen készít ehhez hasonló forgatókönyveket, és a PIK validálja, ellenőrzi őket. A mostani revízió után a szervezet által kiadott jelentés szerint a fentebb említett 20 forgatókönyv nagyrészt helyes becsléseket adott a szén-dioxid megkötésének ütemére és volumenére, és a fásítási erőfeszítések paramétereit is helyesen mérték fel.

(Forrás: Phys Kép: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Drámai globális tengerszint emelkedés jön, sokkal nagyobb, mint gondoltuk A 21. század végére az eddig jósolthoz képest plusz húsz centiméterrel emelkedhet a globális tengerszint, mivel eddig sajnos rosszul számoltunk és kihagytunk egy monumentális erejű elemet a gyorsuló ütemű globális olvadás okozta probléma felméréséből.

Kína az egész fejlett világnál több üvegházhatású gázt bocsát ki egy új jelentés szerint A klímaváltozás az átlagos időjárási minták bármely hosszú távú változása, akár globálisan, akár regionális szinten. A szigorúan vett definíció szerinti változás sokszor bekövetkezett már a Föld történetében, a mai változásokat azonban az emberi tevékenység okozza, és minden sokkal gyorsabban történik mint a múltban.

A levegő cápái nemsokára megjelenhetnek a fejünk felett Persze nem egy "ZS" kategóriás horrorfilm válik valóra, ahol a forgószélben cápák keringenek, ugyanakkor a tenger szürke farkasainak mégis nagy szerepe van a dologban. A biomimikri legújabb fejlesztéséből a légi szállítmányozás és a polgári repülés is profitálhat.


 


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Mit jelent az, hogy 850 centiméternél tetőzhet a Duna?
Mit jelent az, hogy 850 centiméternél tetőzhet a Duna?
Előrejelzések szerint a következő napokban az elmúlt tíz év legnagyobb áradása várható a Dunán, amelynek tetőzését Budapesten 850 centiméternél várják a szakemberek. Mivel a Vigadó téri vízmérce számai a legtöbb embernek önmagában valószínűleg nem sokat mondanak, így a 2013-as példák alapján megnéztük, hogy mit jelenthet ez a vízmagasság Budapestre (és az ország más részeire) nézve.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.