A robotok antropomorfizálása nem feltétlenül szükséges velejárója a gépekre bízott munka hatékonyabbá tételéhez, néhány esetben viszont kifejezetten jól jön a bizalom kiépítéséhez és a kapcsolattartáshoz. Gépi megfelelőink egyre közelebb férkőznek hozzánk és amennyiben tényleg elterjed a divatja a robot pincéreknek, nővéreknek, takarítóknak, segítőknek, egyszóval az olyan munkakörökben alkalmazott gépeknek, ahol az emberekkel való szoros, akár fizikális együttműködés mindennapos velejárója a elvégzendő tevékenységeknek, pszichológiai szempontból előnyösebb, ha a rideg műanyagnál élőbb (-nek tűnő) társakat kapunk.

A japán nyelvben a másik ember közelségének érzését sonziakannak hívják.

Ezt az érzést próbálják meg előcsalogatni az androidot tervező szakemberek az antropomorfizálással és egyben ez a másik, nem elhanyagolható oka a robotok építésének: a nem szűnő, folytonos emberi kíváncsiság. Kíváncsiság a saját pszichénk iránt. Vajon hogyan reagálunk, ha egy nagy halom fém és műanyag helyett egy emberi arc néz vissza ránk? És ha ez az arc történetesen a miénk?

És ha az arc hiányzik?

Paradox módon a Hiro-chant kifejlesztő japán cég, a Vstone koncepciója az volt, hogy egy üres arc, amely nem képes érzelmek tükrözésére nem hátráltatja, hanem segíti a kötődés kialakítását. Ha nem látunk semmit az arcon, kivetíthetünk rá bármilyen képzelt emocionális állapotot. És a tesztek szerint a dolog működik.

Persze a robotbaba nem lenne robot, ha csak ülne, arc nélkül, és nem csinálna semmit egész nap: Hiro-chan tud sírni, nevetni és aztán megint sírni és utána még többet nevetni.

A nagyobb hatásfok kedvéért a kutatók száz különböző érzelmi állapotot reprezentáló hangot rögzítették valódi kisbabák felhasználásával, így Hiro pont annyira idegesítő, kétségbeejtő, szeretnivaló tud lenni lenni, mint egy üvöltő, vagy gügyögő csecsemő. A teszteken arra voltak kíváncsiak, hogyan reagálnak az emberek a hanghatásokra, egyáltalán kialakul e bármilyen reakció és a bizonyítékok arra utalnak, hogy valóban lehet kötődni akár egy arctalan robothoz is, ha az a legalapvetőbb és legismerősebb humán kifejezéseket használja. A mimika ez esetben csak hátráltatta volna a projekciót, hiszen az esetek felében nem a megfelelő arckifejezés társult volna az auditív expesszióhoz. A cég már rengeteg féle robotot kifejlesztett kereskedelmi célokra, melyeket bármikor megrendelhetünk az online boltokból, de Hiro-chan célja egy kicsit eltér a puszta szórakoztatástól.

A babát a Vstone gyógyító kommunikációs eszköznek hívja, és elsősorban az időseknek segít majd a magány elűzésében és a terápiás kezelésekben.

Az idősek otthonában élő, magányos emberek sokszor a folyamatos közösségi lét ellenére elszakadnak a valódi emberi kapcsolatoktól, Japánban pedig különösen sok a magára maradt egyedülállók száma, viszont gyakori a nővérhiány a kórházakban és otthonokban, így egyre gyakrabban fordulnak a robotok segítségéhez. A Vstone leírása szerint a tesztelés alatt “még azok is, akik a személyzetre egyáltalán nem reagáltak, elkezdtek sírni, mikor Hiro-Chan elkezdett sírni és nevettek, mikor Hiro nevetett.”

A pszichológiai hatás, amely abból következik, hogy úgy érezzük, valakinek szüksége van ránk, valaki felvidul, ha megöleljük, valaki együttérez velünk, illetve fordítva, tehát a legegyszerűbb érzelmeinket bátran kifejezhetjük a jelenlétükben, valóban gyógyító hatású lehet. Hasonló okokból alkalmaznak például kutyákat terápiák során vagy lovas szakköröket érzelmileg/pszichológiailag sérült gyerekek kezelésében. Egy dologban Hiro mégis inkább az úgynevezett Uncanny Valley hatást válthatja ki még azokból is, akiknek lelki békéjét a száj, az orr vagy a szemek teljes hiánya nem zavarja meg, ez pedig a robot tendenciája az időnkénti önállósodásra. A gyártó leírása szerint az egyébként rendkívül egyszerűen, mindenféle mesterséges intelligenciát és deep learninget, arcfelismerő rendszert vagy modern algoritmusokat nélkülöző, hétköznapi elemekkel működő baba

néha mégis életre kelhet és elkezdhet magában nevetni, akkor is, ha egyedül van a szobában.

Az pedig, hogy hogyan reagálnak pszichológiailag az emberek egy arctalan, magában kuncogó robotcsecsemőre, már egy másik, talán még érdekesebb kutatás alapját képezheti.

(Fotó: Flickr/Marcyleigh, Wikimedia Commons)