Szemben ugyanis a gyíkemberekkel, titkos, ártatlan kisgyermekek vérét vígan szlopázó világkormányokkal, a Sagittarius-Föld teória kozmikus léptékű: a kiindulási alapja, hogy bolygónk nem ott található, ahol sokan emlékeznek rá, hanem a Galaxis egy másik részében. Ezen a mostani, új Földön pedig sok minden másképp van, mint a „régin”: Nelson Mandela 2013-ban halt meg, nem a nyolcvanas években, a monopolis emberke nem visel monoklit, a Tienanmen téren a tüntetőn nem gázolt át a tank – hogy csak pár olyan példát említsünk, amelyeket épp Mandela miatt Mandela-hatásnak neveznek. Egyesek szerint azonban akadnak ennél meredekebb különbségek is: apróságokban eltérő emberi anatómiáról, megváltozott földrajzi viszonyokról, sőt egy eléggé más Napról is írnak egyesek.

Az egész elméletet könnyen le is lehetne tudni olcsó kis pszichologizálással: egy változó világ bizonytalanságai közt némelyek a „letűnt Aranykort” ezzel a különös, sci-fis módszerrel egy egész hellyé transzformálják, ahol olcsóbb volt a sör, és jobbak voltak a Star Wars filmek (és ez a késztetés állhat mind a Paradicsom, mind az elveszett Atlantisz és számtalan egyéb mitikus hely mögött). Azonban az átlag összeesküvés-elméletnél a Sagittarius-Föld kapcsán némileg könnyebb belebotlani a tudományos világ bizonytalanságaiba is, különös ami a Naprendszer Galaxison belüli mozgását, sőt akár a helyzetét illeti.

A Tejútrendszer

Akárhol is helyezkedjék el pontosan a Föld, abban azért mindenki egyetért, hogy bolygónk a Tejútrendszer nevű galaxisban található. A Tejútrendszer pedig egy spirálgalaxis, egész pontosan küllős spirálgalaxis, az átmérője 100 000 fényév. Meg kell próbálálnunk feldolgozni valahogy, de a Tejútrendszerben nincs semmi különös: ez a legáltalánosabb galaxistípus az Univerzumban, a galaxisok körülbelül kétharmada sorolható ebbe a csoportba.

Felülről a Galaxisunk úgy fest, mint egy  polip, amely hirtelen megpördült, vagy mint egy csésze kapucsínó, amelynek belekavartak a habjába. A Tejútrendszernek ugyanis két nagy, és kettő valamivel kisebb karja van, és emellett akad, még két kisebb karszerűség – ezek egyike az Orion, ahol a jelenlegi álláspont szerint tehát a Föld található, az Orion pedig a két nagyobb kar, a Perseus és a Sagittarus közt helyezkedik el. Akik tehát hisznek a fent kifejtett „elméletben”, azok szerint a Föld a Sagittarius-karban helyezkedett el, és valahogy átkerült az Orion-karba.

Mozog-e a Naprendszer a Galaxison belül?

Egy módja lehet, hogy az ép ész is megmaradjon, de azért a gyíkember is jól lakjon, ha kiderül, hogy a bolygónk nem csak a Naprendszeren belül, de a rendszerrel együtt a Galaxisban is mozgásban van. Szerencsére épp ez a helyzet (balszerencsére azonban egyik karból a másikba nem pár év alatt kerül át a bolygó).

I have always been interested in galactic archaeology, but I don't think this is what they meant.

Did you know that dinosaurs lived on the other side of the Galaxy? pic.twitter.com/ngGCAu0fYU

— Dr. Jessie Christiansen (@aussiastronomer) August 28, 2019

Az Univerzumban minden mozgásban van, azonban ez nem csak az égitestekre igaz, hanem a teljes naprendszerekre (sőt galaxisokra) is. A mi Naprendszerünk például átlag 828 000 km/h sebességgel száguld, amiért a legtöbb helyen már lemeszelnének minket gyorshajtásért. Azonban még ezen sebesség mellett is olyan 230-250 millió év, mire egyszer körbejárjuk a Tejutat, melynek közepén egy hihetetlenül hatalmas fekete lyuk található, aminek a tömege sok milliárdszorosa a mi Napunkénak – a Galaxisban pedig minden ez utóbbi körül kering, és ami a fekete lyukhoz közelebb helyezkedik el, az gyorsabban járja be a maga pályáját, ami pedig távolabb (mint tehát a Naprendszer), az lassabban.

Mindez régóta ismert tény, azonban a közvélemény akkor figyelt fel rá ismét, amikor a NASA kutatója, Jessie Christiansen elkészítette a fenti animációt, melyből kiderül, hogy a dinoszauruszok például a Galaxis túlsó felén éltek, mert a Föld akkor éppen ott járt a pályáján. Christiansennel a CNN készített interjút, és ebben elmondta, hogy a Stegosaurosok például egy teljesen más égboltot láthattak a fejük felett, mint mi. A Naprendszer egyébként az út során számtalan veszélybe is botlik, illetve botlott, melyek fenyegették a földi életet. Sőt az Independent 2013-ban számolt be egy olyan tanulmányról, amely több régebbi klímaváltozást (és részben a jelenlegit is) azzal magyaráz, hogy megváltozott a Naprendszer galaktikus környezete.

Azt viszont Christiansen is hozzátette a 2019-ben készült interjúban, hogy a csillagászok még csak mostanában kezdik megérteni, hogy a Nap miként kering a Galaxis közepe körül. A videóból egyébként kiderül, hogy a jelenlegi helyzetünk körülbelül a 250 millió évvel korábbinak felel meg, tehát egyrészt mostanra nagyjából befejeztünk egy kört, másrészt legutóbb, amikor itt voltunk, akkor a Földön épp a triász zajlott, vagyis abban az időben jelentek meg az első dinoszauruszok. A videó végkicsengése és Christiansen elgondolkoztató kérdése, hogy miként fest majd a bolygó egy újabb 250 millió év múlva, amikor erre a helyre visszatér.

Sagittariusból az Orionba

Természetesen a karok is mozognak, de mint a fentebb említett, 2013-as tanulmány kapcsán az Indenpendent-nek adott nyilatkozatból kiderül, ezek jóval lassabbak a csillagoknál, amolyan forgalmi dugóként kell ezeket elképzelni, és épp ezért a csillagok születése is itt történik, sőt a rövid életű csillagok be is ragadnak ezekbe a karokba, és itt érnek életútjuk végére is. A tanulmány szerzői pedig a lehűléseket és felmelegedéseket is részben azzal magyarázták, hogy hol jár a Föld, és ott milyen galaktikus környezet veszi körül. A kutatók elmondása alapján a (relatíve értendő) közelmúltban magunk mögött hagytuk a Sagittarius-kart, amely a Földön hidegebb klímát eredményezett, és most épp az Orion-karnál járunk, amelynek eredménye néhány millió év múlva felmelegedés lesz, amit ismét lehűlés követ, amikor belépünk a Perseus karba.

Mint látható tehát, a bolygó valóban utazik a karok közt, viszont évmilliós léptékekről beszélünk, nem pár év leforgásáról. Márpedig a Sagittarius-Föld „hívei” amellett érvelnek, hogy szinte egyik reggelről a másikra úgy ébredtek, hogy a bolygó nem a Sagittarius-karban, hanem az Orion-karban található. Azt most hagyjuk is, hogy hányan indítjuk úgy a napot (hetet, hónapot vagy évet), hogy ellenőrizzük, a bolygó épp mely galaktikus karban helyezkedik el, koncentráljunk inkább az érvekre! A legtöbben több inkonzisztenciát is említenek, ezek közül az egyik a NASA honlapja, a másik egy tévéműsor, amelyben az „asztrofizikus celeb”, Neil deGrasse Tyson szerepelt.

NASA, Tyson és egy véletlen felfedezett nyom

Kezdjük a NASA oldalával! A NASA ezen a helyen nem ír többről, mint pár mondatban arról, hogy a bolygónk a Tejútrendszeren belül hol található. A teljes szöveg így hangzik:

„The Milky Way Galaxy is organized into spiral arms of giant stars that illuminate interstellar gas and dust. The Sun is in a finger called the Orion Spur.”

Vagyis a minket érdeklő rész: a Nap egy ujjban (ezzel utalnak arra, hogy az Orion nem teljes értékű kar) helyezkedik el, melyet Orionnak neveznek. Többek szerint azonban a honlap régi, archivált változatán még nem ez állt, hanem ott bolygónk lokációjaként a Sagittarius-kar volt megjelölve. A legkorábbi archivált változat 2012. november 16-ból származik, és ezen viszont pontosan a már idézett mondat szerepel. Valamint a csatolt kép is változatlan:

A NASA azonban egy másik lapon is ír bolygónk galaktikus helyzetéről, és itt ez áll:

„Our Sun lies near a small, partial arm called the Orion Arm, or Orion Spur, located between the Sagittarius and Perseus arms.”

Vagyis: A Napunk egy kisebb, részleges kar közelében, az Orion mellett helyezkedik el, mely a Sagittarius- és a Perseus-karok közt található. Itt tehát nem arról írnak, hogy az Orion-karon belül, hanem hogy amellett helyezkedik el a Nap. Ha megvizsgáljuk a honlapon található képeket, a következetlenség egyből érthető lesz (egyben magyarázatként is szolgálhat több későbbi „nyomra” is): a Nap az Orion legszélén helyezkedik el.

Egyelőre azonban raktározzuk el későbbre ezt az információt, és vessük pillantásunk a tévéműsorra!

Mint az látható és hallható, az ünnepelt asztrofizikus, Neil deGrasse Tyson, valóban azt mondja ország-világ előtt, hogy a Föld a Sagittarius-karban található.

Végül pedig miközben ezt a cikket összeállítottam, magam is belefutottam egy „nyomba” a New Scientist cikkében, amelyben a Naprendszer galaktikus útját taglalták. A cikkben az Orion-ködről írnak, amely egy hozzánk közeli karban, az Orionban található. A szöveg így szól:

„In a nearby spiral arm of the Milky Way, more than 1000 light years away from our solar system’s present position, lies the Orion nebula, a birthplace of giant stars.”

Vagyis azt írják, hogy az Orion (melyben az Orion-köd található) egy hozzánk közeli spirális kar – amiből az következik, hogy a mi Napunk nem a szóban forgó karon belül található. A kérdés tehát, hogy:

Mégis mi folyik itt?

A helyzet talán egy kicsit világosabb lesz, ha megnézzük a lenti képet, ahol nem csak a karok vannak feltüntetve, de a Nap keringési pályája is látszik a Galaxis közepe körül. Eszerint a Sagittariust elhagytuk, és az Orionnak a legszélén található most a rendszerünk. Magyarán innentől mondhatjuk, hogy az Orion-karban vagyunk, de azt is, hogy annak a közelében. Kicsit tehát olyan a helyzet, mint amikor a sztrádán hajtunk, és telefonon magyarázzuk valakinek, hogy hol tartunk épp. Mondhatjuk, hogy a sztrádán, de ezzel az illető nem lesz kisegítve, vagy megemlíthetjük a kilométerkövet, de ez sem biztos, hogy túl sokat mond. Végül pedig – és külföldi utazáskor a leginkább talán ezt az eljárást alkalmazzuk – megadhatjuk a nagyvárost, amelynek a környékén járunk, függetlenül attól, hogy épp elhagytuk vagy csak közeledünk felé.

Amikor tehát Neil deGrasse Tyson azt mondta, hogy a Sagittarius-karban helyezkedik el a Föld, akkor valószínűleg egy nagyobb, ismertebb kart adott meg egy laikusoknak szóló műsorban ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy a Naprendszer elhagyta a Sagittarius-kart, és jelenleg az Orion-kar külső peremén helyezkedik el, mert ugyanis az egész rendszer kering a Galaxis közepe körül, és ezért a helyünk is változik az évmilliók alatt.

Nem árt felidézni azt sem, amit Jessie Christiansen mondott a dinós videó apropóján: tehát hogy a Nap mozgását a Galaxis közepe körül még épp csak most kezdik a tudósok megérteni. Nem túl rég, 2016-ban jöttek például arra rá (a deGrasse Tyson-videó ennél régebbi, a YouTube-ra is csak 2016-ban töltötték fel), hogy az Orion-kar talán hosszabb, mint azt korábban gondolták.

Vagyis a tudásunk ezzel kapcsolatban jelenleg is képlékeny, és ezt ráadásul a tudósok a tudomány népszerűsítésekor különböző egyszerűsítésekkel adják át nekünk, laikusoknak. A legracionálisabb érv tehát mégis ez: a Föld nem vándorolt át egyik pillanatról a másikra a Galaxis A-pontjából a B-e (viszont év-százmilliók alatt valóban helyet vált), hanem csak egyrészt finomodik a tudásunk a helyzetével, illetve általában a Nap galaktikus pályájával kapcsolatban, másrészt mivel nincsenek egyértelmű helyzetjelzők a Galaxisban, így többféle legitim mód lehet megadni a Nap helyzetét, különösen ha valaki gyorsan próbálja összefoglalni a lényeget. A Föld pedig nem azért rosszabb hely, mint volt – gondolva itt a természeti katasztrófákra, a mind hevesebben tűző Napra és minden egyéb kellemetlenségre –, mert valamiképp összeolvadt egy régi, szebb világ egy torzabb újjal, hanem mert hosszú és kitartó munkával azzá tettük.

(Képek: NASA)

További cikkek a témában:

Nem tudni biztosan, miért villog egy titokzatos óriáscsillag a Galaxisunk közepén Habár a kibocsájtott fény váltakozása nem szokatlan, de hogy egy, a Napunknál 100-szor nagyobb csillag fénye hónapokon át gyengüljön, majd ismét erősödni kezdjen, az elég ritka jelenség.

A csillagászok megtalálták több szokatlan rádiókitörés, FRB forrását A kutatók a Hubble segítségével követtek vissza több FRB-t, és őket is meglepte, hogy amit találtak, nem felel meg annak, amit ezen jelek keletkezési okaként korábban feltételeztek.

Utazás egy galaxis középpontjába, ami magában hordozza a Tejút végzetét A videóban az Androméda-köd galaxisról valaha készült legnagyobb felbontású fotóban tehetünk utazást, és szépsége láttán talán még arról is elfeledkezünk, hogy nagyjából 116 kilométeres másodpercenkénti sebességgel száguld felénk megállíthatatlanul.