A VVV-WIT-08 csillag fényerőssége a megfigyelés alatt a 30-ad részére csökkent, ami azt jelenti, hogy majdnem eltűnt az égboltról – számol be róla egy új tanulmány. Önmagában az a jelenség, hogy egy csillagnak váltakozik a fényerőssége, nem szokatlan – ez előfordulhat a szóban forgó égitest pulzálása miatt, vagy például azért, mert kitakarja egy másik csillag egy kettőscsillag rendszerben. Nagyon ritka azonban, hogy erre a változásra ilyen mértékben több hónap alatt kerüljön sor – a VVV-WIT-08 ennyi idő alatt halványodik szinte láthatatlanra, majd erősödik fel a fénye újra. A kutatók épp ezért úgy gondolják, hogy egy új típusú rendszert találtak, egy „pislákoló óriást” – amelyben az óriáscsillag a Napunknál 100-szor nagyobb.

Mindebből talán az is látszik, hogy valójában nem is maga a csillag az érdekes, hanem az a rejtett, kísérő égitest, amely időnként kitakarja, és ami miatt számunkra gyengülni kezd a fénye. Ez utóbbiról azonban keveset tudunk – lehet akár egy másik csillag, de egy bolygó is – azon kívül, hogy ezt egy átlátszatlan korong veszi körbe, amely kitakarja tehát az óriáscsillagot. Mint a tanulmány egyik társszerzője, az Edinburgh-i Egyetem kutatója, Dr. Sergey Koposov fogalmazott:

„Lenyűgöző, hogy épp megfigyeltünk egy sötét, nagy és hosszúkás testet, amely közénk és a távoli csillag közé került, és csak ötletelni tudunk azzal kapcsolatban, hogy mi lehet ez.”

Mivel a Tejút szóban forgó régiója igen sűrű, ezért a kutatókban az is felmerült, hogy talán csak véletlenül úszott egy ismeretlen, sötét égitest a csillag elé. A szimulációk szerint azonban egy ilyen „véletlenhez” arra lenne szükség, hogy a Galaxisban hihetetlenül nagy számban keringjenek különböző sötét objektumok. Hasonló óriáscsillagot amúgy már korábban is találtak: az Epsilon Aurigae-t 27 évente részben kitakarja előlünk egy porkorong, de ekkor a csillag fénye mindössze 50 százalékkal látszik halványabban. A kutatók a jelen cikk apropóját adó felfedezés óta egyébként a VVV-WIT-08-on kívül még két hasonló csillagot is beazonosítottak, ezért is merült fel a feltételezés, hogy a „pislákoló óriás” egy új, eddig ismeretlen típusú csillag lehet.

A VVV-WIT-08-at a Via Lactea megfigyelés (VVV) keretében fedezték fel, amely projekt a chilei, de brit építésű, és az European Southern Observatory által üzemeltetett VISTA teleszkóp adatait használta fel. A VVV-projektet több éves előkészítés és tervezés előzte meg, a kutatók ezért is örülnek, hogy találtak egy olyan csillagot, amely egyik eddigi kategóriába sem fér be. Egyelőre viszont azt sem tudjuk, hogy egy ilyen rendszer miként alakulhatott ki. Jelenleg úgy tűnik, hogy féltucat, a VVV-WIT-08-hoz hasonló, ismert rendszer fordulhat elő: tehát amelyben egy óriáscsillagot kitakar egy hatalmas, nem átlátszó korong. A kutatók pedig arra számítanak, hogy idővel ennél többet is találhatnak, és az igazi kihívás az lesz, hogy megfejtsék, milyen számunkra rejtett kísérője lehet az ilyen óriáscsillagoknak, és hogy alakulhatott ki ezek körül korong annak ellenére, hogy a szóban forgó óriáscsillagtól elég távol keringhetnek.

Amennyiben azonban ezekre a kérdésekre megszületnek a válaszok, úgy közelebb juthatunk annak megértéséhez, hogy miként alakulnak ki a „pislákoló óriásokat” tartalmazó rendszerek.

További cikkek a témában:

Elkészült a csillagszületés eddigi legnagyobb felbontású 3D szimulációja Az amerikai Northwestern Egyetem kutatócsapata megalkotta az eddigi legrealisztikusabb háromdimenziós csillagformálódási szimulációt: a projektben a magyar származású Guszejnov Dávid is részt vett, aki jelenleg az Austini Texasi Egyetem munkatársa.

Einsteinnek ismét igaza volt, egy csillag maga köré csavarja a téridőt A világűrben keringő, tengelyük körül forgó hatalmas égitestek az Einstein általános relativitáselméletében megfogalmazott jóslat szerint maguk köré csavarják a tér-idő szövetét. Ezt a folyamatot hívjuk felcsavarásnak.

Így szaggat szét egy fekete lyuk egy csillagot A DESY részecskegyorsító laboratórium lenyűgöző animációt készített arról, ahogyan a fekete lyuk “megeszi” a hozzá túl közel kerülő csillagot, majd a tömege nagy részét “visszaköpi” a világűrbe.