A Huawei megelőzte az Apple-t a műholdas üzenetküldéssel

2022 / 09 / 10 / Pőcze Balázs
A Huawei megelőzte az Apple-t a műholdas üzenetküldéssel
Az Apple a héten mutatta be az új telefonjait, óráit és egy fülhallgatóját. Az iPhone 14 modellek nem sokban különböznek elődeiktől, de tanultak pár új trükköt: például vészhelyzetben nincs szükségük térerőre, hogy értesítsék a mentőket, rendőröket, mert műholdon át is tudnak velük kommunikálni. Úgy tűnik azonban, hogy nem az Apple lesz az első, aki ilyen szolgáltatást nyújt.

Szerdán éjjel részletesen beszámoltunk a Rakétán az Apple szokásos szeptemberi eseményéről, melynek során megismerhettük az új iPhone modelleket, a tavalyhoz képest javarészt változatlan 14-eseket, a nagyobbat fejlődő Pro készülékeket, valamint az új Apple Watch-okat, köztük az extrémsportolóknak tervezett Apple Watch Ultrát, illetve az AirPods Pro második generációját.

A telefonok egyik legérdekesebb új tulajdonsága a műholdas segélykérés, amelynek segítségével gyakorlatilag chatelhetünk a segélyhívó szolgáltatásokkal, már ha az Egyesült Államokban vagy Kanadában vagyunk. Néhány szöveges kérdésre válaszolva, egyszerű gombnyomások segítségével összegyűjti a telefonunk a legfontosabb információkat, kiegészíti a pontos helyzetünkkel, illetve a telefonunk töltöttségi állapotával, és már el is küldi a hatóságoknak, sőt, még a vészhelyzet esetén értesítendő rokonainkhoz is eljuthat az üzenet az Apple rendszerén keresztül. Ahhoz, hogy mindezt megtehessük, viszonylag tisztán kell látnunk az égboltot, de még így is tizenöt másodpercbe telhet az adataink továbbítása.

A Huaweinél azonban megsejthették a bejelentést, ugyanis egy nappal előtte jelezték, hogy ők értek az űrbe elsőként.

A The Verge-ön olvasható hír szerint a kínai gyártó Mate 50-je és Mate 50 Prója a BeiDou műholdak segítségével nem csak rövid szöveges üzenetek küldésére lesz alkalmas, de még navigációra is, hiába nincs épp térerő a környéken - bár minderről az új Mate-ek angol nyelvű termékoldala nem tesz említést. Sőt, a Pocket-lintnél kiszúrták, hogy a kínai weboldalon eldugott apróbetűs szöveg alapján lehet, hogy csak küldeni lehet majd így üzeneteket, fogadni nem.

Két év után támadt fel a Mate

A Mate 50-nek amúgy már a puszta létezése is kisebb meglepetés, hiszen a Huawei utoljára csaknem két éve frissítette a zászlóshajójának számító szériát. A készülékek a Snapdragon legújabb, idén bejelentett 8+ Gen 1 csipjére épülnek, ám ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk, 5G adatkapcsolattal nem rendelkeznek. Az alap modell egy 6,7 hüvelykes, 90Hz-es OLED képernyőt kapott, míg ez az érték a szinte ugyanakkora Prónál 120Hz. A telefonok egyik legizgalmasabb újdonsága a műholdas kapcsolaton kívül a fizikailag állítható blende, amellyel a képek világossága mellett a mélységélességét is tudjuk befolyásolni egy tízfokú skálán, f/1.4-től f/4.0-áig, bár ennek a gyakorlati haszna csak a tesztek során fog kiderülni.

Az új telefonokban a gyári adatok alapján ettől függetlenül is elég komoly kamerarendszert találunk, hiszen a sima Mate 50 egy 50 megapixeles, lézeres fókusszal is ellátott főkamerát, egy 5x-ös optikai zoomra képes telefotó lencsét és egy 13 megapixeles nagy látószögű optikát kapott, míg a Pro esetében ehhez képest annyi a változás, hogy a telefotó lencse 64 megapixeles. Bár ez csak 3,5x-ös optikai zoommal rendelkezik, ám a rendkívül nagy felbontás minden bizonnyal azt jelenti, hogy a szoftveres megoldások segítségével a telefon egészen távoli dolgokról is jó minőségű képet tud készíteni. Ebben komoly szerepet játszik majd a szintén ebben a telefonban debütáló XMAGE képalkotó rendszer is, amit teljes egészében a Huawei fejlesztett ki. Kamerafronton az egyetlen csalódásra okot adó dolog, hogy a készülékek csupán 4K-s videókat tudnak rögzíteni, vagyis a 8K-ra továbbra is várnia kell a Huawei rajongóinak.

A telefonnal kapcsolatban további érdekesség, hogy ezekben a modellekben jelenik meg először a szintén házon belül fejlesztett Kunlun biztonsági üveg is, ami a gyártó szerint "tízsszeresére növeli a készülékek törésálló képességét". Nem véletlen, hogy a kínai gyártó a telefonjainak egyre több elemét fejleszti saját maga, hiszen az amerikai Kereskedelmi Minisztérium által kivetett embargó miatt sok technológiához nem tudnak máshogy hozzájutni - ilyen például a Gorilla Glass védőüveg is, amit az amerikai Corning gyárt, de feltehetőleg a képalkotó rendszer esetében is hasonló okok állhatnak amögött, hogy a saját kezükbe vették a fejlesztést.

A Huawei Magyarországi képviseletének tájékoztatása szerint a Mate 50-et várhatóan szeptember végén fogják bemutatni Magyarországon. Az előző szériából hazánkba csak a Pro verzió jutott el, ami Kínában meglepő módon minimálisan olcsóbb is lett a MAte 40 Próhoz képest, ugyanakkor az euró-forint árfolyam változásai miatt itthon minden bizonnyal így is magasabb árcédulával kerül majd boltokba, mint a korábbi modell.

A műholdak és a telefonok szorosabb összekötése amúgy nem csak az Apple-t és a Huaweit foglalkoztatja: ahogy arról nemrég beszámoltunk, a SpaceX és az amerikai T-Mobile együttműködésének köszönhetően az Egyesült Államokban hamarosan minden 5G-s telefonnal lehet majd kapcsolódni a Starlink műholdrendszerhez, igaz, egyelőre csupán egészen alacsony sávszélesség mellett, ami az elhangzottak alapján főként arra lesz jó, hogy a felhasználók bárhonnan tudjanak hívásokat indítani és szöveges üzenetet küldeni.

(Fotó: Huawei)

Európába is megérkezik a Huawei vérnyomásmérővel felszerelt okosórája A Huawei Watch D-n már első ránézésre látszik, hogy a gyártó nagyon komolyan vette a vérnyomásmérést, ennek köszönhetően pedig a készülék már az európai hatóságoktól is megkapta a szükséges engedélyt. A berlini IFA kiállításon mi is meggyőződtünk róla, hogy a vérnyomásmérő egy okosórában nem puszta reklámfogás.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Összehasonlítottuk a három legjobb, ingyenes mesterséges intelligenciát
Összehasonlítottuk a három legjobb, ingyenes mesterséges intelligenciát
A ChatGPT, a Gemini és a Claude a programjavaslatok és a bevásárlólista mellett még Petőfi Szeptember végénjét is kiegészítette nekünk.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.