Két év után tért vissza a Huawei Mate szériája, egy egészen különleges kamerarendszerrel

2022 / 09 / 29 / Bobák Áron
Két év után tért vissza a Huawei Mate szériája, egy egészen különleges kamerarendszerrel
A Huawei Mate 50 Prót a fotós képességei különböztethetik meg a többi csúcskategóriás készüléktől, és úgy tűnik, hogy mostanra azt is sikerült megoldani, hogy a Google szolgáltatások is gond nélkül használhatóak legyenek rajta. A forint gyengüléséből fakadó árát viszont még emészteni kell.

A 2019 őszén bemutatott Mate 30 óta kicsit rapszodikus volt, hogy a Huawei mikor mutat be új csúcskészüléket, az meg még inkább, hogy ezek a telefonok eljutnak-e Magyarországra is. A Mate széria tavaly például egyszerűen kimaradt, és az egy évvel korábbi Mate 40 is csak korlátozott számban volt elérhető hazánkban.

Ez a kiszámíthatatlanság alapvetően két okra vezethető vissza: ahogy más gyártókat, úgy a Huaweit is érzékenyen érintették a félvezetőgyártásban tapasztalható ellátási problémák, de ennél sokkal nagyobb súllyal esett latba, hogy az amerikai kereskedelmi embargó hatására a gyártó eladásai jelentősen visszaestek a kontinensen. A Counterpoint Research adatai szerint a Huawei a 400 dollár feletti telefonok piacán 2022 második negyedévében már mindössze csak 3%-os piaci részesedéssel rendelkezett globálisan, ennek a nagy része pedig Kínából jött, ahol 11%-os részesedéssel még mindig a harmadik legnagyobb gyártónak számítottak az áprilistól június végéig tartó időszakban.

A Mate 50-nel viszont mintha helyreállt volna a világ rendje, hiszen a Huawei a szokottnál még kicsit korábban is, már szeptember elején bemutatta az idei zászlóshajóját, amit alig néhány héttel később követett a magyarországi bemutató. Hogy a fogaskerekek még kicsit akadoznak, az legfeljebb abból látszik, hogy a Huawei idén csak a Pro verziót hozza el Európába, és ez a készülék is csak meglehetősen hosszú hatásszünet után, valamikor novemberben kerül majd fel a hazai boltok polcaira.

A készülék nagyrészt megegyezik a Kínában forgalmazott modellel, az egyetlen jelentős különbség, hogy a nemzetközi piacra szánt változatból kimaradt a műholdas kommunikáció lehetősége. Bár ez elsőre elég jelentős különbségnek tűnik, ugyanakkor a Huawei döntése abból a szempontból érthető, hogy az európai hálózati lefedettség mellett egy ilyen funkciónak sokkal kevesebb értelme van, mint Kínában, Magyarországon például szinte az ország bármelyik pontján tudunk telefonálni vagy sms-t küldeni a műholdas kapcsolat nélkül is.

Sokkal könnyeben érhetők el a Google-szolgáltatások

A kínai verzióhoz képest a másik nagy különbség, hogy amíg ott a telefon a Huawei saját operációs rendszerével, a HarmonyOS 3.0-val kerül forgalomba, a világ többi részén a gyártó továbbra is kitart az Android mellett, annak ellenére, hogy a Google operációs rendszere a már említett kereskedelmi embargó miatt nem nyújt teljes körű funkcionalitást a Huawei telefonjain. Ez felhasználói szempontból az elmúlt években abban nyilvánult meg, hogy a Google szolgáltatásait, valamint néhány GMS-re (Google Mobile Services) támaszkodó alkalmazást a Huawei telefonjain csak körülményesen vagy sehogyan sem lehetett használni, a gyártó viszont az elmúlt években mindent megtett annak érdekében, hogy megoldják ezt a problémát. "Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már nyugodtan beszélhetünk kompromisszummentességről" - mondta Ferenczi Zoltán, a Huawei Magyarország mobilos üzletágának training managere, aki Thomas Liuval, a vállalat fogyasztói üzletágának hazai vezetőjével együtt röviden azt is felvázolta, miért van okuk a fokozott optimizmusra. Ahogy a bemutatón elhangzott, a Huawei saját alkalmazásboltjában, az AppGalleryben mára több mint egymillió alkalmazás érhető el, és a magyar felhasználók számára különösen fontos lokális alkalmazások (például a magyarországi bankok, taxitársaságok, ételfutárok és egyéb helyi szolgáltatók appjai) száma is meghaladja már a kétezret.

Ferenczi szerint az elmúlt évben emellett két nagyon fontos változás történt: egyrészt, a Petal Search keresőt integrálták az AppGallerybe, így az alkalmazásboltban már ugyanolyan egyszerűen kereshetünk rá és tölthetjük le a csak más alkalmazásboltokban megtalálható alkalmazásokat is, mint azokat, amelyek fent vannak az AppGalleryben. Ennél is fontosabb azonban, hogy tavaly óta GSpace néven elérhető egy olyan alkalmazás, ami gyakorlatilag visszahozza a Google alkalmazásait a Huawei telefonokra, így már nem kell kerülőutakat használnunk, ha a Gmailt, a Google Dokumentumokat vagy éppen a Drive-ot szeretnénk használni egy 2019 tavasza után kiadott Huawei készüléken.

Tapasztalataink szerint ez a funkció valóban elég gördülékenyen működik, így a Huaweinek tulajdonképpen már csak egy nagyobb feladatot kell megoldania, hogy ismét teljes értékű csúcskategóriást telefonokat tudjanak piacra küldeni, ez pedig az 5G-adatkapcsolat. A Mate 50 Pro a legújabb Snapdragon 8+ Gen 1 chipsettel érkezik, ugyanakkor az embargó miatt a Qualcomm egy olyan speciális processzort szállít nekik, amelyből hiányzik az 5G-adatkommunikációt lehetővé tevő chip. A Mate 50 Pro alapján nem tűnik kizártnak, hogy a kínai gyártó néhány éven belül erre is talál majd megoldást, hiszen már a mostani csúcskészülékükben is számos olyan fejlesztést találhatunk, ami azt a célt szolgálja, hogy a Huawei függetleníteni tudja magát a külső tényezőktől: a telefon képernyőjét a Huawei által kifejlesztett Kunlun biztonsági üveg védi a karcolásoktól és szintén házon belül fejlesztették ki a vadiúj Xmage képalkotó rendszert is, ami a telefon egyik legerősebb funkciójának az alapját képezi.

Tízfokú apertúra, 200x-os zoom

Ahogy azt a Huawei készülékeitől megszokhattuk, a gyártó ezúttal is nagy hangsúlyt helyezett a kamerára, amelyből a telefon hátlapján összesen hármat találhatunk. A lézeres autofókusszal és optikai képstabilizátorral is ellátott 50 megapixeles főkamera különlegessége, hogy tízfokú skálán képes változtatni a rekeszértéket akár f/1.4-es értékig, így a gyártó ígérete szerint minden eddiginél kisebb mélységélességű bokeh-effektes fotókat készíthetünk vele, amelyek minősége megegyezik azzal, amit egy hagyományos fényképezőgéptől várhatunk. Bár a bemutatón csak rövid időnk volt kipróbálni a telefonnak ezt a funkcióját, de ez alapján az elhangzottak valóban fedik a valóságot, ahogy az a lenti fotókon is látható.

A maga kategóriájában hasonlóan kiemelkedő teljesítményt várhatunk a telefon 64 megapixeles telefotó kamerájától is, ami 3,5x-ös optikai zoomra képes, digitális zoommal pedig akár 200x-osan is rázoomolhatunk a témára. A hátlapi kameratriót egy 13 megapixeles nagylátószögű lencse teszi teljessé, amivel 120 fokos látószögben fotózhatunk. A kijelző tetején egy 13 megapixeles szelfikamerát találunk, ami mellett szerencsére jutott hely a Mate-szériában megszokott ToF 3D szenzornak is, így a készüléknek várhatóan most sem fog gondot okozni, hogy bármilyen körülmények között, akár sötétben vagy napszemüvegben is gyorsan és megbízhatóan érzékelje az arcunkat. Ha valaki mégsem szeretné az arcával feloldani a telefont, annak természetesen a Mate 50 Prónál is lehetősége van ujjlenyomattal feloldani a képernyőzárat, amit a kijelzőbe épített optikai szenzorral tehetünk meg.

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, a Mate 50 Pro specifikációja ezen túlmenően nagyjából azt hozza, amit egy mai csúcskategóriás telefontól várhatunk. A telefonban egy 6,74 colos képátlójú és 2616x1212 pixeles felbontású AMOLED kijelzőt találunk, amely 120 Hz-es képfrissítésre képes, 300 Hz-es érintési mintavételi ráta mellett. A készülék Magyarországon 8 GB RAM-mal és 256 GB tárhellyel kerül forgalomba, amely NM memóriakártyával akár a duplájára is bővíthető, emellett nem hiányozhat belőle az IP68-as víz- és porállóság és a sztereó hangszóró sem. Kis szépséghiba, hogy a telefonnal videókat csak 4K felbontásban tudunk rögzíteni, az adatkapcsolati lehetőségek közül pedig hiányzik a Wi-Fi 6e (a Mate 50-ben sima Wi-Fi 6-ot találunk), de ezeknek a hiánya 2022-ben még megbocsátható.

A telefon 4700 milliamperórás akkumulátort kapott, amit vezetékkel 66 wattos teljesítménnyel tölthetünk, így a Huawei szerint nagyjából 35-40 perc alatt tudjuk feltölteni a teljesen lemerült telefont. Ahogy az előző modellt, úgy a Mate 50-et is 50 wattal tudjuk vezeték nélkül tölteni, a 7,5 wattos fordított töltésnek köszönhetően pedig akár a vezeték nélküli fülhallgatónkat vagy más telefonokat is tölthetjük a készülékről.

A Huawei egyelőre nem jelölt meg pontos dátumot, hogy mikor kezdik el forgalmazni Magyarországon a Mate 50 Prót, így egyelőre csak annyi biztos, hogy a készülék valamikor novemberben érkezik hazánkba, 570 ezer forintos áron. Bár az új csúcskészülék máshol sem lesz éppen olcsó darab, annak, hogy nálunk ilyen magasra szökött az ára, elsősorban az infláció és a forint gyengélkedése az oka, hiszen amíg Európában a Mate 50 Pro egy hajszállal olcsóbb, mint a Samsung Galaxy S22 Ultra 256 GB RAM-mal ellátott változata, addig Magyarországon jó 25 ezer forinttal drágábban fog boltokba kerülni.

(Fotó: Bobák Áron/Rakéta.hu)

Európába is megérkezik a Huawei vérnyomásmérővel felszerelt okosórája A Huawei Watch D-n már első ránézésre látszik, hogy a gyártó nagyon komolyan vette a vérnyomásmérést, ennek köszönhetően pedig a készülék már az európai hatóságoktól is megkapta a szükséges engedélyt. A berlini IFA kiállításon mi is meggyőződtünk róla, hogy a vérnyomásmérő egy okosórában nem puszta reklámfogás.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Nem ez a világ első, pusztán gondolatokkal létrehozott közösségi média bejegyzése, de az első, amit Elon Musk cégének, a Neuralinknek eszközével alkottak meg.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.