Így lett a KFC-s csirke a tradicionális karácsonyi menü Japánban

2022 / 12 / 24 / Bobák Áron
Így lett a KFC-s csirke a tradicionális karácsonyi menü Japánban
Ami nekünk a halászlé, az amerikaiaknak pedig a pulyka, az a japánoknak a Kentucky Fried Chicken gyorsétteremlánc rántott csirkéje. A csaknem fél évszázados hagyomány az első japán KFC étterem tehetséges vezetőjének köszönhető.

Nehéz elképzelni, hogy valaki Magyarországon Big Mac menüvel vagy hawaii pizzával ünnepelje a Szentestét, Japánban viszont teljesen természetesnek számít, hogy az ünnepek előtt hosszú sorok kígyóznak a KFC éttermei előtt, hogy beszerezzék az ünnepi vacsorát. A gyorsétteremlánc karácsonyi menüi annyira népszerűek az országban, hogy sok helyen hetekre előre le kell foglalni őket, a japán KFC 2016-os adatai szerint pedig az éves bevételüknek csaknem a harmada a karácsonyi menük eladásából származik.

Persze ha szigorúan vallási szempontból nézzük, akkor a pulykának vagy a pontynak sincs több köze Krisztus születéséhez, mint a panírozott csirkefalatoknak, de Japánban a blaszfémia amúgy sem igazán tartaná vissza az embereket, hiszen az ország lakosságának csupán elhanyagolható része keresztény. Ennek folyományaként sokáig nem is igazán ünnepelték a karácsonyt, később pedig egyszerűen átvették a nyugati szokásokat: a karácsonyfa, az ajándékozás és a rettenetes karácsonyi dalok ma már ott is kötelező elemei az ünnepnek, de a karácsony nélkülöz minden vallási felhangot.

A karácsonynak ez a gyökértelensége lehetett az egyik fontos oka, ami miatt mindössze egy jól irányzott reklámkampány elegendő volt hozzá, hogy Japánban a KFC-s csirke legyen a nemzet ünnepi étele. Nakatani Motoicsi, a japán KFC szóvivője szerint a hagyomány a szigetország első KFC éttermének a vezetőjétől, Okawara Takesitől származik, akinek 1970-ben a fülébe jutott, ahogy néhány külföldi arról panaszkodott, hogy mennyire hiányzik nekik az ünnepi pulyka. Nem sokkal később megálmodta egy "partihordó" ötletét, amit kifejezetten karácsonyi menüként árulnának, 1974-ben pedig a japán KFC már egész országra kiterjedt kampányt folytatott "Kurisumasu ni wa kentakkii!", azaz "Kentucky Karácsonyra!" jelszóval.

Sanghajban megjelent az első önjáró KFC-étterem Néhány éve még teljes sci-finek tűnt, hogy egyszer majd a mobilunkról megrendelt önvezető éttermekből vagy vegyesboltokból vehetünk élelmiszereket, Kínában viszont ez az utópia már megvalósulni látszik.

Az ötlet bejött, hiszen az amerikai kultúrára amúgy is fogékony japánok tömegével rohamozták meg a gyorsétteremlánc boltjait, amelyek előtt egy télapóvá változott Sanders ezredes (a KFC alapítója és egyben a gyorsétteremlánc logója) várta őket. Ez a nem várt siker Okawarának is nagy elismerést hozott, hiszen 1984-től egészen 2002-ig ő volt a japán KFC-lánc elnöke és vezérigazgatója.

"A KFC jött, és azt mondta: ez az, amit karácsonykor csinálnotok kéne" - magyarázza Joonas Rokka, a francia Emlyon üzleti főiskola professzora, aki szerint az elsöprő sikerben nagy szerepe volt, hogy a japánok nem igazán tudták, mit kéne kezdeniük az ünneppel, így különösen fogékonyak voltak a reklámkampányra. Kevin Gillespie, egy atlantai étterem séfje szerint a gyorskaja sikerében emellett az is fontos szerepet játszott, hogy Japánban a karácsony nem nemzeti ünnep, így az embereknek nincs idejük egész nap főzőcskézni.

A KFC-nek mára pedig már egészen kényelmes dolga lett, hiszen az országban azóta felnőtt két generáció, akik már gyerekként azt szokták meg, hogy karácsonykor egy csirkés kosarat ül körbe a család, így ők is ezt a mintát adják tovább a gyerekeiknek.

Ez a cikk eredetileg 2020. 12. 25-én jelent meg a Rakétán.

(BBC, Today I Found Out, Fotó: Yuichi Yamazaki/Stringer/Getty Images)

A Krampusz az egyik legijesztőbb ünnepi démon, de létezik nála rosszabb is A fény és az árnyék mindig együtt jár, nincs ez másképp az ünnepek alatt sem. A Mikulásnak a gyermekeket a pokolba hurcoló, kevésbé jókedélyű kísérője azonban a teóriák szerint egy még gonoszabb természetfeletti lény leszármazottja.


A fejlett civilizációk körülbelül ezer év alatt megfőzik maguk a klímaváltozással
A fejlett civilizációk körülbelül ezer év alatt megfőzik maguk a klímaváltozással
Ez lehet az oka, hogy nem találunk idegen civilizációkat.
Az elmúlt évek legerősebb napkitörésének hatása a hétvégén érheti el a Földet
Az elmúlt évek legerősebb napkitörésének hatása a hétvégén érheti el a Földet
A Nap a 11 éves ciklusának legaktívabb szakaszánál tart és rendre produkálja az intenzívebbnél intenzívebb fellángolásokat, amelyeket a Földön is lehet észlelni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.