A szent előbőr létezésének első írásos lenyomatai a szír bibliai kéziratokban maradtak fenn, melyekben az áll, hogy Jézus születése utáni nyolcadik napon szülei parancsot kaptak, hogy egy barlangban metéljék körül a gyermeket. A legenda szerint a körülmetélést végző öreg héber asszony magával vitte a fitymát egy dobozban, kábítószerfüggő fiának pedig megtiltotta, hogy túladjon a szerinte száz pengőt is megérő bőrdarabon. Érdekesség, hogy ez a kivonat egyike azon korai egyházi írásoknak, amelyeket idővel megsemmisítettek, amikor az egyház azt szelektálta, hogy mely írásokat tekintsék a keresztény tanítás részének, és melyeket nem. Jó kérdés, hogy mégis milyen kritériumok alapján szelektálták az egyházi kánonokat, de történészek szerint abban szinte teljesen biztosak lehetünk, hogy

csak a százhúszig íródottakat tartották meg, az utána keletkezett történeteket hamissá nyilvánították.

Néhány feljegyzés azonban megmaradt, köztük a Jézus körülmetéléséről szóló is. Bibliakutatók ugyanakkor megjegyzik, bárki is írt a körülmetélésről, illetve az eltulajdonításáról, kevéssé valószínű, hogy első kézből értesült erről. A körülmetéléssel kapcsolatban egyébként minden információ meglehetősen keszekusza, mert amíg a Biblia egyáltalán nem tesz említést Jézus péniszének ezen kis részéről, addig festmények készültek a körülmetélésről, bár a fityma ellopását egyiken sem ábrázolják. (A legtöbb festményen nem is egy öregasszony, hanem egy pap látható, ráadásul nem is barlangban, hanem egy templomban.  Más források szerint pedig Jézus születésekor a bevett szokás szerint a körülmetélés a család otthonában zajlott, és nem pap végezte, hanem a csecsemők apja. Nos, ahogy írtuk, a történet tele van ellentmondásokkal.) Mindenesetre az sokak számára valószínűleg nem meglepő, hogy valamikor valaki arra a nagyszerű gondolatra jutott, hogy a szent fityma fennmaradt, és ha megtalálja, övé lesz a világ talán legértékesebb relikviája. Természetesen azért akadtak szkeptikusok is, egy tizenhetedik századi vatikáni könyvtáros, Leo Allatius például azt állította, hogy Jézus fitymája vele együtt a mennybe emelkedett. Egy másik beszámolóban, Anastasius Sinaita görög szerzetes a hetedik században kijelentette: "Biztosak lehetünk abban, hogy miután önként alávette magát körülmetélésnek, megőrizte a fitymát, hogy teste a feltámadása után visszanyerje eredeti alakját, így lehetővé téve, hogy mennyei apjához egy tökéletes testtel, egészben és épségben felemelkedhessen." Mások az egész sztorit nevetségesnek találták, így többek között John Hus, tizennégy-tizenötödik századi teológus is, aki úgy gondolta,

Krisztus fitymáját keresni pont akkora ostobaság, mint mondjuk lehullott fejét.

Az emberi képzeletnek azonban a legkeményebb kritikusok sem szabhatnak határt, ennek szellemében az idők során számtalan történet keringett azzal kapcsolatban, hogy kiváltságos személyek milyen körülmények között jutottak hozzá a szent fitymához. A középkorban megjelentek a kamu ereklyék, különböző források nyolc és tizennyolc közé teszik a számukat. Az első feljegyzett ereklyét Nagy Károly adta III. Leó pápának királlyá koronázásakor 800. december huszonötödikén. A legenda szerint egy angyal ajándékozta neki az előbőrt, amikor a Szent Sír-templomban imádkozott. Egy sokkal romantikusabb beszámoló szerint Eiréné bizánci császárnőtől kapta. A pápa más ereklyékkel együtt a lateráni bazilika szentélyében helyezte el, ahonnan Róma 1527-es kifosztásakor eltűnt.

A bizarr történeteknek ezzel korántsem volt vége, a szent fitymáról ugyanis sokáig úgy tartották, hogy termékennyé teszi a meddő nőket, és könnyíti a szülést.

V. Henrik állítólag Angliába szállíttatta az ereklyét, hogy fia világrajövetelét elősegítse. A szent fityma kultusza különösen népszerű volt a nők körében; Sziénai Szent Katalin például álmában összeházasodott a gyermek Krisztussal, a bőrdarab pedig szerelmük zálogát, a jegygyűrűt jelentette. Míg Agnes Blannbekin beszámolt egy látomásról, amelyben kis darabokban lenyelte a szent fitymát. Leo Allatius, tizenhetedik századi katolikus teológus De Praeputio Domini Nostri Jesu Christi Diatriba (Értekezés Jézus Krisztus Urunk fitymájáról) című művében pedig arról írt, hogy Jézus mennybemenetelekor

a levágott fityma is az égbe emelkedett, és abból lett a Szaturnusz gyűrűje.

Időközben az egyház egyre kényelmetlenebbül érezte magát a mendemondák miatt, és 1900-ban kijelentették, hogy mindenkit elhallgattatnak, aki ír, vagy csupán említést tesz a bőrdarabról. Az ereklyék többsége végül eltűnt a reformáció és a francia forradalom kirobbanásával: legtovább egy calcatai (Róma közelében található falu) példány maradt fenn, amelyet 1557-ben egy barlangban találtak, ahová a legenda szerint egy, a Rómát feldúló katona menekülése közben elrejtette.

A szent fitymát január elsején körmenetben ünnepelték még a huszadik században is, annak ellenére, hogy a Vatikán egyre keményebben lépett fel a számára egyre kellemetlenebb mendemonda ellen.

Hogy bebizonyítsák, nem a levegőbe beszélnek, 1900-ban először (kiközösítés terhe mellett) betiltották a szent előbőr említését úgy szóban, mint írásban. Majd a második vatikáni zsinat az 1960-as években a körülmetélés ünnepét is eltörölte. A kultusznak végét az ereklye 1983-as eltűnése vetett véget. Nem úgy az összeesküvés elméleteknek, az emberek egy része ugyanis egy ismeretlen francia párt sejtett az elrablás mögött, míg mások magát a pápát, aki szerintük így akarta elérni, hogy a hívek végre örökre elfelejtsék a szent előbőrt. Persze nem így történt, ehelyett elterjedt a babona, miszerint

valahányszor az időjárás rosszra fordul, Isten kimutatja haragját, amiért szeretett fia fitymája örökre elveszett.

(Fotó: Wikimedia)