A bizonyíthatóan a csillagközi térből érkezett objektumok, különösen, ha a megszokottól eltérő tulajdonságokat mutatnak, sokak fantáziáját beindítják. Az első (legalábbis akkor úgy gondoltuk, hogy az első) bizonyítottan a csillagközi térből érkezett ilyen objektum az Oumuamua volt, amely több anomáliás viselkedést is produkált. Habár már 2021-ben született magyarázat az objektum különös gyorsulásaira, sőt pár napja ismét előálltak egy, a korábbihoz hasonló magyarázattal, az IM1-ként ismert objektum egyesek szerint nem intézhető el ennyivel.

A kutatók valószínűleg rájöttek, mi volt valójában a Naprendszeren kívülről érkezett Oumuamua Megnyugtató magyarázatot találtak a rejtélyes égitestre: talán nem egy idegen civilizáció terméke, de így is rendkívül érdekes (sőt talán még érdekesebb is) ez a másik naprendszerből érkezett látogató.

Legutóbb például éppen ezen téma kapcsán ismertté vált harvardi tudós, Avi Loeb és a Pentagon UAP kutatását vezető részlegének, az AARO-nak az igazgatója írt közösen egy tanulmányt arról, hogy az Oumuamua akár egy olyan idegen anyahajó is lehet, melyről szondák indultak a Naprendszer bolygóinak a felderítésére. Egy ilyen szonda pedig akár be is csapódhatott a Földbe – ez pedig talán az IM2-ként ismert csillagközi objektum lehet (vagy CNEOS1 2014-01-08 jelzésű meteorit). Minderről lentebb részletesen is írtunk:

A Pentagon AARO igazgatója szerint lehetett egy idegen anyahajó a Naprendszerben Sean Kirkpatrick, a Pentagon azonosítatlan repülő tárgyakra szakosodott részlegének, az AARO-nak az igazgatója, és közösen publikált egy tanulmányt az ismert harvardi kutatóval, Abraham „Abi” Loebbel – eszerint nem zárható ki, hogy a Nprendszerünket felkereste egy idegen anyahajó, amely felfedező drónokat bocsájtott az útjukra.

Loeb és a felfedezést végző kollégája, Amir Siraj közösen elhatározták, hogy kézre kerítik ezt az objektumot (pontosabban a szilánkjait) – már csak azért is, mert idegen technológiai vagy sem, egy csillagközi térből érkezett objektum tanulmányozása mindenképp érdekes lehet. Ez a cél pedig (remélhetőleg) a Galileo Project expedíció keretében megvalósításra is kerülhet. Az expedícióhoz pedig nem csak összegyűlt a szükséges 1,5 millió dollár, de a legutóbbi hír éppen az, hogy megkapta a zöld utat is. Az elképzelést korábban bemutattuk a lenti cikkünkben, de itt egy gyors összefoglaló kattintásfób olvasóinknak:

“Az expedíció lényege, hogy egy franciaágy méretű mágnest eresszenek le az óceánba 1,3 fok déli, 147,6 fok keleti irányba attól a ponttól, ahol az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma szerint a meteorit becsapódhatott. Ez a helyszín körülbelül 300 km-re északra található Manus-szigettől a Bismarck-tengerben, a Csendes-óceán délnyugati részén. És hogy miért gondolják, hogy egy mágnessel ki lehet halászni a mélységből ezt a meteort (pontosabban a töredékeit)?

Ennek oka, hogy a számítások szerint a CNEOS 2014-01-08 nagymértékben meghaladta egy tipikus vasmeteorit anyagszilárdságát, ami Siraj szerint jóval könnyebbé teszi kutatást. Mivel pedig a legtöbb meteorit elegendő vasat tartalmaz ahhoz, hogy az óceáni expedícióhoz tervezett mágnes magához vonzza, így ennek esélye tehát a CNEOS 2014-01-08 esetén is fennáll. Mint Siraj fogalmazott:

„Tekintettel a rendkívül nagy anyagszilárdságra, nagyon valószínű, hogy a CNEOS 2014-01-08 darabjai ferromágnesesek.”

Pápua Új-Guineából indulva a Galileo Project hajója lényegében egy mágneses szánkót eresztene az óceán fenekére egy csörlővel, amelyet aztán 10 napig vontatnának végig az aljzaton 1,7 km távon keresztül. Ezzel a módszerrel remélhetőleg a mágnes képes magához vonzani a meteorit apró, akár 0,1 mm átmérőjű törmelékeit is.”

Hatalmas mágnessel keresnék meg az óceánba csapódott, csillagközi objektumot Lényegében az történik, ami a címet olvasva megjelenik az ember lelki szeme előtt: egy hajóról óriási mágnessel halásznák ki a legkorábbi, általunk ismert objektumot, amely belépett a mi Naprendszerünkbe, és jelenleg a Csendes-óceán mélyén pihen.

Egyébként épp a fentebb említett tulajdonság, tehát hogy az IM2 a vizsgálatok szerint keményebb és ellenállóbb, mint a NASA Center for Near Earth Object Studies katalógusában szereplő közel 300 meteor bármelyike, az, ami miatt feltételezhető, hogy egyrészt valami megmaradhatott belőle a becsapódást követően, másrészt nem zárható ki a mesterséges eredet sem.

A kudarcot maga Loeb sem zárja ki, de szerinte érdemes tenni egy próbát. Mint fogalmazott:

“Van egy hajónk. Van egy álomcsapatunk, amelyben az óceáni expedíciók legtapasztaltabb és legképzettebb szakemberei vannak. Teljes tervezési és gyártási terveink vannak a szükséges szánhoz, mágnesekhez, gyűjtőhálókhoz és tömegspektrométerhez.”

Az expedíció pontos időpontját később jelentik be, de valamikor idén nyáron kerül majd rá sor.

(A cikkhez használt kép illusztráció, forrása: Pixabay/Pexels)