Túl gyakran ismételt kérdések

Új iPhone-t venni jó dolog kéne, hogy legyen. A régi alig-alig bírja a nap végéig, egy hosszabb videó felvétele után már levegőért kiált, lassan a mikrónk is jobb képeket csinál nála. Megvesszük az újat, és mintha operációs rendszert frissítettek volna az univerzumban. Ha épp egy 8 Plus-t, egy XS-t, neadjisten egy első generációs SE-t gyűrünk, akkor ilyen lesz kézbe kapni egy iPhone 14-et. Mindenki másnak azonban új iPhone-t venni inkább emlékeztet önismereti tréningre, mint önfeledt vásárlásra, különösen, ha a társadalom abba a csoportjába, az úgynevezett kilencvenkilenc százalékába tartozik, akiknek nem szabadna kiadniuk négy-hatszázezer forintot gondolkodás nélkül.

Már ott is állunk a kirakat előtt, rosszabb esetben a kirakaton belül, és mormogunk. Tényleg annyival jobbak a képei? Lehet, hogy a régi optikával még a ráncaim is szebbek. Látom én az LCD és az OLED között a különbséget? Olyan, mint megpróbálni megkülönböztetni az ALDI-t a Lidl-től. Az új csip meg… A Wordle végülis elfut a régin, a Google Slides jobb is, ha szaggat, a Call of Duty-ról meg úgyis le kéne hozni a gyereket.

Amint az iPhone 14-es sorozat bemutatója után írtuk: a telefon nem sokat változott tavalyhoz képest, ugyanúgy néz ki és szinte ugyanaz a csip dolgozik benne. Ami újdonság, hogy frissítettek az egyik hátsó lencséjén, ahogyan az előlapin is, a mobil képes érzékelni, ha súlyos autóbalesetet szenvedünk, illetve Amerikában még műholdas segélykérésre is alkalmas. Vagyis nem történt semmi érdemleges. Illetve mégis.

Tim Cookék megüzenték: aki tavaly vagy tavalyelőtt váltott, idén ne tegye.

De az iStyle Magyarország nem hagyta, hogy ennyivel megússzuk: kölcsönadták nekünk tesztelésre a 14 Prót, aminek már az átvételekor is remegett a kezem. Először azt hittem, hogy azért, mert méregdrága. Ennek megfelelően a háromnapnyi tesztelés alatt folyamatosan azt mantráztam, hogy ez a készülék nem nekem való, mert nem vagyok se milliárdos, se esküvői fotós vagy kliprendező. Az iPhone 13-amhoz képest ugyan jobb képeket csinál, de ahhoz, hogy ezt megállapíthassam, le kellett, hogy fotózzam vagy húszszor, vak sötétben a Margit hidat, a képeket rá kellett, hogy másoljam a számítógépemre, majd egy huszonhéthüvelykes, grafikusoknak készült képernyőn kellett keresgélnem a különbségeket - és a pixel binning nevű rejtélyes technológiát így sem tudtam tetten érni, bárhogy próbáltam.

Az, hogy az előlapi kamerát elrejtő kis fekete beszögellést (notch-ot) mostantól dinamikus szigetnek hívják, és apró animációkkal egészül ki, bájos ötlet. Az viszont, hogy ennek nevet adtak, és lelkesen beszéltek róla, szomorú bizonyítéka annak, hogy a mobiltelefonok fejlődése tetőzni vagy beérni látszik. Egyelőre leginkább arra jó, hogy rögtön látszódjon, hogy iPhone-unk, azon belül is Prónk van, és semmiképp sem a tavalyi modell.

Ezzel szemben a kijelző óriási ugrás egy, a Pro modellektől eddig távol maradó mobilozónak. Az iPhone 13 másodpercenként hatvanszor frissülő, egyébként teljesen korrekt OLED képernyője nyekegő-szaggató Junoszty-hatást kelt a Pro 120Hz-es kijelzője mellett. Olyan finomak, gyorsak, reszponzívak a mozgások rajta, mintha nem egy év, hanem egy fél évtized lenne a két kütyü között. Egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy ez elég-e ahhoz, hogy váltsak, de jött a mantra: nem vagy profi, emailezel ezen az eszközön, oszoljunk, nincs itt semmi urizálnivaló.

Fogalmazgattam is magamban, hogy az váltson ilyen telefonra, aki egy-két hét alatt, pár forgatáson, fotózáson meg is keresi az árát. Milyen igazam van, veregettem vállon magam, ötszázhetvenezer forint az alapára, egy kisebb, illetve hát nagyobb vagyon. De aztán rájöttem, hogy ez mindössze huszonöt százalékkal drágább az iPhone 14-nél. És ez összezavart. Ugyanis nem a Pro lett drága, hanem minden.

Az biztos, hogy egyik évről a másikra az vegyen új iPhone-t, aki már ültetett kilenc erdőt, megmentett hat borsodi kistelepülést az éhezéstől, a gyereke teljes osztályát elvitte üdülni az Adriára, és még mindig van pénze. Az viszont már érdekesebb kérdés, hogy két-háromévente vegyünk-e új alap iPhone-t, vagy három-négyévente egy Prót. Ez az új dilemma, amin el lehet mantrázgatni a kirakat előtt, amíg gyanúsak nem leszünk a biztonsági őrnek.

(Pőcze Balázs)

Az ultra prémium kategória Eliud Kipchogéje

Az iPhone 14 Pro első ránézésre nem egy különösebben izgalmas telefon. Külalakra egy az egyben úgy néz ki, mint a tavalyi modell, amibe raktak egy új processzort, egy nagyobb felbontású főkamerát és nagyjából ennyi. Ezt a benyomást akaratuk ellenére az Apple marketingesei is csak tovább erősítették azzal, hogy a telefon promóciójában a hangsúlyt a dinamikus szigetre helyezték, ezzel hatásosan hitetve el mindenkivel, hogy az iPhone 14 Pro olyannyira semmit nem fejlődött az elődjéhez képest, hogy ez az egészen apró kis szoftveres újítás benne a legérdekesebb.

Az Apple esetében valószínűleg nem mondunk újat azzal, hogy a látszat sokszor csalóka, hiszen a cég évek óta feleannyi RAM-ból hoz ki komolyabb teljesítményt, mint bárki más, az androidos telefonokhoz mérhető üzemidőt pedig egy alig feleakkora kapacitású akkumulátorral oldják meg. A látszat az iPhone 14 Pro esetében is csalóka, legalábbis abból a szempontból mindenképp, hogy a telefon pontosan olyan, amilyennek lennie kell. Ha pedig ez első ránézésre kicsit unalmasnak tűnik, annak leginkább három oka van:

• Nem nagyon volt min változtatni: minél jobb a terméked, annál nehezebb rajta tovább javítani, márpedig a 13 Pro nagyon sok kategóriában etalonnak számított bármilyen más készülékhez képest.
• Amin mégis érdemes volt, azon változtattak is: ha közelebbről megvizsgáljuk a telefont, azt látjuk, hogy az iPhone 14 Pro ennek ellenére is szinte az összes fontosabb területen fejlődött az elődjéhez képest, csak ezek nem feltétlenül annyira látványos dolgok: erősebb processzor, izmosabb kamera, jobb kijelző, nagyobb akkumulátor… de említhetnénk akár az alig néhány hónapja bemutatott Bluetooth 5.3-at is, ami határozott előrelépés a tavalyi modell igencsak elavult, 5.0-ás Bluetooth szabványához képest, ám marketinges legyen a talpán, aki erre felépít egy sikeres kampányt.
• Az Apple-nek nincs konkurenciája: bár az okostelefonos eladásokat összesítő statisztikákból ez nem látszik, az Apple valójában olyan, mint Eliud Kipchoge, azaz kizárólag saját magával versenyzik. Náluk nem az a kérdés, hogy az ultra prémium kategóriában ők adják-e el a legtöbb telefont, csupán hogy a részesedésük éppen eléri-e a 80%-ot, vagy kicsivel alatta marad. A bázisuk tehát megvan, senkit sem kell meggyőzniük arról, hogy váltson iPhone-ra, ennek megfelelően pedig nem is kell az androidos telefonokkal versenyezniük sem a töltési sebességben, sem más tekintetben.

Amire az Apple-nek szüksége van, hogy mozgósítani tudja a saját felhasználóit, vagyis meg tudja őket győzni arról, hogy érdemes új telefonra váltaniuk. Mivel a vállalat mérései szerint a felhasználóik átlagosan háromévente cserélnek telefont, így az iPhone 14 Prónak tulajdonképpen az iPhone 11 Prónál kell annyival jobbnak lennie, ami már ráveszi a felhasználókat a vásárlásra, emellett a tavalyi modellnél annyival, hogy az indokolja az árkülönbséget. Az iPhone 14 Pro az első feladatot gond nélkül teljesíti, a második pedig bizonyos szempontból teoretikus, hiszen az Apple már jó néhány éve előzékenyen félreáll a saját útjából, és az új Pro modell bemutatásával együtt kivonják a forgalomból az előző évi modellt. Ennek ellenére viszonylag könnyen számszerűsíthető, hogy mennyivel is kell jobbnak lennie a 14 Prónak a 13 Prónál: az Apple készülékbeszámítási akciójában az iPhone 13 Próért legfeljebb 600 dollárt írnak jóvá azoknak, akik új iPhone-t vennének, ami azt jelenti, hogy ezek a felhasználók 400 dollárért, vagyis körülbelül 167 ezer forintért válthatnak a 14 Próra - ez az összeg egyébként nagyságrendileg megegyezik azzal a 145 ezer forinttal, amennyivel a 14 Pro többe kerül Magyarországon, mint a 13 Pro, noha a kettő között nincs összefüggés. Amíg az USA-ban az idei iPhone-ok ugyanannyiba kerülnek, mint tavaly, Magyarországon a forintárfolyam gyengülése és a szokatlanul magas infláció is közrejátszott abban, hogy ma 150 ezer forintért drágábban vehetünk magunknak iPhone-t, mint egy évvel ezelőtt.

Az iPhone 14-nek innen Magyarországról nézve az egyik legnagyobb problémája éppen az, hogy szinte megfizethetetlenül drága lett, és bár a fenti okok miatt a 13 Pro ára is felfelé araszolt, a nagyobb elektronikai áruházakban így is kereken 100 ezer forinttal olcsóbban juthatunk hozzá a tavalyi modellhez, mint az ideihez. Ez a dilemma a készletek kifutásával nyilván hamarosan feloldódik, jelenleg viszont nehezen lehetne bárkinek is őszintén ajánlani a 14 Prót, ha egyszer ott van egy kicsit gyengébb telefon sokkal olcsóbban.

Az ugyanakkor nem kérdés, hogy ha az árcédulát letakarjuk, akkor a 14 Pro nagyjából minden szempontból jobb választás, mint a 13 Pro volt. Az Apple-nek még a kijelzőt is sikerült minimálisan fejleszteni, és most elsősorban nem arra gondolunk, hogy a 6,1 colos OLED panel hosszában 23, széltében pedig 9 pixellel nagyobb felbontású lett, hanem hogy az eddigi 1200 nites maximális fényerőt egészen 2000 nitig tornászták fel. A technológia ezen túlmenően nem sokat változott a tavalyi modellhez képest, a telefonban továbbra is egy 120Hz-es képfrissítésre képes LTPO kijelzőt találunk, ami azt jelenti, hogy a panel nem csak 30, 60, 90 és 120Hz között tudja váltani a frissítési rátát, hanem 1 és 120Hz között bárhol. Ennek az előnye, hogy állóképek megjelenítésekor a telefon automatikusan a minimálisra veszi le a képfrissítési rátát, amivel rengeteg energiát tud megspórolni.

A 14 Prónál ennek megfelelően nem is lesznek problémák az üzemidővel: a tavalyinál kicsit nagyobb, 3200 milliamperórás akkumulátorral a telefon normál használat mellett 17 órát simán kibír, ami azt jelenti, hogy egy átlagos user akár 2-3 napos üzemidőt is ki tud hozni belőle az akkumulátorkímélő funkciók bekapcsolása vagy a fényerő lejjebb tekerése nélkül is. Szintén jól vizsgázott a telefon vadonatúj A16 Bionic processzora, ami a Geekbench mérései szerint még a tavalyi chipsetnél is jóval erősebb, és továbbra is messze a legerősebb mobilos processzor a piacon. Arra ugyanakkor nehezen tudnánk példát mondani, hogy egy átlagos felhasználó számára ez a plusz teljesítmény pontosan mit is jelent, a chip erejének előnyei minden bizonnyal inkább az új iPad-ekben teljesednek majd ki.

Dizájn szempontjából egyáltalán nincs meglepetés, a felhasználók pontosan ugyanazt kapják, amit tavaly, vagyis egy gyönyörű telefont, ami ha bele nem is hal, de azért kicsit fuldoklik a szépségben. Az Apple két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy akár tetszik, akár nem, ők márpedig akkor is visszatérnek a Jony Ive által megálmodott - és aztán szintén általa elvetett - “klasszikus” formákhoz, ami ebben a méretben már egyszerűen nem működik. A teljesen lapos, kicsit sem ergonomikus hátlap, a szögletes, éles szélek és az Apple-nek az az elképzelése, hogy az androidos telefonoknál kevésbé hosszúkás, ámde szélesebb telefonokat gyártanak, együttesen azt eredményezik, hogy az iPhone 14 Prót nem lehet igazán kényelmesen fogni - pedig ez még nem is a legnagyobb készülék az Apple idei kínálatában. A telefon javára legyen mondva, hogy a fém hátlap sokkal kevésbé csúszik, mint a legtöbb mai telefon üvegborítása, és szinte mágikus módon több napnyi használat után sem találtunk rajta egy árva ujjlenyomatot sem, igaz, ennek előnyeit némileg zárójelbe teszi, hogy a felhasználók túlnyomó többsége minden bizonnyal akkor fogja utoljára tok nélkül kézbe venni a telefont, amikor vásárlás után kiveszi a dobozból.

A telefon kétségkívül szemet gyönyörködtető megjelenésén egy, az Apple telefonjainál újdonságnak számító funkcióval sikerült még egy kicsit javítani, ugyanis az iPhone 14-széria az első, amelyben megjelenik az always-on-display. Ennek a funkciónak a megjelenése szoros összefüggésben áll a fentebb már említett LTPO kijelzővel, ami ugyan már a tavalyi iPhone-ban is jelen volt, viszont csak 10Hz-ig tudott lemenni a frissítési gyakoriságban. Az 1Hz-es frissítési ráta megjelenésével viszont az Apple-nek lehetősége nyílt rá, hogy úgy vezesse be az igen látványos funkciót, hogy az közben szinte semmilyen hatással nincs a telefon üzemidejére, ők pedig éltek is a lehetőséggel. A lezárt képernyőn megjelenő pontos idő, értesítések és egyéb funkciók persze csak az iPhone-oknál számítanak újdonságnak, de az Apple-nek sikerült úgy megoldania a dolgot, hogy az mégis sokkal jobban néz ki, mint más készülékeken. Ennek kulcsa, hogy a lezárt képernyőn nem csak a különböző információk, de halványan a beállított háttérkép is megjelenik, így az összhatás sokkal látványosabb lett, mint amihez más telefonoknál hozzászoktunk.

Ha már látványosságnál tartunk, nem mehetünk el szó nélkül a dinamikus sziget mellett, ami ugyan közel sem a legfontosabb újdonsága az iPhone-nak, de kétségkívül a 14-es széria elsőszámú jellegzetessége. Elég valószínűnek tartjuk, hogy a kitalálóinak elsősorban ez is volt a célja a funkcióval, vagyis hogy adjanak a 14-es szériának egy olyan karakteres ismertetőjegyet, ami határozottan megkülönbözteti az iPhone 13-tól, ez pedig sikerült is. Az új telefonban a kijelző tetején már nem notch-ot (avagy kamerafület) találunk, hanem egy különálló, hosszúkás lyukban rejtőzik a szelfikamera, az Apple-nél pedig azt találták ki, hogy ez a kis fekete rés különböző méretű ablakokká tud megnőni attól függően, hogy milyen alkalmazást használunk. Szóval tulajdonképpen egy widgetként kell elképzelni, aminek a tartalma (és a mérete) attól függően változik, hogy éppen mit csinálunk a telefonon: ha a térképen beállítottuk a navigációt, akkor mutatja nekünk az utat, ha elindítottunk valamilyen zenét, de aztán a zenelejátszót bezártuk, akkor itt jeleníti meg a különböző vezérlőgombokat, telefonhívásnál pedig értelemszerűen a hívó fél adatai, valamint a hívás felvétele és elutasítása jelennek meg a dobozkában.

Szoftveres szempontból a telefon másik nagy újdonsága az ütközésészlelés, ami annyit tesz, hogy ha az iPhone azt érzékeli, hogy autóbalesetet szenvedtünk, akkor automatikusan hívja a helyi segélyszolgálatot. Ezt értelemszerűen nem tudtuk kipróbálni, bár állítólag a hullámvasutazás például alkalmas arra, hogy megtévessze a telefon szenzorait. Ugyanígy nem tudtuk kipróbálni a 14-es széria másik nagy újdonságát, a műholdas adatkapcsolatot sem, aminek Magyarországon persze nincs is túl sok értelme, hiszen minimálisan kevés olyan hely van az országban, ahol nem áll rendelkezésre valamilyen mobilhálózat.

Az Apple a korábbi iPhone-oknál már-már mániákusan ragaszkodott a 12 megapixeles kamerához, így sokakat ért meglepetésként, hogy az iPhone 14 Prónál szakítottak az eddigi hagyományokkal, és a készülékbe egy 48 megapixeles főkamerát raktak. Ennek előnyeit elsősorban a zoomolásnál tapasztalhatjuk meg, hiszen bár a telefonban ugyanúgy 3x-os optikai zoom van, mint a 13 Próban, a főkamera a nagyobb felbontásának köszönhetően hatékonyan tud besegíteni abba, hogy a fotók bármilyen nagyításnál egységes minőségűek legyenek. Ez persze csak bizonyos szintig igaz, hiszen a 14 Pro legfeljebb 15x-ös digitális zoomra képes, feltehetőleg éppen azért, mert ennél nagyobb nagyításnál a fotók képminősége már jelentősen romlana.

A telefon fotós képességei egyértelműen felveszik a versenyt a többi, Magyarországon is kapható csúcskategóriás telefonnal, ami sok esetben nem csak a hardvert, hanem a szoftveres megoldásokat is dicséri. A makró fotókba belenagyítva például látható, hogy a részletességük elmarad egyik-másik telefonétól, ugyanakkor összhatás tekintetében mégis messze átlag feletti a végeredény. Az Apple egyébként mintha kicsit az orrunk alá is akarná dörgölni, hogy szoftveresen milyen jó munkát végez a telefonjuk, hiszen a 14 Pro gyakorlatilag a szemünk előtt végzi el az utómunkát a képeken, mintegy egymás mellé téve az “előtte” és az “utána” állapotot. Ez kétségkívül jó trükk, hiszen a fotók valóban sokkal látványosabak lesznek, miután az MI végez velük, mindeközben pedig teljesen hitelesen őrzik meg a kép eredeti arculatát: túlszaturáltságnak, a valóságtól elrugaszkodott HDR-nek, indokolatlanul magas kontrasztaránynak nyoma sincs a fotókon.

Bár az iPhone 14 Próval 8K-s videókat nem lehet rögzíteni, a telefon videós képességei így is messze felülmúlják az átlagot, többek között az olyan funkcióknak köszönhetően, mint a filmszerű mód, amivel szabadon állíthatjuk a fókusztávolságot felvétel közben. Nem véletlen, hogy a telefonok kameráját értékelő DxOMark szerint jelenleg az iPhone 14 a legjobb választás, ha videózásról van szó.

A telefon előnyeit és hátrányait nyilvánvalóan hosszasan lehetne még elemezgetni a mobilos hangszórókhoz képest borzasztóan jó minőségű, valódi térhangzásra képes sztereó hangszóróktól egészen odáig, hogy vajon miért van az, hogy az egyébként kitűnő haptikus visszajelzéssel rendelkező készüléken relatíve nehéz pontosan gépelni, de az összhatás szempontjából ezek a tényezők jellemzően kevésbé esnek latba. Az egyértelmű, hogy az 570 ezer forintos ára miatt az iPhone 14 Pro itthon némileg hendikeppel indul, bár ahogy fentebb már kiveséztük, erről a gyártó aligha tehet. A kevésbé látványos újdonságok miatt abban is biztosak vagyunk, hogy nem ez a széria fogja felkelteni azoknak az érdeklődését az iPhone-ok iránt, akik eddig elkerülték az Apple telefonjait, arra ugyanakkor a 14 Pro tökéletesen alkalmas, hogy ha valaki néhány év után éppen most váltana új iPhone-ra, az nyugodt szívvel cserélhesse le a régi készülékét, és ezzel megint jó néhány évre letudja a telefonvásárlás nyűgjeit.

(Bobák Áron)

(Fotó: Bobák Áron/Rakéta.hu)

A táblagéppé szétnyitható telefon még mindig nagy ötlet, de a Samsung most kicsit ráült a babérokra Az augusztus elején bemutatott Z Fold 4 az elődjeihez hasonlóan kiemelkedően alkalmas arra, hogy komolyabb feladatokat is elvégezzünk rajta, de azért meglátszik, hogy a koreai gyártónak mindeddig nem igazán volt konkurenciája ebben a szegmensben.