Így végzett a Moszad egy távirányítású géppuskával az iráni atomprogram vezetőjével

2021 / 09 / 20 / Bobák Áron
Így végzett a Moszad egy távirányítású géppuskával az iráni atomprogram vezetőjével
Mohsen Fakhrizadeh tavaly novemberben vált merénylet áldozatává, amikor a Teherántól nagyjából hatvan kilométerre található Absard mellett több lövést adtak le az autójára. Amikor a támadás után néhány nappal iráni katonai vezetők azt állították, hogy a tudóst egy távirányítású fegyverrel ölték meg, még nem sokan hittek nekik, de a The New York Times amerikai, izraeli és iráni tisztségviselőkkel folytatott interjúk alapján rekonstruálta, hogy pontosan mi is történt 2020. november 27-én.

A 61 éves Fakhrizadeh az iráni atomprogram vezetője volt, akire az izraeli hírszerzés már régóta vadászott. Bár Irán a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség információi szerint 2003-ban leállította az AMAD programot, aminek a célja egy saját nukleáris fegyver kifejlesztése volt és aminek létezését Irán azóta is tagadja, Izrael következetesen állítja, hogy az iszlám köztársaság titokban tovább folytatta az atomprogramját, amelynek keretében 10 kilotonnás nukleáris robbanófejeket fejlesztenek ki. Hogy ezt megakadályozzák, a Moszad a szabotázsakciók és a kibertámadások mellett az elmúlt években célzottan elkezdte likvidálni azokat az iráni tudósokat, akiknek közük volt az atomprogramhoz: a lap szerint Izrael 2007 óta öt vezető iráni atomtudóssal végzett, emellett likvidálták a rakéták fejlesztését felügyelő tábornokot és annak 16 munkatársát is. Fakhrizadeht sem először próbálták eltenni láb alól, de a 2009-es merényletet az utolsó pillanatban lefújták.

2020. november 27-én Fakhrizadeh éppen Absardba tartott feleségével, gyerekeivel és számos testőrrel, azonban az atomtudós a protokollra fittyet hányva ragaszkodott hozzá, hogy a páncélozott autók helyett a saját Nissan Teanájával utazzon, amit ő maga vezetett. A konvoj nem sokkal a település előtt egy U-kanyart vett, eközben pedig az izraeli titkosszolgálat a kanyarban leparkolt - és látszólag lerobbant - autóban elhelyezett kamera segítségével azonosította a tudóst, akit alig egy kilométerrel arrébb agyonlőttek.


Mohsen Fakhrizadeh 2019 januárjában (Fotó: Iranian Leader Press Office/Handout/Anadolu Agency via Getty Images)

A korai beszámolók még arról szóltak, hogy Fakhrizadeh konvoja komoly tűzharcba keveredett több tucat támadóval, így amikor iráni katonai vezetők először álltak elő azzal a verzióval, hogy a tudóssal egy távirányítású fegyver végzett, sokan arra gyanakodtak, hogy Irán egyszerűen csak a saját renoméját igyekszik menteni, amiért nem sikerült elfogniuk egyetlen támadót sem. Fakhrizadehhel viszont valóban egy olyan mesterlövész végzett, aki a támadás idején több ezer kilométerre volt Absardtól, és egy számítógép előtt üldögélt valahol Izraelben.

A mesterlövész egy perc alatt tizenöt lövést adott le, amelyből legalább négy eltalálta a tudóst. Fakhrizadeh a helyszínen az életét vesztette, a vele együtt utazó felesége és gyerekei viszont sértetlenül megúszták a támadást, amit egy az út mellett leparkolt Nissan Zamyad pickupba rejtett géppuskával követtek el. Az izraeli titkosszolgálat a széles körben használt, belga FN MAG géppuskát választotta a feladatra, amit jelentősen átalakítottak, hogy műholdas kapcsolaton keresztül is irányítható legyen, emellett pedig mesterséges intelligenciával is ellátták, ami automatikusan kompenzálta az autó mozgását, valamint a kameraképen jelentkező 1,6 másodperces késést is. A teljes fegyver nagyjából egy tonnát nyomott, így a NYT információi szerint azt apró darabokra szedték, és gyakorlatilag alkatrészenként csempészték be az országba a Moszadnak dolgozó iráni ügynökök segítségével.

Az izraeli hírszerzés az akció során viszont elkövetett egy hibát: a pickupot előzőleg robbanószerekkel is megpakolták, hogy a támadás után eltüntessék a bizonyítékokat, azonban a robbanástól a fegyver nem semmisült meg, csupán használhatatlanná vált. Ennek tudható be, hogy már a támadás után néhány nappal lehetett tudni, hogy Izrael egy távirányítású puskával követte el a merényletet, amire ellenkező esetben lehet, hogy sosem derült volna fény.

(The New York Times, Borítókép: Iranian Defense Ministry/Handout/Anadolu Agency via Getty Images)

További cikkek a témában:

Így jutott be az USA egy urándúsító centrifugákat működtető iráni földalatti üzembe A műholdak nem képesek direktben felmérni a föld alatti létesítményt, ezért az amerikaiak más módszert kerestek.  

Mesterséges intelligencia által irányított, pilóta nélküli harci repülőt mutatott be a Boeing A drónok régóta a modern hadviselés megkerülhetetlen tényezői, azonban a Boeing és az Ausztrál Királyi Légierő legújabb fejlesztése egészen új szintre emelheti a robotrepülők szerepét a légi fölény kialakításában.

A robottankok már itt vannak, de önállóan még nem gyilkolhatnak Az észt Milrem Robotics a napokban mutatta be a Type X nevű harckocsiját, ami új szintet képvisel az ember nélküli fegyverek sorában.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted?
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted?
Ez a mai világban akár ijesztőnek is hathat, pedig a Google által kifejlesztett Azonnali átírás alkalmazás azok közé a dolgok közé tartozik, ami miatt igazán lehet szeretni a technológiát.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.