Itt a megoldás a bárpult előtt kígyózó sorokra

2021 / 02 / 24 / Perei Dóra
Itt a megoldás a bárpult előtt kígyózó sorokra
A futurisztikus sörautomata ötlete három diák fejéből pattant ki, ami ígérete szerint mindössze hét másodperc alatt kimér egy, két, vagy lényegében bármennyi pint sört, valamint új szintre emeli a kiszolgálás élményét.

Pedig a frappánsan BierPort névre keresztelt italautomata eleinte csupán jó poénnak indult az Eindhoven Technológiai Egyetem tanulói között, ám szinte egyik pillanatról a másikra mégis valósággá vált. Az eszközt elsősorban nagyszabású rendezvényeken, például focimeccseken vagy zenei fesztiválokra telepítenék egyrészt a sorban állás elkerülése, másrészt a pultosok munkájának megkönnyítése céljából.

Hogyan működik pontosan az automata?

Lényegében úgy, akár egy átlagos kávé- vagy snackautomata, csak éppen ez esetben hideg sört kaphatunk kézhez, elviekben pillanatok alatt. A csaposok pedig örülhetnek, hiszen a BierPort segítségével megszűnhetnek a kígyózó sorok. A fejlesztők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az emberi munkaerőre továbbra is szükség lesz, hiszen valakinek rendszeresen töltenie kell a hordókat és poharakat. És akkor még nem említettük a felmerülő technológiai problémákat, illetve valakinek el kell kérnie a vásárlók személyigazolványát, ha látszólag nem érik el az alkoholfogyasztáshoz szükséges korhatárt. A gépek létrehozásához a csapat mindenekelőtt megbizonyosodott arról, hogy a berendezés tömegesen gyártható-e, majd ezt kombinálták a meglévő technológiákkal a legjobb eredmény elérése érdekében.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Innovator (@beerport_nl) által megosztott bejegyzés

Érdekesség, hogy a tervezőcsapat már most vonzza az érdeklődőket, például fociklubokat és sörfőzdéket, akik szívesen csatlakoznának a vállalkozáshoz. A találmány hasznos lehet majd a koronavírus utáni világban, különösen ott, ahol az eseményeket nagy valószínűséggel gondosan figyelemmel kell kísérni, valamint folyamatosan biztosítani a szórakozni vágyók közti megfelelő távolságot.

A BierPort-hoz hasonló gépek minimalizálhatják a bárokban kialakuló hosszú, tömött sorokat.

A csapat már kipróbálta a gép első prototípusát, most pedig az éles bevetésére várnak. Emellett a diákok már megtalálták azt a céget is, amelyik nagy mennyiségben legyártaná gépeiket, így csaknem teljesen készen állnak arra, hogy szintet lépjenek. Davey Lindhout, a feltalálók egyike szerint jövőbeli terveik között szerepel az is, hogy a sör mellett más italokkal is kiszolgálják a fogyasztókat. Hozzátette: a beépített QR-kód leolvasó rendszer megjegyzi a megrendelést, és azonnal elkészíti a rendelést. Mindent egybevetve küszöbön egy teljesen új fesztivál élmény, a kérdés már csak, vajon az emberek hogyan fogadják majd.

További cikkek a témában:

Ebben a három életkori szakaszban a legkárosabb az alkoholfogyasztás Három életkori szakaszban megy át az agy dinamikus változáson, és ekkor már a mérsékelt alkoholfogyasztás is komoly károkat okozhat.

Tévedés, hogy az alkohol elpusztítja az agysejteket, de valóban ellazít? A tudomány szerint egy ember aligha képes egyszerre akkora mennyiségű alkoholt benyakalni, ami veszélyeztetné az agysejtjeit. Nyugtató hatása azonban már nem feltétlenül igaz.

Elmentünk egy VR-fesztiválra, és nem bántuk meg Nem kis fába vágták a fejszéjüket a Burning Man szervezői, amikor úgy döntöttek, hogy a koronavírus-járvány miatt elmaradt fesztivált a virtuális valóságban fogják megrendezni.

(Fotó: BierPort)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Kiszámolták, milyen sebességgel szállítja az ajándékokat a Mikulás
Kiszámolták, milyen sebességgel szállítja az ajándékokat a Mikulás
Egy brit egyetem diákjai kiszámolták, milyen gyorsan kellene utaznia a Mikulásnak ahhoz, hogy az összes ajándékot időben kiszállítsa.
Az autós menetrögzítő kamerák története régebben kezdődött, mint gondolnánk
Az autós menetrögzítő kamerák története régebben kezdődött, mint gondolnánk
Menetrögzítő kamerát már az 1930-as években is használtak, igaz, kicsit más formában, mint manapság.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.