Jól hangzott, de nem működött az Amazon kassza nélküli boltja

2024 / 04 / 05 / Pőcze Balázs
Jól hangzott, de nem működött az Amazon kassza nélküli boltja
2016-ban jelentették be, most azonban részben leállították az Amazon kísérletét, amelynek a célja az volt, hogy kasszák nélküli szupermarketek jöjjenek létre. Pedig a vízió izgalmasan hangzott: egyszerűen csak ki kell sétálnunk a kiválasztott termékekkel, miközben kamerák, érzékelők és a mögöttük lévő rendszer kiszámolják, hogy mennyivel tartozunk.

Négy éve, 2020 februárjában írtunk arról a Rakétán, hogy az Amazon beüzemelt egy teljes szupermarketet, ahol mindenki bolti tolvajként viselkedhet, csak közben automatikusan fizet is - a számla pedig megérkezik az Amazon-fiókjába. Akkorra a kisebb közértjeiket már felszerelték a "Just Walk Out", azaz "Csak sétálj ki" technológiával, ám azokban lényegesen egyszerűbb, bár persze nem triviális, rájönnie arra a mesterséges intelligenciával is dolgozó szoftvernek, hogy kinek mennyit kell fizetnie. Előbbiben kész termékek közül választunk, egy doboz kólát nem nézegetünk hosszasan, lekapjuk a polcról és már meg is vagyunk. Ezzel szemben a gyümölcsöt, húst a vásárlók gyakran felveszik, megnézegetik, majd visszateszik. Ez sokkal összetettebb feladatot ró arra a rengeteg szenzorra, aminek konszenzusra kell jutnia arról, hogy most akkor megvettük-e azt a zellert, vagy sem. És akkor mi van, ha végül meggondoljuk magunkat, és visszatesszük a zellert - a sárgarépák közé? Mindez nem csak bonyolultnak hangzik, hanem valóban az is. Még az Amazonnak is bele tudott törni a bicskája.

Az Ars Technica most arról számolt be, hogy vége a kisétálós Amazon Fresh szupermarketeknek. 2022-ben még mindig ezren dolgoztak azon Indiában, hogy trenírozzák a rendszer mögötti mesterséges intelligenciát, ami teljesen átlagos szakasza lehetne bármilyen MI-projektnek, ám ebben az esetben az idő előrehaladtával nem akartak elfogyni a hús-vér emberek feladatai. Vagyis valamilyen alapvető gond volt az ötlettel, vagy a technológiával.

Minden ezer eladás után hétszáz emberi ellenőrzésre volt szükség, miközben a cél húsz-ötven ilyen interakció lett volna.

Pedig az Amazon már húsz kisközértben, negyven szupermarketben és két bio-szupermarketben üzemeltette a "Just Walk Out" rendszert, sőt, stadionoknak és reptereknek is értékesítették azt. A világ legismertebb e-kereskedelmi vállalata valószínűleg nem a Walmart vagy a Tesco babérjaira tört, inkább szeretett volna egy olyan szektornak is a beszállítója lenni, amely a világ kereskedelmének még mindig nagyon fontos terepe. Ne felejtsük, hogy az Amazont sokan nem webáruháznak, hanem adat-nagyhatalomnak tekintik, ebbe a képbe pedig remekül beleillene, hogy ők figyelik meg és elemzik, hogy hány deka parizert viszünk haza a családnak. Így nem meglepő, hogy a visszavonulásuk is csak részleges: a kisétálós kisközértek megmaradnak, a szupermarketekben pedig egy saját fejlesztésű bevásárlókocsival segítenék a nagybevásárlásainkat - és a saját ambícióikat.

Magyarországról indul a kasszamentes vásárlás következő forradalma A Kende Gastro az elmúlt hónapokban két olyan automata bolt prototípusát is bemutatta, ahol a vásárlás után a pénztárat kihagyva sétálhatunk ki az üzletből. A mesterséges intelligenciával működő technológiára már most is hatalmas az érdeklődés, de Kende Gábor szerint ez még csak a kezdet.


memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak
Véget ért a memoQ Lányok napja, ami 2019 óta segíti a pályaválasztás előtt álló lányokat, hogy igazán kiteljesedjenek karrierjükben.
Itt tart ma a szexipar, nézz körül a Vágyaim.hu-nál, milyenek 2024-ben az okos-szexeszközök!
memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak
memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak
Véget ért a memoQ  Lányok napja, ami 2019 óta segíti a pályaválasztás előtt álló lányokat, hogy igazán kiteljesedjenek karrierjükben. Szenzitíven és nyitottan álltak a fiatalokhoz, kérdezték őket a digitális trendekről is: a TikTok az új YouTube, a Facebook régóta a boomereké, chatelni pedig már csak Instagramon szokás – beszámoló
Hiánypótló funkcióval bővült a világszerte használt magyar szoftver
Hiánypótló funkcióval bővült a világszerte használt magyar szoftver
A memoQ az egyik legnépszerűbb fordítástámogató szoftver a szakmabeliek körében, a 10.1-es verzió óta pedig a szoftver webes változata már a képernyő-felolvasó programokkal is kompatibilis, így biztosítva, hogy a vakok és gyengénlátók is önállóan, külső segítség nélkül tudják használni a szolgáltatást.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.