Az Egyesült Államok légiereje és a Lockheed Martin sikeresen befejezte az AGM–183A légi indítófegyver (ARRW) prototípusának első teljes körű tesztjét. A fegyvert egy B–52H bombázóból indították Dél-Kalifornia partjainál december 9-én – írja a The War Zone.

A légierő a sajtóközleményében arra is kitér, hogy az ARRW célja, hogy lehetővé tegye az Egyesült Államok számára, hogy „rögzített, értékes, és időérzékeny célpontokat fenyegessen vitatott környezetben”. Magyarán ez nem egy elfogó, hanem egy támadó eszköz. A teszt során a rakéta sikeresen kioldotta a hajtómű nélküli, hiperszonikus siklójárművet, amely éles robbanófejet hordozott, és jócskán túllépte a hiperszonikus sebességhatárt, tehát a hangsebesség ötszörösét, mielőtt eljutott a kijelölt célterületre.

Mindez fontos mérföldkő az ARRW fejlesztésében, mivel a korábbi tesztek csak a fegyvert gyorsító rakétára koncentráltak. Az első sikeres booster tesztre májusban került sor, két sikertelen teszt és egy meghiúsult indítási kísérlet után – ez utóbbit egyébként a légierő az akkor összegyűjtött adatmennyiség miatt részsikerként könyvelte el. Erről egyébként korábban mi is írtunk:

Ismét kudarcba fulladt az USA hiperszonikus fegyverének a tesztje A tavaly októberben már sikertelenül tesztelt eszköz vallott ismét kudarcot.

Az USA számára fontos előrelépés a mostani kísérlet, hiszen a sajtóhírek alapján úgy tűnhetett, hogy a katonai nagyhatalom a hiperszonikus fegyverek fejlesztése terén mindössze cammog Kína mögött. Különösen akkor hangzottak el vészjósló nyilatkozatok az amerikai hadvezetés részéről, amikor Kína épp egy hasonló siklójárművet tesztelt még tavaly sikeresen:

Senki sem érti, hogy működik Kína hiperszonikus csodafegyvere, és emiatt el kellene kezdeni aggódnunk Ahogy egyre többet tudunk meg a sikeres kínai rakétatesztről, annál félelmetesebb lesz az összkép – ez Kína Szputnyik-pillanata?

A siklójármű mostani tesztje így tehát rendkívül fontos volt, amit a légierő érezhetően büszke közleménye is alátámaszt. Mint fogalmaznak:

„Miután az ARRW levált a repülőgépről, a hangsebesség ötszörösét meghaladó hiperszonikus sebességet ért el, befejezte repülési útvonalát, és a kijelölt területen robbant. A jelek azt mutatják, hogy minden célkitűzés teljesült.”

Az AGM–183A a gyorsítórakéta segítségével gyorsítja fel a lövedéket, hogy elérje az optimális sebességet és magasságot – miután pedig ez megtörtént, leválik az eszközről az orrkúp, és ekkor oldják ki a siklójárművet. A hagyományos ballisztikus rakétákkal ellentétben az a hajtómű nélküli jármű egy viszonylag alacsony, atmoszférikus repülési útvonalon közelíti meg a célpontot, hiperszonikus sebességgel, ami tehát az 5 Mach feletti sebességet jelenti.

A siklójármű jól manőverezhető, aminek köszönhetően a repülési útvonalon kiszámíthatatlan módon változtathat irányt. Ez a képesség a nagy sebességgel kombinálva jelentős kihívásokat jelent az ellenséges erők számára a beérkező fegyver észlelése, valamint nyomon követése tekintetében. Mindez tehát rendkívül megnehezíti az ellenség hatékony reagálását – vagyis sem a siklójármű elfogása, sem pedig a célpontok áthelyezése, esetleg fedezékbe küldése sem nevezhető hatékony védelemnek. Ami az előbbi megoldást illeti: a hiperszonikus fegyverek elfogása tehát nagy kihívást jelent sebességük és légköri repülési profiljuk (manőverező képességük) miatt.

Mindez tehát öröm az Amerikai Légierőnek, de akadnak tudósok, akik szerint a hiperszonikus fegyverek annyira nem hatékonyak (legyen is szó bármely nagyhatalomról), ellenben a bevetésük komoly kockázatot jelent az eszkalációra. Mint írják: amennyiben interkontinentális töltetek célba juttatásáról beszélünk, ezek az eszközök annyival nem effektívebbek a jelenlegi hordozóknál. Sokszor azért tűnnek az összehasonlítások lenyűgözőnek, mert a mérleg másik serpenyőjébe hangsebesség alatti eszközök kerülnek, és bár a hiperszonikus eszköz valóban képes úgymond megkerülni a radart, műholdakról azonban az eszköz légköri súrlódása által keltett infravörös jel jól érzékelhető – erre az elemzések alapján már a jelenlegi amerikai és orosz rendszerek is képesek. Sőt az L3Harris Technologies és a Northrop Grumman épp közösen fejlesztenek egy kifejezetten ilyen eszközöket érzékelő rendszert – a Hypersonic and Ballistic Tracking Space Sensor (HBTSS) alapja olyan (részben már fel is lőtt) új katonai műholdakból összeálló hálózat lesz, amely a hiperszonikus fegyvereket a kilövéstől a becsapódásig képes követni.

Összességében tehát a kutatók szerint nem is beszélhetünk forradalmi eszközökről. A legtöbb, ez utóbbi megállapítást alátámasztó indok vagy túloz vagy egyszerűen csak hamis. Azonban ez a felfogás egy újabb fegyverkezési versenyt indíthat be, sőt talán már indított is be. Ez utóbbi megállapításhoz tegyük hozzá, hogy az idézett cikk 2021-es, és mint azóta látható, a hiperszonikus eszközöket nagyon komolyan teszteli és fejleszti mind Kína, mind pedig az USA, sőt Oroszország már be is vetett ilyen eszközt.

A fegyverekre szánt pénzszórás mellett ezen eszközök másik kockázata, hogy ha mindenki ezekre a villámgyors eszközökre készül, ezektől tart, akkor félő, hogy egy kiélezett helyzetben villámgyorsan próbálnak majd döntést hozni, ami esetben természetesen a hibázásra is jóval nagyobb lesz az esély mondjuk egy téves riasztás esetén. Ilyenre téves riasztásra is volt példa hagyományos lövedékkel a közelmúltban, amikor Lengyelországot egy hibás ukrán lövedék véletlen találata érte, amiről kezdetben az is felmerült, hogy szándékos orosz csapás.

(Kép: Lockheed Martin)