Két eszközt is bemutattak, amelyek a levegőből állíthatnak elő tiszta energiát

2023 / 01 / 05 / Felkai Ádám
Két eszközt is bemutattak, amelyek a levegőből állíthatnak elő tiszta energiát
A zöld hidrogén jóval olcsóbb termelését teszik lehetővé ezek a találmányok – ezzel talán elérhető közelségbe került a jövő egyik legfontosabb üzemanyaga.

A tiszta energia mostanában kifejezetten forró téma, és két új eszközben is benne rejlik a lehetőség, hogy forradalmasítsa a területet – számol be róla a The Independent. A kutatók szerint ugyanis ezekkel az eszközökkel a levegőből hidrogént, tiszta energiaforrást tudnak előállítani.

A hidrogént általában metán felhasználásával állítják elő, amely folyamat sok fosszilis energiát igényel – ez is az oka, hogy a származás szerint szokás különbséget is tenni a hidrogén esetében: a termelés 99 százaléka jelenleg úgynevezett szürke hidrogén, magyarán tehét földgáz és kőszén felhasználásával és szén-dioxid kibocsátásával gyártott anyag – írja a G7 portál. A szürke hidrogén termelése jelenleg jobban megéri, de a szakértők arra számítanak, hogy a helyzet változhat méghozzá a környezetbarát módon előállított zöld hidrogén javára az olcsóbb megújuló energia és a jobb hatékonyságú elektrolízis segítségével, ami miatt akár 30 százalékkal is csökkenhet a zöld hidrogén gyártásának a költsége. Erre égető szükség is lenne, mivel több technológia is várakozik a környezetbarát hidrogén megjelenésére, mint arra példa lehet a lentebb olvasható cikkünk:

A jelenlegi motorokra felszerelhető hidrogénbefecskendezés nem csak az üzemanyaghiányt oldhatja meg, de a kibocsájtást is csökkentheti A hidrogénnel kevert dízelt a jelenlegi motorok is tudják használni üzemanyagként egy gyors átalakítás után, ami 26 százalékos hatékonyságnövekedés mellett több mint 85 százalékkal csökkenti az emissziót. Már arra sem kell sokat várni, hogy a találmány megjelenjen a piacon.

Az Independent által említett új eszközök viszont a természetes folyamatokat utánozzák a hidrogén hatékonyabb és költséghatékonyabb előállítása érdekében, magyarán a segítségükkel zöld hidrogént lehet termelni.

Az első ilyen eszköz egy napelem, amely 10-szer hatékonyabb, mint a korábbi modellek, és úgy működik, hogy a vizet hidrogénné és oxigénné alakítja egy mesterséges fotoszintézisnek nevezett folyamaton keresztül. Ez a napelem az eddigieknél több fényt nyel el, így több hidrogént is képes előállítani, és az eszközben ráadásul egy olyan félvezető katalizátor is található, amely a használat közben javul, és ellenáll a magas hőmérsékletnek és az intenzív fénynek is (ez azért fontos szempont, mert eddig épp a katalizátor volt a szűk keresztmetszet, amely gyorsan tönkrement az intenzív napfény hatására). Összességében tehát mivel az eszköz hatékonyabban tud hidrogént előállítani, így a fentebb említett várakozásoknak megfelelően potenciálisan csökkentheti az előállítási költségeket.

A második eszköz egy olyan egyszerű rendszer, amely vizet (párát) von ki a levegőből és hidrogéngázt termel. Úgy működik, mint egy mesterséges levél, vagyis a napfényből származó energiát tárolja el.

Mindkét eszközt szabadtéri kísérletekben tesztelték, és jelentős javulást mutattak a meglévő technológiához képest. Mint azt az Independent írja: ha ezek az eszközök továbbra is jól teljesítenek a további tesztelések során, jelentős áttörést jelenthetnek a tiszta energia keresésében. A tisztán termelt zöld hidrogén ugyanis nagymértékben csökkentheti a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségünket, és segíthet elérni a karbonsemleges életmódot.

(Kép: Pixabay/babusyams)


Óriási, bizarr lények rejtőznek a mélységben
Óriási, bizarr lények rejtőznek a mélységben
Rendkívül ritkán lehet felvételeken látni a különleges tintahalakat, általában csak a véletlennek köszönhetően bukkannak fel egy-egy videón.
Titokzatos plazmabuborékokat azonosítottak az egyiptomi piramisok felett
Titokzatos plazmabuborékokat azonosítottak az egyiptomi piramisok felett
A jelenséget nagy hatótávolságú ionoszféra-radarral (LARID) figyelték meg a Föld ionoszférájában.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.