Egyszerre nehéz és könnyű kitalálni, hogy az Apple miért érezte szükségét annak, hogy a telefonok, számítógépek, órák, fülhallgatók, és az ezekhez tartozó szolgáltatások mellett a nyomkövetők piacára is belépjen. Nehéz, mert ilyen erővel gyárthatnának VR sisakot (talán gyártanak is) vagy autót (talán gyártanak is); valahogy mindkettő előbb jutna az ember eszébe, mint a nemrég debütált, tízforintosnyi kis gombocskák. Könnyű, mert az Apple épp a világ több pontján, különböző színű talárba bújtatott bíróknak magyarázza, hogy nem azon ügyködik folyamatosan, hogy minél jobban magához láncolja a felhasználóit; pedig de. Az AirTag leginkább az itthon nem elérthető Apple hitelkártyára hasonlít: semmi köze a céghez, de tudják, hogy van a vásárlóik életében egy terület, ami fontos nekik, ezért megpróbálnak bejutni oda. Az ügyfeleik így még egy helyen juthatnak fantasztikus felhasználói élményekhez (nyilatkozzák a sajtónak), illetve még nehezebb lesz PC-re vagy Androidra váltaniuk (gondolják valójában).

Kicsi az AirTag, de erős

Az elegáns kis izék leginkább egy női szövetkabát gombjaira emlékeztetnek: az egyik oldaluk fehér, a másik csillogó ezüst színű. Bluetooth-on keresztül kapcsolódnak a közelükben lévő Apple eszközökhöz, így a Lokátor app egy térképen pontosan megmutatja, hogy merre vannak. A közelükben lévő iPhone vagy iPad, ami segít a megtalálásukban, szerencsére nem csak a sajátunk lehet: a milliárdnyi iOS eszköz java automatikusan és észrevétlenül kapcsolatban áll egymással, egy nagy, globális hálót alkotva. Vagyis elég, ha a gombocska mellett elsétál egy idegen egy működő iPhone-nal, a Lokátorban máris láthatjuk, hogy hol hagytuk el a kulcscsomónkat, ráadásul anélkül, hogy az idegen erről bármit sejtene. Beállíthatjuk azt is, hogy az elveszett AirTagünk kezdjen el csipogni, amint a közelébe ér valaki, aki így ha meghallja és a telefonjához tartja a kütyüt, már látja is a nevünket és a telefonszámunkat, hogy visszajuttassa nekünk, ami a mienk.

Az AirTageknél Apple-ebb termékek talán nincsenek is.

Drágák: darabjuk tizenháromezer forint, egy négyes pakk negyvennégyezer, és a megfelelő kulcstartókra, amibe helyezhetjük őket, szintén öt-tizenötezer forintot kell, hogy költsünk. Egyszerű őket telepíteni: kihúzzuk az apró műanyag csíkot, és már be is kapcsolnak, az iPhone egy pillanat alatt felismeri őket és meg is vagyunk. Nem kell velük sokat babrálni: vízállóak, és elméletileg az elem is bírni fogja egy évig. Szépek: egyszerűek és elegánsak, legalábbis az első nap végéig, amikor elkezdenek megtelni apró koszokkal és karcokkal. És persze, ahogyan az Apple-től megszoktuk, nem az ötlet az új, hanem a megvalósítás: a Tile eszközök és a versenytársaik már évek óta tudják szinte ugyanezt, csak nem kapnak annyira mély hozzáférést az operációs rendszerhez. Így nehézkesebb a telepítésük, és a milliárdnyi iOS eszközből csak a Tile appot futtató párszázezer akadhat véletlenül a cókmókunkra. Nem csoda, hogy a Spotify - Apple Music páros mellett a Tile - AirTag a másik legtöbbet emlegetett eset, amikor az Apple-t azzal vádolják, hogy ha rámozdul egy területre, könnyen kiszoríthatja onnan a konkurenciát, mert a saját megoldásainak kedvez az iOS-ben.

Az ember tragédiája

Az Apple azt szeretné, hogy az AirTageket arra használjuk, hogy a táskánkon, a kulcscsomónkon, a laptoptokunkon fityegjenek, esetleg megbújjanak a pénztárcánkban. Még a kocsinkba rejteni sem ajánlják, pedig mi úgy látjuk, hogy az egész jól és megnyugtatóan működik. Mi viszont emberek vagyunk. Arra évente egyszer, na jó, havonta egyszer, oké, hetente egyszer vagyunk kíváncsiak, hogy hova is tettük a kulcsainkat. Arra viszont folyamatosan, hogy nem kóborolt-e el a gyerek, vagy hogy tényleg nyolcig tart-e a férjünk, feleségünk pilates vagy cross-fit órája. Az Apple tudja, hogy emberek vagyunk, de tenni ellene mégsem tud, csak megpróbálja a lehetetlent. Az AirTagek, ha három napig nem találkoznak a tulajdonosukkal, ám közben egy másik telefonnal együtt mozognak, elkezdenek pittyegni, hogy jelezzék: valaki esetleg megfigyelheti a viselőt.

Épp ezért kértem meg az anyukámat, hogy az egyik AirTaget dobja be a táskájába,

amit mindig kíváncsi szociológusként meg is tett. Azóta látom, hogy melyik játszótéren vigyáz az unokáira, melyik piacon vásárol be, merre megy sétálni. Ám mivel gyakran találkozunk, a telefonja erről egy szót sem szól neki (lehet, hogy azért, mert még nem az iOS 14.5 fut rajta), és az eszköz sem kezdett el váratlanul csipogni a szemüvegtokja mellett. Mi lesz, ha egy lelkes és megfelelően tájékoztatott anyuka helyett egy mit sem sejtő kamasz, szomszédasszony vagy beosztott kap egy ilyet a táskájába vagy a kocsijába?

Milyen az AirTags? Jövőre megmondjuk.

Azt, hogy az AirTagek az AirPodshoz hasonló tömegcikként vagy zsákutcaként végzik, még nem tudni. Ha a felhasználók elkezdenek módszeresen visszaélni a technológiával, könnyen elképzelhető, hogy az Apple olyan szigorúra veszi a beléjük épített biztonsági beállításokat, hogy nem lesz elég kényelmes használni őket. Az sem kizárt, hogy a kezdeti lelkesedés után megszokjuk, majd elfelejtjük az AirTagjeinket, és amikor egy év múlva lemerül bennük a cserélhető gombelem, lusták leszünk kicserélni azt. De a legvalószínűbb, hogy az iPhone tulajdonosok még egy kulcsot magukra fordítanak az Apple szögesdróttal körbevett édenkertjében: mindenkinek lesz egy AirTag a kulcsán, talán egy a kocsijában, és remélhetőleg egy sem a felesége, férje táskájában.

További cikkek a témában:

Okostévé harmincezerből - kipróbáltuk az új Google TV-t Az apró kütyü minden készülékből okostévét csinál.

A Samsung legújabb 8K-s tévéje majdnem mindent tud, amit egy tévé tudhat A januárban bemutatott és már itthon is kapható Samsung Neo QLED 8K tévék szinte mindent tudnak, amit egy tévé ma tudhat, és bebizonyítják, hogy a folyadékkristályos technológiának még 2021-ben is van létjogosultsága.

Kipróbáltuk a Sonos első igazán hordozható hangszóróját, a Roamot A személyiség vagy a kifinomult hang a fontosabb egy Bluetooth hangszórónál?