Egyszerre kihívás és ritka lehetőség a 2019. évi lakhatási helyzetről átfogó képet adni, mivel a tavalyi év vizsgálatakor nem lehet figyelmen kívül hagyni a tavasszal súlyossá vált, és most ősszel újult erővel visszatérő koronavírus lakhatásra gyakorolt hatásait – nyitotta meg az online bemutatót Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója. Ezt szem előtt tartva elemezte a Habitat, valamint a fejezetek megírására felkért szakértők a lakhatással kapcsolatos költségvetési kiadások és közpolitikai döntések alakulását, illetve a lakhatás megfizethetőségének legaktuálisabb kérdéseit.

Emellett a jelentés a lakhatás három különböző szegmensét helyezi fókuszba: a befektetési célú ingatlanvásárlások hatását az ingatlan- és albérletpiacra, az energiaszegénységet, valamint a fogyatékos emberek, különösen a mozgáskorlátozottak lakhatási helyzetét. A kiadványban mindemellett kiemelt hangsúlyt kapnak a felvázolt problémák megoldására vagy enyhítésére adott javaslatok – hangsúlyozta Gosztonyi Ákos, a Habitat szakpolitikai menedzsere és az idei Éves lakhatási jelentés szerkesztője.

Tizenegyszer annyi szociálisan nem célzott, mint rászorultsági alapú lakhatási támogatás

A rendelkezésre álló adatok alapján 2020. a lakáspolitikai támogatások csúcséve lehet, a koronavírus hatásai azonban fordulatot is jelenthetnek kormányzati lakáspolitikai eszköztárban.

Változatlanság a változásban, hogy a magyar kormányzati lakáspolitika továbbra sem rászorultsági alapon, hanem elsősorban családpolitikai-demográfiai célok alapján alakítja ki támogatási rendszerét. Idén a központi állam tizenegyszer annyit költ szociálisan nem célzott, mint rászorultság alapján adott támogatásokra. Ennek legmeghatározóbb eszköze a 2015-ben indult Családi Otthonteremtési Támogatás (CSOK). Ez továbbra sem férhető hozzá mindenki számára, aki lakhatási szegénységben él, - mondta el Czirfusz Márton, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont és Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársa. Hozzátette, ez annak ellenére is így maradt, hogy a jogosultak és az igénybe vehető támogatások köre kis mértékben bővült.

Mivel a lakhatásnak nincs meghatározott helye a kormányzati hierarchiában, a lakhatási ügyek folyamatosan szétaprózódnak, egyre több minisztérium egyre több államtitkársága szól bele, érdemi koordináció nélkül. A Habitat ezért továbbra is egy kormányzati szintű, a lakhatási szegénységet érdemben mérsékelni tudó stratégia, valamint a lakhatási kérdésekért felelős kormányzati csúcsintézmény vagy szerepkör kialakítását javasolja, legalább államtitkári szinten.

A hitelek a legszegényebbek jövedelmének akár 40 százalékát is elvihetik

A lakhatás minden magyar háztartás számára nagy terhet jelent, azonban minél alacsonyabb a háztartás bevétele, a kiadások annál nagyobb hányadát teszik ki a lakhatási költségek – kezdte az általa írt fejezet ismertetését Pósfai Zsuzsanna (Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont).

Hasonló a helyzet a hitelek esetében is: míg az alsó jövedelmi ötödben a hitellel rendelkező háztartások jövedelmük közel 40 százalékát fordítják törlesztésre, addig ugyanez az arány a leggazdagabb tizedben csak 6 százalék. Azaz drasztikus a különbség a háztartások között, mennyire leterhelő, így mennyire kockázatos számukra egy hitel.

Bár az elmúlt 5 évben folyamatosan nőtt az újonnan engedélyezett lakáshitelek száma, az MNB értékelése szerint a lakáshitelezés jelenleg nem kockázatos, köszönhetően a 2008-as válság utáni szigorúbb hitelfelvétel szabályoknak. Ezzel párhuzamosan azonban 2019. IV. negyedévében több mint háromszor annyi új személyi kölcsön szerződés jött létre, mint amennyi új lakáshitel-szerződés.

A személyi kölcsönökben való eladósodás is gyakran kötődik a lakhatás megfizethetetlenségéhez. Sok esetben jövedelmet pótol ki, és később a háztartások folyamatosan próbálják ezeket a kiadásokat „utolérni”, vagy szintén gyakori a személyi kölcsönök lakáscélú felhasználása (például olcsóbb ingatlanok vételárára, az önerőre, felújítási költségekre, kaució kifizetésére). Ez azzal együtt, hogy ezekhez a kölcsönökhöz nagyobb arányban férnek hozzá az alacsony jövedelmű háztartások, egy új, potenciálisan kockázatos hitelezési szegmenst jelenthet.

Mivel a koronavírus hatásainak következtében várhatóan csak nőni fog a háztartások eladósodásának kockázata, olyan lakhatási megoldásokra van szükség, amelyek tartósan megfizethetőek az alacsonyabb jövedelmű háztartások számára is.

Az új tulajdonosok 40 százaléka befektetésként vásárol ingatlant

A szülőktől való elköltözés kitolódása, a lakástulajdonosok számának csökkenése és a bérlakásban élők arányának növekedése egyaránt része a lakhatás financializációjának, azaz annak a folyamatnak, amely során a lakhatásban is megerősödik a pénzügyi szereplők, piacok, gyakorlatok, narratívák szerepe – magyarázta el Tóth Kinga, közpolitikai elemző. Ez a globális trendbe illeszkedő jelenség egyúttal azt is jelenti, hogy megerősödik a jelzáloghitelek és a befektetési célú ingatlanvásárlás szerepe.

A befektetési célt, – azaz, hogy az ingatlan bérbeadással vagy tőkenöveléssel önmagában bevételt generáljon – a Duna House Barométer adatai szerint 2015 óta folyamatosan az új tulajdonosok legalább 40 százaléka jelölte meg a vásárlás okaként. Ezek a lakások viszont nem a hosszú távú, klasszikus bérleti szektorban, hanem a rövidtávú lakáskiadás piacán jelennek meg, így a lakhatás megfizethetőségét nem segítik elő.

Mivel évek óta messze a legjobban ingatlanba éri meg befektetni, ez a trend nem fog spontán megváltozni, szükség van döntéshozói beavatkozásra, és egy kiszámíthatóbb bérleti piac kialakítására, ahogy azt a Habitat a Feketelakás 3.0 című, bérleti piacról szóló kiadványában is javasolta.

A hazai szállópor-kibocsátás 80 százalékáért a háztartási szilárdtüzelés a felelős

Magyarországon a háztartások mintegy 10 százaléka számít energiaszegénynek, azaz nem képes megfizetni a fűtés vagy más, alapvető energiaszolgáltatások olyan szintjét, amely a tisztességes életminőséghez szükséges. Ez márpedig szintén nagy kiadást jelent: a háztartások átlagosan a lakásfenntartási költségeik közel 60 százalékát fordítják energiára.

Az alacsony jövedelmű háztartásokra rója a legnagyobb terhet, hogy a magyarországi lakásállomány túlnyomó része – köztük a lakóépületek ötödét kitevő, ’60-as-’80-as évek között épült családi házak, a „Kádár-kockák” többsége – elavult és tipikusan rossz energiahatékonyságú, ami nemcsak magas rezsiköltségekkel jár. A korszerűtlen kályhák és az épületek rossz hőszigetelése miatt a lakossági szilárdtüzelés az egyik legfőbb oka a magyarországi légszennyezettségnek. A szállópor-kibocsátás 80 százalékáért a háztartási szilárdtüzelés felelős, míg az EU átlag mindössze 41 százalék.

Bár a legelterjedtebb fűtési módszer még mindig a gáz, a második helyen álló szilárdtüzelés gyakorlatilag a szegényebb rétegek energiahordozója. A legalsó jövedelmi ötödben a háztartások csaknem 40 százaléka fűt kizárólag szilárdtüzeléssel (például fával, szénnel, brikettekkel), míg a legfelső ötödben ez csak 9 százalék; a vidéki községekben pedig a háztartások 75 százaléka használ szilárd tüzelőt.

Ezeket a háztartásokat a rezsicsökkentés sem érte el. – figyelmeztetett Feldmár Nóra, energiaszegénység-szakértő és a Habitat munkatársa. – A tűzifa ára folyamatosan növekszik, az önkormányzatok által igényelhető szociális tűzifa-támogatás elosztásának módja pedig megkérdőjelezhető, ráadásul a támogatás a súlyosan légszennyező barnakőszénre is fordítható. Ahhoz, hogy a legszegényebb háztartások is energiahatékonyabbak legyenek, és így a mindenkit érintő légszennyezés is csökkenjen, célzott lakásfelújítási támogatásokra van szükség.

A fogyatékos emberek nagy részének csorbul a lakhatáshoz való joga

A fogyatékos emberek lakáskörülményei rosszabbak, lakásaik kisebbek a népesség átlagánál, a piaci albérleteket pedig még a népesség egészéhez mérten is nehezen tudják megfizetni. Számuk a társadalom 5 százalékára tehető, az őket érintő területi, gazdasági, érdekérvényesítő és szolgáltatásbeli hátrányok egymást erősítik. Ezért szükség lenne átfogó, rendszerszintű gondolkodásra a fogyatékos emberek lakhatásáról és az akadálymentességről, ami jelen pillanatban hiányzik. Az önkormányzatok többsége nem vezet nyilvántartást az akadálymentes lakásaikról, intézményeikről, és nincsenek támogató szolgáltatásaik – mutatott rá Kovács Vera, az Utcáról Lakásba! Egyesület elnöke, aki a témát az Önállóan Lakni címet viselő doktori kutatásában részletesen is vizsgálta.

A fogyatékos népesség csaknem fele, 235 ezer fő mozgáskorlátozott, közülük 150 ezren élnek egyedül vagy családjukkal. Azaz túlnyomó többségük nem intézményben él. Ez viszont nem jelenti egyúttal azt is, hogy önállóan tudnak lakni. Gyakori, hogy fizikai ellátásra nem szoruló, vagy házas fogyatékos emberek sem tudnak önállóvá válni, például elköltözni a szüleiktől. Sokszor még akkor sem engedhetik meg maguknak a saját háztartás vezetését, ha az a lakás, amiben jelenleg élnek, nincs megfelelően akadálymentesítve, akár olyannyira nem, hogy még az otthonuk elhagyása is gondot jelent számukra.

A mozgáskorlátozott emberek többsége számára nincsenek, vagy csak nehezen érhetőek el központi támogatások. Az érintettek kevesebb, mint 1 százaléka jut hozzá akadálymentességi támogatáshoz, amelynek megítélt összege igénylésenként mindössze átlagosan 196 ezer forint volt. Szintén nem jelent megoldást számukra a kitagolási folyamat, ebből a mozgáskorlátozottak többsége teljesen kimarad, csak az intézményekben élők 10 százaléka tud támogatott lakhatási szolgáltatásokat nyújtó, jobb lakáskörülmények közé jutni. Ezért a szociális ellátórendszer lakhatási fókuszú reformjára is szükség van az önálló lakhatási megoldások támogatása érdekében.

A Habitat for Humanity Magyarország 2020-as Éves jelentése a lakhatási szegénységről ezen a linken érhető el.

(Forrás: Habitat for Humanity Magyarország, Bortókép: Getty Images)