Las Vegas helyett online tartják meg a világ legnagyobb technológiai kiállítását

2020 / 07 / 28 / Bobák Áron
Las Vegas helyett online tartják meg a világ legnagyobb technológiai kiállítását
A CES szervezői a koronavírus-járványra tekintettel úgy döntöttek, hogy a január elejére tervezett show nem tartható meg biztonságosan, így az egészet online fogják közvetíteni.

A Consumer Technology Association (CTA) tájékoztatása szerint a 2021-es CES egy "teljesen digitális élmény" lesz, ami azt jelenti, hogy a hagyományosan a Las Vegas Convention Centerben és a város szállodáiban megrendezett kiállítás fizikailag teljesen elmarad, és csak online lehet majd követni.

"A COVID-19 jelentette globális egészségügyi veszély miatt nem lenne biztonságos, hogy 2021 januárjában több tízezer ember találkozzon Las Vegasban" - áll a CTA által kiadott közleményben, ám arról egyelőre nincs hír, hogy az online megrendezett előadások és bemutatók a nagyközönség számára is nyitva állnak-e majd.

Sorra maradnak el a nagy rendezvények

Nem a CES az első, ami a koronavírus-járvány miatt elmarad, hiszen február óta a szervezők sorra kényszerülnek lemondani a nagy technológiai rendezvényeket. A február végére tervezett Mobil Világkiállítás az idén teljesen elmaradt, míg a szeptemberi IFA a tervek szerint csökkentett látogatói létszámmal kerül megrendezésre.

Sokáig úgy tűnt, hogy a január 6-9. között megrendezésre kerülő CES-t a járvány már nem érinti, és a CTA is elhivatottnak tűnt annak megrendezésében. Június végén egy kérdőívet is kiküldtek a rendezvény korábbi látogatóinak, amellyel azt akarták felmérni, hogy a jelenlegi helyzetben részt vennének-e a kiállításon, és milyen biztonsági előírások mellett. Az USA-ban azonban a járvány azóta sem csillapodott, július 27-én például több mint hatvanezer új beteget regisztráltak, így a CTA nagy kockázatot vállalt volna azzal, ha ennek ellenére elkezdik megszervezni a januári showt.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.