Seress Gábor, a veszprémi Pannon Egyetem kutatója és csapata a cinegecsaládok segítségére sietett nemcsak a városban, de az erdőkben is, és mintegy negyven-ötven százalékban kiegészítették táplálékukat rovarokkal. Ezen kívül olyan kontroll-fészekaljat is megfigyeltek, ahol nem történt táplálékkiegészítés. (Eredményeiket a Journal of Animal Ecology szaklapban publikálták.) A fészekalj-nevelés sikere csak akkor érheti el az erdei cinegecsaládét, ha a városi rovarok népessége a jelenlegi populáció két és félszerese lenne. Azoknál a városi fészkeknél, ahol a kutatók kiegészítették a táplálékot, nemcsak jelentősen nőtt a fiókák túlélés esélye, de súlyuk is tizenöt százalékkal nagyobb volt a fészek elhagyása előtt, mint normál esetben. Vagyis ezáltal sikerült felzárkózniuk az erdei, jóval ideálisabb körülmények között költő fajtársaikhoz.

Érdekesség, hogy az erdei kísérletek során a kutatók nem tapasztaltak ilyen különbséget, noha a szülők mindkét élőhelyen szívesen etették fiókáikat az extra rovartáplálékkal is. Alighanem azért, mert

a magvak csak mennyiségre jelentenek több élelmet, minőségre azonban nem.

Tavasszal a fiókák rovarokat, főként hernyókat igényelnek fejlődésükhöz. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ajánlása szerint a téli madáretetést a költési szezon elejéig le is kell állítani, hogy a szülők magvak helyett rovarokkal etessék fiókáikat. Bár a rovarok meglehetősen népszerűtlenek az emberek körében, a Magyarországon élő ízeltlábúak többsége veszélytelen egészségünkre. Emellett alapvető szerepük van az élőlényközösségek táplálékhálózatában, ezért inkább védelmet érdemelnek. A városi rovarok számának növelése például a zöldterületeken való faültetéssel és őshonos növényzet telepítésével elérhető lenne.

"Szétszóródni és túlélni"

Amikor legközelebb utunkba kerül egy árvának tűnő madárfióka, érdemes felidézni a fenti viselkedési mechanizmust.

A kicsik ugyanis legtöbbször nem baleset, hanem túlélésük érdekében kerülnek ki a fészekből.

De mit is jelent ez pontosan? Egyes madárfajok az ágak között költik fészekaljaikat, a ragadozók azonban állandó veszélyt jelentenek tojásaikra, majd később az eleségkérő fiókákra. Ezért ezek a fajok a teljes önállósodás és röpképesség elérése előtt elhagyják a fészket, minél távolabb egymástól és a fészektől, szülői segítséggel, magányosan próbálnak túlélni. Így még ha adott esetben egy ragadozó rá is bukkan a fészekre, akkor sem tudja a teljes aljat elpusztítani. Mivel a korai fészekelhagyó madarak ekkor még nem önellátóak és a teljes értékű repülés eléréséig öt-tíz napig még fejlődniük kell, szüleik egyedi hangjelzésekkel tartják velük a kapcsolatot, így megtalálják és folyamatosan táplálhatják őket. Persze egy-egy fióka óhatatlanul is áldozatul esik, ez viszont természetes jelenség. Ahogy a Magyar Madártani Egyesület munkatársai fogalmaznak: "Az ilyen viselkedésű fajok fészkeinek mérete is csak akkora, és konstrukciója is olyan (kevésbé strapabíró, mint a gallyfészkek), hogy a maximum hetven százalékos fejlettségi állapotú (méretű) fiókák befogadására alkalmasak, ezért az ezt a méretet és életkort elérő fiataloknak el is kell hagyniuk a fészket, mivel abban egyszerűen fizikailag nem férnek el többé."

A részleges fészekhagyó madarak fiókái gyakran a szülők riasztó hangjára ugrálnak ki a fészekből, és ezzel számukra új élet kezdődik. Ezért nem célszerű a visszahelyezésükkel bajlódni, mert szinte biztosan nem maradnak meg ott: amint elvesszük a kezünket, az első zajra ismét kipattannak. A korai fészekelhagyó viselkedés elsősorban baglyok, és egyes odúköltő fajok (cinegék, verebek, seregélyek) sajátossága.

Ezek a repülni még nem vagy csak részben tudó fiókák már ekkor is fejlett ösztönös rejtőzködő és túlélő biológiai programmal rendelkeznek.

Megkeresik maguknak az ideális búvóhelyet, meghúzódnak, majd meghallva az eleséggel érkező szülők hangját, válaszolnak, így ismertetik tartózkodási helyüket. Ez a kommunikáció nem egyirányú, a szülők speciális hangokkal hívni, irányítani is tudják a fiókákat, ennek köszönhetően pedig egyre távolabb vezetik őket a fészek veszélyes közelségétől, a ragadozóktól és az embertől. (Csak megjegyeznénk, hogy ez a téma szorosan kapcsolódik ahhoz, miért nem ajánlott befogni az 'árva' őzgidákat sem.)

Mi a tanulság?

A madárszülőkre ne csupán eleségforrásként tekintsünk, ahogy a fészektestvérek sem csak vetélytársak. A család szociális közössége különösen a fészekelhagyást követően válik fontossá, amikor a fiatalok (részben a szülői minta alapján) megtanulnak alkalmazkodni a rendkívül összetett környezeti hatásokhoz.

Ezt a leggondosabb emberi ellátás sem tudja még töredékesen sem biztosítani, mert az igazi 'etetőgépek' mi vagyunk a fogságban nevelkedő fióka számára.

Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a mesterséges táplálás nem lehet olyan célzott és változatos, mint a természetes, ami többek között toll- és csontnövekedési problémákat okozhat, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a fiókáknak lehetőség szerint a szülei mellett a helye. Ezért kétszer is gondoljuk meg, hogy melyik fiókát szedjük össze és mentjük meg. Az életkor miatt szükségtelen fiókamentések kapcsán leggyakrabban elhangzó érv a macskák elleni védelem, csakhogy ennek nem az otthon nevelgetés a módja. Tegyük be a fiókát egy közeli bokor alá, a sűrű aljnövényzetbe vagy egy fa ágára, és bízzuk a többit a természetre.

A fiókák jelentős része, akár nyolcvan százaléka ugyanis mindenképpen elpusztul.

Ez alól nem kivételek az általunk nevelgetett fiatalok sem, sőt, ha a tanulási, szocializációs és táplálási hiányosságokat is figyelembe vesszük, akkor az esélyeik valószínűleg még rosszabbak. Bárhogy cselekszünk, a mentett fiókák többsége várhatóan a természetesnél nagyobb elhullási arányban elpusztul az elengedést követően.Természetesen ha magatehetetlen vagy sérült fiókát találunk, és van rá lehetőségünk, akkor megpróbálkozhatunk a mentéssel. Mivel az ilyen madár a segítségünk nélkül mindenképpen elpusztulna, a megfelelő segítségnyújtás csak javíthat a helyzetén. Aki kíváncsi, az MME honlapján további hasznos információkat találhat a madárcsaládokról és mentésükről.

(Források: Bajomi Bálint, Magyar Madármentő Egyesület, Fotó: Pixabay)