Magyar kutatók jöttek rá, hogy a a kutyák is képesek reprezentálni saját akcióikat

2020 / 07 / 15 / Perei Dóra
Magyar kutatók jöttek rá, hogy a a kutyák is képesek reprezentálni saját akcióikat
Négylábú társaink epizódikus jellegű memóriájuk segítségével képesek emlékezni az általuk korábban végrehajtott akciókra, ami arra is utal, hogy tudatában vannak annak, mit tesznek éppen-derült ki az ELTE TTK Etológia Tanszék kutatóinak vizsgálatából.

Az epizódikus memória olyan múltbeli események visszaemlékezésére való képesség, amikor az alany nem tudja előre, hogy a későbbiekben szüksége lesz az adott történés felidézésre. Embereknél ezt a fajta memóriát az öntudattal hozzák összefüggésbe, hiszen visszaemlékezéskor az alany „mentális időutazás” során az elméjében újrajátssza az eseményeket, amelyeket korábban átélt. Az ELTE etológusainak legújabb eredményei arra utalnak, hogy a kutyák is képesek reprezentálni saját akcióikat.

„Saját akciók mentális reprezentációinak vizsgálata non-verbális fajoknál (vagyis állatoknál) nagy kihívást jelent, mivel nem kérdezhetjük meg az alanyokat, hogy emlékeznek-e arra, amit tettek. Kidolgoztunk azonban egy módszert, amellyel most mégis csak hozzájuthatunk a válaszhoz”-magyarázta Claudia Fugazza, a tanulmány vezető kutatója. A vizsgálatban tíz kutyát speciális tréning során arra képeztek ki, hogy parancsszóra ismételjék meg előző akciójukat. A gazda a kutya számára már ismert parancsszót adott ki (például hogy ugorjon egyet), majd kiadta a megismétlésre vonatkozó utasítást („Ismét!”), amire a kutyának újra ugrania kellett. A tréning során ezt a módszert alkalmazták a kutyák számára már előzőleg ismert egyéb akciók esetében is. „Azzal, hogy a különböző teszthelyzetek során viszont 

arra utasítottuk a kutyákat, hogy olyan tevékenységet ismételjenek meg, amelyet korábban nem gyakoroltak be,

lényegében arra a kérdésre kaptunk választ tőlük, hogy emlékeznek-e arra, amit korábban csináltak"-mondta Fugazza. Hogy vizsgálhassák a kutyák saját akcióikra vonatkozó epizódikus jellegű memóriáját, a kutatók megnézték, képesek-e az állatok mindennapi helyzetekben parancs nélkül is megismételni korábbi tetteiket. A teszt során a gazda olvasott a kanapén, úgy téve, mintha nem figyelne a kutyára. Amint azonban a kutya jól körülírható spontán tevékenységet végzett (például ivott a tálkájából), a gazda rögtön kiadta az „Ismét!” vezényszót. Máskor a kutyák számára szintén váratlan helyzetben új tárgyakat mutattak (plüssjátékot, állatszobrocskát, ládát és játékbabát). „Arra számítottunk, hogy csinálnak valamit ezekkel a tárgyakkal, amire később megismételnek, ha felszólítják őket erre”-magyarázta Pongrácz Péter etológus, a tanulmány társszerzője. A tesztek során

a kutyák 70 százalékos sikerrel ismételték meg sikeresen az előző cselekvésüket,

amikor az „Ismét!” parancsszó azonnal elhangzott a spontán akció után. Amikor a parancsszó késleltetéssel érkezett, a kutyák már kevésbé voltak sikeresek, de még egy óra elteltével is harminc-negyven százalék között teljesítettek. „Mivel a kutyák nem várták a parancsszót, nem adhattak előzetesen kialakított és megerősített választ. Spontán (nem pedig begyakorolt) cselekvésről lévén szó, csakis az epizódikus jellegű memóriájukra támaszkodhattak”-világít rá Pogány Ákos etológus, a tanulmány társszerzője. A kutatásban részt vett Miklósi Ádám, az ELTE TTK Etológia Tanszék vezetője is, aki így összegezte az új eredményeket:

„A tanulmány elsőként bizonyította, hogy a kutyák tudatában vannak cselekvéseiknek."

"Ez fontos előrelépés az önreprezentáció komplexitásának és evolúciójának megértésében. Sőt, talán a kutyákról való általános gondolkodásunkon is változtat, hiszen már tudjuk, hogy képeznek mentális reprezentációkat az aktuális cselekvéseikről, így, legalábbis bizonyos mértékig, tudatában vannak annak, hogy mit csinálnak.”

A tanulmányt a Scientific Reports tudományos folyóirat is publikálta.

(Forrás: ELTE TTK Etológia Tanszék, Fotó: Needpix)

 


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.