Megdőlt egy régi, légből kapott ellenérv az elektromos autókkal szemben

2021 / 07 / 27 / Pőcze Balázs
Megdőlt egy régi, légből kapott ellenérv az elektromos autókkal szemben
Azt ugyan sejtjük, hogy a mögöttünk haladó elektromos autónak vagy a mellettünk guruló benzinesnek nagyobb a pillanatnyi károsanyag-kibocsátása, de eddig hosszan és adatok nélkül lehetett vitázni arról, hogy a kocsi teljes élettartama alatt vajon mennyivel környezetbarátabb egy EV, ha egyáltalán az. Amerikai kutatók most pontot tettek a vita végére.

A The Verge számolt be arról a kutatásról, amelyet a Volkswagen dízelbotrányát is felfedő Nemzetközi Tiszta Közlekedési Tanács (ICCT) vezényelt le. A szervezet célja az volt, hogy kiderítsék: vajon valóban jobb-e a Földnek egy EV, ha figyelembe vesszük az akkumulátor gyártásának a környezeti hatását, vagy azt, hogy sok országban környezetszennyező módon állítják elő az elektromos áramot.

A válasz egyértelmű: egy elektromos autóval mindenképp jobban jár a bolygó.

Igaz, nem ugyanannyira. Az eredmény ugyanis nagyban függ attól, hogy hol vásárolják meg, majd használják azt. A szakemberek Európát, az Egyesült Államokat, Kínát és Indiát vetették össze, és a különbségek hatalmasak. Nálunk hatvanhat - hatvankilenc százalékkal kevesebb károsanyag-kibocsátás kell az autó gyártásához és működéséhez a teljes élettartama alatt, az USÁ-ban ez hatvan és hatvannyolc százalék közé esik, Kínában harminchét és negyvenöt, míg Indiában tizenkilenc és harmincnégy százalék közt van az érték. Ennek a hátterében természetesen az áll, hogy a világ legnépesebb, illetve második legnépesebb országában még inkább támaszkodnak a szénre, mint energiaforrásra a villanyáram előállításához, mint nyugatabbra. Az a gyakran hangoztatott érv, amely az akkumulátorra, mint környezetszennyezési faktorra hívja fel a figyelmet, stimmel ugyan, de csak nagyon rövid ideig: a használat első évének a végén már hiába kezdett emiatt hátrányból az elektromos autó, leelőzte belsőégésű társait, vagyis a nettó hatása a környezetre pozitívabb.

A kutatásnak persze vannak korlátai: az ICCT olyan, közepes méretű autókat feltételezett, amelyeket idén helyeznek forgalomba és tizennyolc éven át maradnak használatban. Egyszerre vették figyelembe a jelenlegi energiamixet, illetve a törvények és politikusi nyilatkozatok alapján várhatót. A The Verge cikke példaként kiemeli, hogy az USÁ-ban Biden elnök 2035-re teljesen tisztán készülő elektromosságot ígért, de még nem tudni, hogy ezt pontosan hogyan tervezi megvalósítani. Az uniós tervekről a Rakétán korábban részletesen beszámoltunk.

(Borítókép: CHUTTERSNAP/Unsplash)

További cikkek a témában:

Hat év múlva az elektromos autók már olcsóbbak lehetnek, mint a benzinesek Egy új elektromos autó ma még csaknem kétszer annyiba kerül, mint egy hasonló tudású belső égésű motoros autó, a Bloomberg NEF piacelemző számításai szerint viszont ez a következő években radikálisan változni fog, 2030-ban pedig már olcsóbban vehetünk majd villanyautót, mint amennyiért ma egy benzinmotoros kocsit kapnánk.

Az elektromos autónak már nem is az ára a fő baja, hanem a töltési költsége Az elektromos autó sokkal drágább, mint a benzines vagy a dízel. És sajnos úgy néz ki, az EU-ban az üzemeltetése is drágább lesz.

2020: az év, amikor elkezdtük múzeumba küldeni a hagyományos benzines és dízel autókat Ez az év az autóiparban az elektromos mobilitásra való átállás meghirdetéséről szólt.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Elon Musk ismét arra utalt, hogy a Tesla repülő autót épít
Elon Musk ismét arra utalt, hogy a Tesla repülő autót épít
"Olyasmit készítünk, ami már nem is igazán autó" - mondta Musk a napokban az új Tesla Roadsterről, amit a tervek szerint még idén bemutatnak.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.