Techno

Fenntartható légi közlekedés még nincs, de már kereshetünk magunknak járatot aszerint, hogy melyiknek a legalacsonyabb a kibocsátása

Bár a kereskedelmi légi közlekedésnek jelenleg nincs olyan módja, ami akár csak közelít a karbonsemlegességhez, de a Google Járatkereső újítása ettől függetlenül még mindenkinek hasznos, aki szeretné valamivel fenntarthatóbbá tenni az utazásait.
Techno

Egyetlen bitcoin tranzakció annyi elektronikai hulladékot termel, mintha két iPhone-t hajítanánk a szemétbe

A bitcoint általában a bányászathoz szükséges károsanyag-kibocsátás miatt szokták támadni, de most egy új szempont is képbe került: a megtermelt elektronikai hulladék nem elhanyagolható mennyisége.
Techno

Önvezető, hidrogénhajtású tengeralattjáróval csökkentenék a hajózásból származó emissziót

A tengeri szállítás mellett a vízben található mikroműanyagokat is begyűjtené, és ezekről információt is szolgáltatna az eszköz, amelynek fejlesztését a brit kormány is támogatja.
Bolygó

Izlandon beindították a világ legnagyobb szén-dioxid-semlegesítő üzemét

A Climeworks gépe évente négyezer tonna szén-dioxidot von ki a levegőből.
Bolygó

Ez a néhai háziállat több szén-dioxidot bocsát ki évente mint egymillió autó, és mi tehetünk róla

Az összehasonlításhoz érdemes tudni, hogy egy tipikus személyautó évente nagyjából 4,6 tonna szén -dioxidot bocsát ki, ami azt jelenti, hogy minden egyes elégetett liter benzinre nagyjából 2,3 kilogramm CO2-vel számolhatunk.
Garázs

Megdőlt egy régi, légből kapott ellenérv az elektromos autókkal szemben

Mindegy, hogy hogyan készül az elektromos áram, az EV-k lényegesen tisztábban működnek.
Bolygó

Vége lehet az EU-ban az új olaj és gáz alapú projektek finanszírozásának

Legalábbis a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) tervei szerint ezt kell meglépnünk, ha komolyan gondoljuk a károsanyag kibocsátás beszüntetését 2050-re.
Bolygó

Kína az egész fejlett világnál több üvegházhatású gázt bocsát ki egy új jelentés szerint

A klímaváltozás az átlagos időjárási minták bármely hosszú távú változása, akár globálisan, akár regionális szinten. A szigorúan vett definíció szerinti változás sokszor bekövetkezett már a Föld történetében, a mai változásokat azonban az emberi tevékenység okozza, és minden sokkal gyorsabban történik mint a múltban.
Bolygó

A folyókból éjjelente sokkal több szén-dioxid távozik, mint eddig gondoltuk

Triviális, az ember életciklusából következő, komoly hiba lappangott a közelmúltig a globális szénciklussal kapcsolatos számításokban. A kijavítása után még több okunk van odafigyelni a klímaváltozásra.
Bolygó

Elképesztő mértékben tűnik el a hó Japán leghíresebb hegyéről

Alig maradt valami a Fudzsi jellegzetes hósüvegéből. Az összehasonlító műholdképeken látszik igazán, hogy milyen mértékben hiányzik idén a hegyről a hó, és erről csak részben tehet az aktuális időjárás: maga a hegy is kezd megváltozni.
Tudás

Az új Drake-formula azt is figyelembe veszi, hogy az idegenek esetleg elpusztították önmagukat

Az 1961-es Drake-formulát tuningolták fel a kutatók több új szemponttal, köztük azzal, hogy az idegen civilizációk fejlődésük egy pontján akár el is pusztíthatták önmagukat.
Techno

A nyíregyházi Lego gyárnak is fontos a környezetvédelem

A gyár napelempark telepítését tervezi jövő nyáron, amely az üzem energiaszükségletének jelentős részét fedezné.
Techno

A HD-streaming nem túl környezetbarát, le kellene szoknunk róla

Le kellene állnunk a nagy felbontású videók streamelésével a brit The Royal Society tudósai szerint, ha szeretnénk valamennyit lefaragni a szennyezőanyag-kibocsátásunkból.
Techno

A járványkorszak nyertese lehet az elektromos roller

Az elektromos rollereknek nem kedvezett a szigorú, teljes lezárás, de azóta jócskán magához tért a szegmens, és úgy tűnik, ez a közlekedési mód egyre népszerűbb lesz.
Bolygó

Egy tanulmány szerint már túl késő visszafordítani a klímaváltozást – de tényleg így van?

A héten publikált tanulmány érvelése pofonegyszerű, és épp ezért félelmetes: amennyiben az Északi-sark körüli területeken olvadásnak indul az állandó jégtakaró, úgy felszabadulnak az abban tárolt üvegházhatású gázok, melyek még évszázadokon át melegítik a bolygót, akkor is, ha holnaptól varázsütésre az egész emberiség kibocsájtása nullára esne vissza. De igaz ez a gondolatmenet?
Bolygó

A szupergazdagok átlagban rosszat tesznek a bolygónak

Az emberiség leggazdagabb 1 százalékának nem csupán hihetetlen mértékű vagyon összpontosul a birtokában, de a legszegényebbekhez képest több mint kétszer annyi széndioxid-kibocsátásért is felelnek, állítja egy új tanulmány, melynek végkövetkeztetése a túlzott luxust célzó adók szükségességét hangsúlyozza.
Bolygó

Fákat ültet az EasyJet, hogy ellensúlyozza CO2 kibocsátását

Az előrejelzések szerint 2037-re megduplázódik a légiforgalmi utasszám, de a repülőgépek üzemanyag-hatékonysága várhatóan csak körülbelül 1-2 százalékkal javul évente. Ez azt jelentheti, hogy a szén-dioxid-kibocsátás 2050-ig a jelenlegi szám 3,6-szorosára nő.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.