Megreformálták a közlekedési lámpát Oroszországban

2021 / 07 / 20 / Bobák Zsófia
Megreformálták a közlekedési lámpát Oroszországban
A hagyományos lámpák helyett az új változat egy kijelzőn jeleníti majd meg a piros és a zöld jelzést is, valamint azt is mutatja, mennyit kell várni a jelzés váltásáig. A lámpák még nem jelentek meg a városokban, de hamarosan tesztelik őket.

A megszokott közlekedési lámpák jelzése elavulttá, illetve szükségtelenné vált a tervező stúdió szerint, akik a hagyományos színkombinációt ugyan megtartották, de egyébként újratervezték a jelzések formáját, amely egy kijelzővel működik a három különálló (piros-sárga-zöld) lámpa helyett. A LED-es felület két olyan célt is szolgál, amelyet a tervezők szerint a jelenlegi eszközök kevésbé hatékonyan tudnak megvalósítani: egyrészt sokkal feltűnőbb a fényük, így jobban lehet őket érzékelni a nagyvárosok zsúfoltságában is, másrészt egyszerű kialakítással is több információt tud megjeleníteni egyszerre, mint a jelenlegi lámpák.

Az Art. Lebedev Studio által, két orosz város vezetőségének kérésére készített forgalmi eszközök folyamatosan változtatják a jelzett információkat, de közben végig jól látható és egyértelmű módon jelenítik meg a legfontosabb tudnivalókat, a stop jelzés természetesen piros maradt, a szabad jelzés pedig zöld, de előbbit egy nagy X megjelenése is hangsúlyozza, míg a zöld esetében nyilak is mutatják, hogy éppen melyik irányba lehet zavartalanul haladni. Így egy kijelzőn lehet azt is megmutatni, ha egy irányba szabad, másikba pedig tilos kanyarodni.

A LED-es felület legnagyobb újdonsága a visszaszámláló, amely világossá teszi, hogy mennyi ideje van a közlekedőknek az áthaladásra, illetve mennyit kell még várakozni, mielőtt zöldre vált a lámpa.

Az eszközök 5G modullal és WiFi kapcsolattal is felszerelhetőek, valamint különféle szenzorokkal, amelyek a páratartalmat, a levegőminőséget vagy a hőmérsékletet mérik, így egy egységbe integrálható több olyan funkció is, amelyek eddig külön-külön berendezések installálását igényelték. A stúdió elmondása szerint a LED-es felületek már a közeljövőben megjelenhetnek a városokban, ezek közül a tradicionálisabbra jobban hasonlító vertikális modellek már akár most azonnal leválthatják a jelenlegi lámpákat, a négyzet alakúak pedig néhány éven belül követhetik elődeiket. Ez utóbbi forma lehetővé teszi majd, hogy a berendezés egyszerre lámpaként és közlekedési tábláként is használható legyen.

(Fotó, Videó: Art. Lebedev Studio)

További cikkek a témában:

Túl rövid a sárga jelzés? Lehet, hogy már nem sokáig Mats Järlström Svédországban született, de Amerikában élő mérnök lesz a hőse mindenkinek, akire már pirosodott rá sárga jelzés, és szereti a matekképleteket is. Ha ezentúl ugyanis kényelmesen be lehet fordulni egy sárga közben, azt majd neki és a képletének kell megköszönni.
Az autók már elkezdtek beszélgetni egymással és a közlekedési lámpákkal Hol tart ma a car-to-X kommunikáció? És mi az? És milyen lehetőségek rejlenek a dologban?
Miért megy át a teve az úton? Mert zöldre váltott a teve-lámpa Kínában akkora problémát okoztak az úton áthaladó tevekaravánok, hogy külön közlekedési lámpákat szereltek fel a kedvükért.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A mesterséges intelligencia által tervezett űrhajó egyelőre nem működőképes - de ezen lehet változtatni
A mesterséges intelligencia által tervezett űrhajó egyelőre nem működőképes - de ezen lehet változtatni
Egyedül nem megy: a mérnököknek és a mesterséges intelligenciának szüksége van egymás segítségére az olyan bonyolult munkák során, mint például egy űrhajó megépítése. A 'Tud-e az AI űrhajót tervezni' kérdésre Dr. Csilling Ákos, a magyarországi Bosch csoport tudományos munkatársa kereste és mutatta be a választ a Simonyi Konferencián tartott előadásában.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.