Mégsincs halálra ítélve a belvárosi bérrollerezés

2020 / 11 / 21 / Pőcze Balázs
Mégsincs halálra ítélve a belvárosi bérrollerezés
Az elmúlt években többször keltették már halálhírét a bérrollerezésnek, most mégis úgy tűnik, hogy a technológia üzletileg életképes lehet: a Lime vezérigazgatója bejelentette, hogy a cég az elmúlt negyedévben cash-flow pozitív volt, vagyis több pénzt keresett, mint amennyit költött. Korábban ez lehetetlennek tűnt.

2018-ban, amikor a bérelhető elektromos rollerek kezdtek egyre népszerűbbek lenni, a befektetők több mint egymilliárd dollárt öntöttek a Lime-ba, a Birdbe és a hozzájuk hasonló a startupokba. Akkor a világ legnagyobb roller gyártójának az egyik vezetője a Financial Times-nak azt mondta: nem biztos benne, hogy önfenntartó tud lenni az ötlet - pedig ha valahol, akkor náluk tudják, hogy mennyibe kerül és mit bír ki egy roller.

A cégek ettől még működtek tovább, sem a beléjük pumpált pénz, sem a vásárlóik lelkesedése nem akart elfogyni - pedig voltak, akik a számok hosszas nézegetése után arra jutottak, hogy a járgányok nem nagyon bírnak az utcán egy hónapnál többet. Amikor aztán idén tavasszal a koronavírus-járvány is lecsapott, a Rakétán is arról írtunk, hogy lehet, hogy ütött az utolsó órája a Lime-nak és versenytársainak. A cég értéke a hatodára esett vissza, leépítették a csapatuk egy részét, több városból kivonultak, később még a szintén veszteséges Ubertől is pénzt kellett kérniük.

Szembeszélből hátszél

A nagy leállás után aztán váratlan fordulatot vett a Lime sorsa. A The Verge októberi cikkében kiemelték, hogy míg az első százmillió útjuk 28 hónap alatt jössze, a következtő százmillióhoz már csak alig több mint egy év kellett. A rollerezés az egyik legbiztonságosabbnak tűnő közlekedési mód lett - már ami a vírusfertőzések elkerülését illeti. A népszerűség pedig hozta a számokat: Wayne Ting vezérigazgató most egy konferencián azzal büszkélkedett, ami minden háztartásnál elvárás, de egy startupnál meglepetés, egy közlekedési startupnál pedig állításuk szerint példátlan: hogy már nem költenek többet, mint amennyit megkeresnek. 2021-re azt remélik, hogy még közelebb kerülhetnek a profitabilitáshoz.

Ehhez elengedhetetlen, hogy a rollereiket is fejlesszék: a franciák nemsokára kipróbálhatják a Lime negyedik generációját. Az ígéretek szerint kényelmesebb lesz a fogantyúja, biztonságosabb a fékje, alacsonyabb a súlypontja, de ami a legfontosabb: cserélhető akkumulátorokat tesznek a gépekbe. Azzal, hogy a cégnek nem kell teherautókkal összeszedni, elvinni tölteni, majd visszaszállítani a rollereket, csak a lemerült akksit kell kikapni, és a helyére betenni egy feltöltöttet, olcsóbb és egyszerűbb lesz a flottájuk fenntartása. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy a cég nyereséges legyen jövőre - feltéve, hogy ha a vírushelyzet változik is, a népszerűségük nem.

(Fotó: Lime, Pixabay)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Finnország leggyorsabb személyliftje egy radioaktívhulladék-tárolóba vezet
Finnország leggyorsabb személyliftje egy radioaktívhulladék-tárolóba vezet
Épül az Onkalo radioaktívhulladék-tároló, ahol legalább százezer évig pihennek a kiégett fűtőelemek.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.