Az időbeli rekordot Argentína területén rögzítették, 2019. március negyedikén. Mondanánk, hogy a folyamat villámgyorsan zajlott, azonban ez nem felel meg a valóságnak, mert ez azt jelentené, hogy a kisülés csupán a másodperc töredékéig tartott, pedig valójában hihetetlenül hosszúra nyúlt: 16,73 másodpercesre. Míg a térbeli hosszúság rekordere egy brazíliai villám, ami 2018. október harmincegyedikén hétszázkilenc kilométert megtett. Ez nagyjából Bázel és London távolságának megfelelő út. Randall Cerveny professzor, a Meteorológiai Világszervezet (WMO) Időjárási és Klíma Extremitások bizottságának főelőadója rendkívülinek tartja a mindössze egyetlen villámcsapásból született rekordokat:

"Valószínűleg ennél nagyobbak is léteznek, idővel pedig azokat is elcsíphetjük, ha technológiáink még tovább fejlődnek. Akkor felállíthatjuk a villámcsapások fizikai korlátainak elméletét is, ez pedig mérnöki, biztonsági és tudományos szempontból egyaránt számottevő kérdés.”

A korábbi időbeli rekordert a maga 7,74 másodpercével a francia Provence-Alpes-Côte d’Azur területén mérték 2012-ben, míg az előző térbeli csúcsteljesítő az USA Oklahoma államából, 2007-ből származik, és háromszázhuszonegy kilométeres hosszúságú volt. Az eddigi rekordokat földfelszíni detekorhálózatokkal mérték, amikor a villámkutató szakemberek régóta tudták, hogy képességeik korlátozottak a hasonló nagyságrendű villámok észlelése terén, így a rekordokat a mérőrendszerek jelenlegi határértékei határozták meg, mivel egy bizonyos nagyságrendűnél nagyobbat képtelenség lett volna földi eszközzel megmérni. Szerencsére az űrtechnológia alkalmazása ebben az esetben is hatalmas fejlődésnek bizonyult, hiszen ma már számos műhold alkalmas ilyen mérésekre, élükön az amerikai GOES széria legújabb elemeivel, vagy az európai Meteosat Third Generation (Harmadik Generációs Meteosat), illetve az ázsiai régiót figyelő kínai FY-4 villámfigyelő holdjával.

„Ezek a műholdas megfigyelések tették lehetővé azt a hatalmas előrelépést, amely a megavillámlások észlelhetőségében történt”-mondja Michael J. Peterson, a bizottság tagja, a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium Űr- és Távérzékelési kutatója.

Az űreszközökről szinte a teljes bolygót megfigyelés alatt tarthatják, miközben mérhetik mind a felhők közti, mind az úgynevezett lecsapó villámokat. Ebbe a megfigyelési területbe beletartoznak azok a régiók is, ahol a legtöbb mezoléptékű zivatarrendszer kialakul, így az USA és Kanada területén a Great Plains, valamint Dél-Amerikában a La Plata medencéje. A tanulmány a villámcsapás általi áldozatok rekordjait is megemlíti: eszerint egyszeri, közvetlen áldozatainak száma huszonegy fő, az eset pedig Zimbabweben történt 1975-ben. Az áldozatok egy kunyhóban húzódtak meg a vihar elől, a zsúptetős építmények azonban Afrika-szerte rengeteg ember halálát okozzák, mivel az erősebb házakkal ellentétben hatástalanok a villámcsapásokkal szemben. 2011-ben Ugandában egy zsúptetős iskolaépületbe vágott a villám, tizennyolc kisgyerek meghalt, harminckilencen pedig megsérültek. Azóta egy kezdeményezésnek köszönhetően számos vidéki iskola villámvédelmet kapott.

(Fotó: Pixabay, WMO)