Mélyrepülésben a Netflix részvényei, véget érhet a streaming szolgáltatások első aranykora

2022 / 04 / 20 / Pőcze Balázs
Mélyrepülésben a Netflix részvényei, véget érhet a streaming szolgáltatások első aranykora
A Netflix 2022 első negyedévében kétszázezer előfizetőt veszített, a második negyedévben már kétmillióan hagyhatják el a platformot. A cég részvényeinek az értéke hatalmasat csökkent a hír hatására.

A TechCrunch cikke szerint nem erre számítottak a cégnél: korábban úgy látták, hogy az első negyedévben két és félmillióval több előfizetőjük lesz, ami ugyan kevesebb, mint a tavaly ilyenkori négymilliós növekedés, de mégiscsak növekedés. Ezzel szemben 221,8 millióról 221,6 millióra csökkent a platform használatáért fizetők száma.

Azt ugyanakkor kiemelték, hogy számításaik szerint még százmillió háztartásban jelen vannak,

de azok megosztott fiókkal nézik a filmeket, sorozatokat. Szintén árnyalja a képet, hogy az oroszországi kivonulásukkal hétszázezerrel csökkent a teljes előfizetői bázisuk száma - vagyis félmilliós pluszban lennének, ha erre nem került volna sor. A cikk szerint a platformnál a Közép-európai lassulásukat is a háborúnak tudják be, bár ebben talán az HBO Max regionális indulása is szerepet játszhatott. Mindenesetre az nem tűnik kérdésesnek, hogy a Netflix egyre agresszívebben fog fellépni a jelszavak megosztása ellen - erről már korábban írtuk a Rakétán. Reed Hastings vezérigazgató pedig most már azt sem zárja ki, hogy bevezessék a reklámokat a platformon, bizonyos, olcsóbb előfizetések esetében.

Magyarázatok ide vagy oda, a cég részvényei az amerikai tőzsdék nyitásakor huszonöt százalék körüli mínuszban lesznek, vagyis a rossz hírek dollártízmilliárdokat vonnak le a Netflix vélt értékéből. Februárban a Metával, a Facebook anyavállalatával történt szinte pontosan ugyanez: a stagnáló számokat akkor szintén ekkora mínusszal jutalmazták a befektetők. A streaming platformok esetében elemzők arra számítanak, hogy a teljes szektor 2028-ra megkétésfélszerezi az éves árbevételét 2020-hoz képest, vagyis évente körülbelül tizenkét százalékot fog nőni. Ezzel együtt tanulságos lehet a streaming piacra nemrég belépő CNN története: a világ egyik legismertebb hírtelevíziója mindössze napi néhányezer előfizetőt tud toborozni. A hollywoodi nagyágyúkkal és hatalmas ambíciókkal indult Quibi már másfél éve, kevesebb mint egy év után bedőlt. A következő időszakban kiderül, hogy az Amazon, az Apple, az HBO, a Netflix és a Disney platformjai közül melyek tudják kiharcolni, hogy havonta néhányezer forintot fizessünk értük, ahogyan az is, hogy a kisebb streaming szolgáltatók életképesek-e.

(Borítókép: Unsplash)

Kipróbáltuk az appot, ami segít kiigazodni a streaming-káoszban A Plex-szel ki lehet deríteni, hogy melyik film melyik streaming platformon érhető el.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.