Mesterséges, a malária ellen védelmet nyújtó antitesteket fejlesztenek

2021 / 08 / 15 / Perei Dóra
Mesterséges, a malária ellen védelmet nyújtó antitesteket fejlesztenek
Az előzetes tesztek alapján a mesterséges antitesteket tartalmazó vakcina több mint fél évig védelmet nyújthat. A kísérlet résztvevői előbb megkapták az injekciót, majd megcsípték őket a maláriát okozó parazitát hordozó szúnyogok.

A szúnyogcsípéstől egyetlen személy sem fertőződött meg, a kutatók szerint pedig a védőoltás hatása akár hat hónap is lehet. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy a kilenc főn végzett kísérlet nem tekinthető reprezentatívnak, így egyrészt az antitestek hatásossága számszerűsítve nem mutatható ki, másrészt nem biztos, hogy a kezelés nagyobb létszámú, terepi körülmények között is hasonló eredményeket produkálna. A kísérlet vezetői ennek ellenére optimisták, és ígéretesnek tartják a fejlesztést.

Még nem tudni, mikor kerülhet forgalomba

A mesterséges antitesteket tartalmazó vakcina másik lényeges problémája annak költséges előállítása, ami ellehetetleníti széles körben való alkalmazását a fejlődő országokban, ahol a malária tömegesen szedi áldozatait. A jelenlegi eredmények alapján azonban az új vakcina számos területeken hasznosulhat a jövőben, mint például a jóval szélesebb körben használható vakcinák fejlesztése. A kísérlet ugyanis bebizonyította, hogy

a Plasmodium falciparum nevű parazita által termelt CSP fehérje hatékony eszköz lehet a betegség megelőzésében.

Az oltás elterjedése továbbá azért is fontos lenne, mert a jelenleg forgalomban lévő gyógyszerek csupán átmeneti védelmet nyújtanak a parazita ellen, ahogy a szúnyoghálók és a rovarriasztók sem elég hatásosak: évente legalább kétszázmillióan elkapják a maláriát, becslések szerint mintegy négyszázezren pedig bele is halnak.

A kutatók egy olyan személy szervezetéből nyerték ki a CSP-antitestet, aki korábban részese volt egy malária elleni kísérletnek, valamint oltást is kapott. A maláriát okozó parazita sokat változik, miközben a szúnyogról átkerül az emberre, a mesterséges antitest azonban meggátolja, hogy a baktérium bejusson a májsejtekbe, ahol tovább fejlődik. A májból kikerülő parazita később a vörösvérsejteket támadja meg, ez okozza a maláriát.

A parazita elleni küzdelmet nehezíti, hogy az rendkívül gyorsan immunissá válik a malária elleni szerekre. Korábbi tanulmányok alapján azonban a mesterséges antitestek borította fehérjerész a parazita különböző életkorát vizsgálva is majdnem száz százalékos egyezőséget mutat. Magyarán a kérdéses terület létfontosságú, és nehezen változik, így csökken a mutáció valószínűsége, ami ideális célponttá teheti más gyógyászati erőfeszítések számára is.

(Források: The New York Post, Science, fotó: Getty Images Hungary, Pixabay)

További cikkek a témában:

A HIV elleni védőoltás itt toporog már a küszöbön A már most rendkívül sikeres módszer további fejlesztését épp az az mRNS-technológia pörgetheti fel, amely a Covid19 miatt került kifejlesztésre.

A „Pfizer-vakcinát” fejlesztő cég a következő oltását már a rák ellen tervezné Özlem Türeci, a BioNTech társalapítója adott interjút, melyből nem csak a járvány elleni vakcina kifejlesztésének kulisszatitkai derülnek ki, de az is, miként segíthetett a koronavírus a rák elleni oltások kidolgozásában, és ezek mikor lesznek megvásárolhatóak.

Hogyan hatnak a COVID-19 ellenes vakcinák és miért oltassuk be magunkat? Egyórás ismeretterjesztő videó laikusoknak is érthető nyelven arról, hogy miért emberi kötelesség beoltatni magunkat, mit tudnak a harmadik generációs oltások, mi a különbség a Pfizer, a Moderna, az orosz és a kínai vakcinák között, és miért kell megállítani a járványt.

 


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.