Miért tűnt el a víz a Marsról?

2020 / 11 / 15 / Felkai Ádám
Miért tűnt el a víz a Marsról?
A Mars egykor talán a Földhöz hasonló, nedves bolygó lehetett. Mára azonban a felszíni vizei eltűntek, és ha maradt a planétán víz, azt a föld alatt érdemes keresni. De mi történt a Mars vizével? A tudósok valószínűleg megtalálták a választ erre a rejtélyre.

A NASA MAVEN (Mars Atmosphere and Volatile Evolution) szondájának köszönhetően olyan adatok is a kutatók rendelkezésére állnak immár a Mars légkörével kapcsolatban, melyek eddig nem. A MAVEN 2014-ben állt pályára a Mars körül, és a feladata a planéta felsőlégkörében zajló, dinamikus folyamatok vizsgálata, valamint a marsi klíma hosszú távú változásainak nyomon követése, illetve nem titkolt feladata annak kutatása, hogy a bolygó mennyire lehet lakható az ember számára.

A mostanában megjelent tanulmány pedig éppen ezekből, az atmoszférával kapcsolatos adatokból összerakott teóriát fejti ki, amely magyarázza, hogy mi történhetett a mostanra teljesen elsivatagosodott bolygó felszíni vízkészletével. A tanulmány szerzői az Inverse-nek a következőképp magyarázták el a folyamatot: minden bolygó, amelynek van légköre, rendelkezik egy olyan réteggel, amely átmenetet jelent az adott atmoszféra és az űr között. Földünk légköre esetén ez az exoszféra. Itt a beérkező fény (esetünkben elsősorban a Napból érkező sugárzás) a semleges állapotú molekulát összetevőikre bontja. Tehát a szén-dioxid például szénre és oxigénre esik szét ebben a magasságban.

A Mars esetében pedig épp ebben, a Föld exoszférájával ekvivalens rétegben sikerült víz jelenlétére utaló nyomokat találni. A mostani adatok alapján évmilliók alatt a bolygó felszínén tomboló homokviharok lassanként mintegy az atmoszférába pumpálták a felszíni vizeket. A folyamat alapjaiban a Földön is tapasztalható: a felszíni víz elpárolog, aztán magasan a légkörben lecsapódik, és esőfelhő lesz belőle. A Marson azonban ez a folyamat nem működik rendesen, vagy legalábbis nem működik olyan hatásfokkal, mint a Földön, tehát ahelyett hogy a víz lecsapódna, és folyékony halmazállapotot venne fel ismét, összetevőire esik szét, tehát hidrogénre és oxigénre bomlik. Ezek után a hidrogén kiszökik az atmoszférából, és örökre elvész a bolygó számára az űrben.

Ez lehetett tehát az oka, hogy a Mars fokozatosan kiszáradt, és ami víz található rajta, azt a föld alatt érdemes keresni. Az egykori állapotra azonban mára csak a kiszáradt tó- és folyammedrek utalnak.

További cikkek a Rakétán:

Így még biztosan nem láttad a marsi éjszakát

Elkészült az eddigi legkülönösebb marsi ház látványterve

Minden, amit a Perseverance marsjáróról tudni érdemes


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Geomérnökség a köbön: 2026-tól átlakíthatják a Csendes-óceánt, hogy sokkal több légköri CO2-t nyeljen el
Geomérnökség a köbön: 2026-tól átlakíthatják a Csendes-óceánt, hogy sokkal több légköri CO2-t nyeljen el
Az óceáni vastrágyázás kísérlet 2026-ban indulna, és akár 10 ezer négyzetkilométert is érintene az óceánon. A módszer viszont elég ellentmondásos.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.