A fentebb írtak oka, hogy ezek a rendkívül érzékeny műszerek lehetővé teszik a csillagászok számára, hogy feltérképezzék az úgynevezett „alacsony felületi fényességű univerzumot” – egy eddig rejtett, titokzatos világot, amely még a rádióhullámok érzékelői előtt is rejtve maradt.

Az ASKAP egyik zászlóshajóprojektje, az Evolutionary Map of the Universe (EMU), példátlan részletességgel térképezi fel az egész déli égboltot. Ez az átfogó rádióatlasz évtizedekig szolgálhatja majd a csillagászokat, és számtalan új felfedezést tesz lehetővé. Az újonnan azonosított objektumok egyik csoportja a Wolf-Rayet csillagokhoz kapcsolódó struktúrákat tartalmazza. Ezek az óriáscsillagok életük végéhez közeledve mintegy levetik külső rétegeiket, és jellegzetes, kör alakú ködöket hoznak létre. Különösen figyelemre méltó példák közé tartozik a Kýklos fantomszerű gyűrűje és a WR16 objektum.

Számos szupernóva-maradványt is sikerült azonosítani. A felrobbanó csillagok lökéshullámai táguló anyagfelhőket hoznak létre – ezek közé tartozik a Stingray 1, a Perun, az Ancora és a Unicycle. Közülük a Teleios szinte tökéletesen kör alakú formájával tűnik ki, ami arra utal, hogy a környezetében minimális zavaró hatások érik. Ez egyedülálló bepillantást enged a szupernóvák robbanásának kezdeti szakaszaiba. Az egyik legnagyobb szupernóva-maradvány, a Diprotodon, hatalmas területet foglal el az égbolton – mérete hozzávetőleg hatszorosa a Hold látszólagos átmérőjének. Az ASKAP kivételes érzékenysége lehetővé tette ennek a struktúrának a teljes feltérképezését, ami esélyt ad a kutatóknak, hogy részletesen tanulmányozzák belső, turbulens szerkezetét.

A Földünk ózonrétegét is elpusztíthatta volna, ha közelebb van a tavalyi, eddig érzékelt legerősebb GRB A BOAT elnevezésű esemény hetvenszer erősebb volt, mint az addig rögzített legerősebb hasonló sugárkitörés – még a bolygónk ionoszféráját is ionizálta.

A legújabb rádiócsillagászati adatok a már ismert objektumok besorolását is átalakíthatják. Például a VdB-80 reflexiós ködről korábban azt hitték, hogy csupán egy fényvisszaverő gázfelhő. Az ASKAP azonban kimutatta, hogy egy HII régió is található benne – vagyis a csillagok sugárzása által ionizált hidrogéngáz. Ez a struktúra a Lagotis nevet kapta. A felfedezés segít jobban megérteni, hogyan hatnak egymásra a csillagok és a molekulafelhők.

Az ASKAP és a MeerKAT nemcsak saját galaxisunk, hanem a távoli univerzum feltérképezésében is kulcsszerepet játszanak. Ezek a teleszkópok például úgynevezett „rádiógyűrűs” galaxisokat is észlelnek – olyanokat, amelyek rádióhullámhosszon feltűnően körkörös alakzatokat mutatnak, de a látható fény tartományában szinte észrevehetetlenek. Az egyik legrejtélyesebb ilyen struktúra az LMC-ORC, egy ismeretlen eredetű Odd Radio Circle (ORC).

És mindez még csak a kezdet! Az ASKAP EMU-felmérésének jelenleg csupán 25%-a készült el, így a további megfigyelések várhatóan még több egyedi objektumot tárnak majd fel. Ráadásul még ezek a rendkívül érzékeny teleszkópok is csupán a Square Kilometer Array (SKA) előfutárainak tekinthetők – ez egy nemzetközi együttműködés, amely forradalmasíthatja a rádiócsillagászatot. Ahogy pedig a technológia fejlődik, úgy tárulnak fel előttünk az univerzum eddig rejtett szerkezetei.

(Kép: Az ASKAP által észlelt objektumok, forrás: ASKAP)