Mintegy háromszázmillió forintért árvereznék el az űrben érlelt borokat
2021 / 05 / 17 / Perei Dóra
Mintegy háromszázmillió forintért árvereznék el az űrben érlelt borokat
A megközelítőleg húsz éve szüretelt szőlőből készült merlotok 2019 novembere óta voltak az űrben: a Live Science információ szerint a Pétrus 2000 merlot palackonként körülbelül 1,7 millió forintba kerül, hamarosan pedig ennél is többért értékesíthetik őket egy aukciós árverésen.

A bordeaux-i borok összesen négyszázharmincnyolc napot töltöttek el az ISS fedélzetén, és 2021 januárjában tértek vissza a Földre, hamarosan pedig a Christie’s nevű aukciósház értékesíti az egyik palackot egy online árverésen. Az egyedi csomagolású Pétrus 2000-hez egy meteoritból készült dugóhúzó is jár, az előzetes kalkulációk alapján pedig nagyjából egymillió dollárért, azaz mintegy háromszázmillió forintért kelhet el. A befolyt összegből a Space Cargo Unlimited munkáját támogatnák, ahol egyébként jelenleg öt másik űrbor-kísérletet is folytatnak.

Egy 2021. márciusi vakkóstolás alapján a világűrből visszatért bor íze egészen más.

A tizenkét fős szakértői és kutatóbizottság véleménye szerint az ISS-t megjárt borok színben és ízben tapasztaltak eltérést, az űrbor íze ugyanis testesebb a földi változathoz képest. Bár a szakértők egyelőre nem tudják, hogy a mikrogravitáció és a kozmikus sugárzás hogyan hat az élő szervezetre, előzetes tanulmányok alapján azonban úgy tűnik, a tartós kitettség felgyorsítja a genetikai módosulást.

(Fotó: VOA Learning English)

További cikkek a témbáan:

Nemsokára kiválasztják a színésznőt, aki az első Nemzetközi Űrállomáson forgatott mozifilmben fog szerepelni Valószínűleg mégsem Tom Cruise, hanem a Roszkoszmosz lesz, aki először forgat filmet az ISS-en, a Vizov (Kihívás) című film főszereplőjét hamarosan kiválasztják.

Ebben a három életkori szakaszban a legkárosabb az alkoholfogyasztás Három életkori szakaszban megy át az agy dinamikus változáson, és ekkor már a mérsékelt alkoholfogyasztás is komoly károkat okozhat.

Kivonja a lélegzetből az alkoholt – így józanít ki a kanadai találmány Alkoholmérgezés esetén lehetne vele kezelni a beteget: lényegében kilélegezteti a pácienssel a szervezetében felgyülemlett alkoholt. A kísérlet szerint így háromszor olyan gyorsan józanodhat ki valaki, mint egyébként.


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.