Nagy-Britanniában is elindulnak a hidrogénvonatok
2021 / 11 / 13 / Rácz Tamás
Nagy-Britanniában is elindulnak a hidrogénvonatok
Az Alstom a német vasútnak már szállított hidrogéncellás motorvonatokat, de hamarosan brit földön is elindulhatnak ezek a tiszta üzemű járművek.

Az Alstom járműipari vállalat az Eversholt Rail, a legnagyobb brit vasútijármű-flotta tulajdonos és finanszírozó vállalattal közösen tavaly Breeze néven félig-meddig kísérleti jelleggel már elkezdett üzemeltetni egy egyedi gyártású üzemanyagcellás, hidrogénüzemű vonatot. A tapasztalatok kedvezőek lehetnek, mert a két nagyvállalat most (a glasgow-i klímakonferencia körüli általános érdeklődést kihasználva) megerősítette együttműködési tervét,  szándéknyilatkozatot írtak alá az Egyesült Királyság legelső hidrogénüzemű vasúti flottájának szállítására vonatkozóan.

A két cég az együttműködés keretében megosztja egymással azokat a műszaki és kereskedelmi információkat, melyek szükségesek az Alstom számára a szerelvények tervezéséhez, gyártásához, üzembe helyezéséhez és a karbantartáshoz. A flottát kezdetben tíz, három kocsiból álló, hidrogénüzemű motorvonat alkotja majd, amelyeket az Alstom Nagy-Britanniában gyárt. A vonatok az Alstom Aventra elnevezésű műszaki platform legújabb változatára épülnek. A felek a végleges szerződéseket a tervek szerint 2022 elején írják alá.

Az Eversholt és az Alstom célja, hogy támogassa az Egyesült Királyság és Skócia kormányát a vasúti közlekedés teljes dekarbonizációjában. Az Egyesült Királyság 2040-re, Skócia pedig 2035-ig tervezi ezt elérni. Az Alstom volt a világon az első vállalat, amely hidrogénüzemű vasúti járművet gyártott, a ma is Németországban közlekedő Coradia iLint-et.

Az Alstom évtizedek óta gyárt vonatokat Nagy-Britannia vasúti szolgáltatói számára. Az egyszintes Aventra szerelvényt a vasúti fővonali szolgáltatók, a nagy kapacitású metrórendszerek és intercity járatok üzemeltetőinek igényeit figyelembe véve fejlesztette ki. Az Aventra, melyet úgy terveztek meg, hogy a modern vasúti közlekedés leggyorsabb, legokosabb és leggazdaságosabb platformja legyen, mind a kocsik hosszát, mind pedig azok belső elrendezését és formai kivitelét tekintve moduláris felépítésű. Az egységek könnyen adaptálhatók a különböző ügyféligényekhez, miközben alapvető előnyeik, a könnyű kocsiszekrény és az alacsony életciklus-költségek nem változnak.

A Breeze projekt során szerzett széles körű ismeretek, tapasztalatok és visszajelzések alapján mind az Alstom, mind az Eversholt Rail úgy gondolja, hogy az Egyesült Királyság vasúti szolgáltatói körében lesz piaci igény a hidrogéncellás Aventrákra is.

További cikkek a témában:

Hidrogénnel működő, önjáró utánfutók válthatják le a kamionokat a Hyundai szerint A Hyundai Trailer Drone-nak még vezetőfülkéje sincs, és egy e-Bogie nevű platformhoz kapcsolódva képes közlekedni.

Hidrogén- és elektromos hajtással jön Amerika ikonikus csőrös kamionjainak új nemzedéke Tesla, Toyota, Daimler, Volvo, Nikola, Cummins: ez már nem is hullám, hanem cúnami, ami alapjaiban fogja újrarendezni az USA teherfuvarozását.

Vezeték nélkül tölthető autót mutatott be a Hyundai A koreai cég elsőként a luxusautókat gyártó leányvállalata, a Genesis legújabb modelljében, a GV60-ban mutatja be a technológiát, ami fölöslegessé teszi az otthoni vezetékes töltést.


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.