Hidrogénnel működő, önjáró utánfutók válthatják le a kamionokat a Hyundai szerint

2021 / 09 / 20 / Bobák Áron
Hidrogénnel működő, önjáró utánfutók válthatják le a kamionokat a Hyundai szerint
A Hyundai Motor Group a hónap elején tartotta meg a Hydrogen Wave névre keresztelt online fórumot, amin a dél-koreai gyártótól nem szokatlan módon néhány egészen meredek ötlet is előkerült. Az egyik ilyen a Trailer Drone nevű koncepció, ami egy olyan utánfutó, aminek még vezetőfülkéje sincs, és tisztán hidrogénnel működik.

Ahogyan arról a Cnet beszámolt, a robotkamion valójában két jármű, hiszen a Trailer Drone egy e-Bogie nevű platformhoz kapcsolódik, amit úgy kell elképzelni, mintha egy autónak csak az alvázát tartották volna meg. Ezt nevezhetjük az utánfutó agyának is, hiszen bár az önvezetéshez szükséges szenzorok egy része a Trailer Drone-on található, az e-Bogie önállóan is képes közlekedni, sőt, az utánfutó helyett akár kisebb konténerekkel is megpakolható.

Maga a Trailer Drone két ilyen e-Bogie-ból, valamint a rajtuk elhelyezett utánfutóból áll, aminek a Hydundai szerint megvan az az előnye, hogy a robotkamion olyan helyeken is elfér, ahol egy hagyományos teherépjármű már elakadna. Ennek a kulcsa, hogy az elöl és hátul található e-Bogie-k egymástól függetlenül is tudnak mozogni, emellett képesek akár helyben is 360 fokos fordulatot tenni, vagy oldalirányba közlekedni az egymástól függetlenül vezérelhető kerekeiknek köszönhetően. A Hyundai elképzelése szerint a Trailer Drone-ok az autópályákon karavánokban közlekednek majd, így akár ezer kilométert is meg tudnak tenni egy feltöltéssel. Magát az e-Bogie-t egyébként nemcsak szállítmányozásra lehetne használni, a Hyundai például egy olyan elképzelést is bemutatott, ahol a jármű egy szintén üzemanyagcellás drónnal van felszerelve, és a mentési munkálatokban vehetnék hasznát, például automata tűzoltó- vagy mentőautóként.

Bár egyelőre nem lehet tudni, hogy a Trailer Drone mikorra valósulhat meg, de a rendezvényen a Hyundiai hangsúlyozta, hogy a céljuk, hogy 2028-ra minden hasznongépjárművükből létezzen üzemanyagcellás vagy akkumulátorral hajtott elektromos modell is. Ennek már ma is vannak kézzelfogható eredményei, hiszen a Hyundai már tavaly megkezdte az XCIENT Fuel Cell gyártását, ami állításuk szerint az első olyan üzemanyagcellás tehergépjármű, ami sorozatgyártásba került, a közeljövőben pedig több busz és tehergépjármű is érkezik ugyanilyen hajtással. A Hyundai azt is elmondta, hogy azért koncentrálnak elsősorban a hasznongépjárművekre, mert ezek a járművek jellemzően sokkal hosszabb utakat tesznek meg, és sokkal több szén-dioxidot is bocsátanak ki, mint a személyautók, így a hidrogénre való átállás komoly lépés lehet a fenntartható jövő felé. 2016-os adatok szerint a közúti közlekedés nagyjából 12%-ban járult hozzá a globális szén-dioxid-kibocsátáshoz, ebből közel öt százalék volt a szállítmányozás miatti kibocsátás.

A hasznongépjárművek prioritizálása persze nem jelenti azt, hogy a Hyundainál háttérbe szorulnának az üzemanyagcellás személyautók. Ugyanezen a fórumon a gyártó egy hidrogénnel működő hibrid sportautó prototípusát is bemutatta, és ahogy korábban írtuk, az idei évben összességében is ők adták el a legtöbb hidrogénautót, igaz, a Nexo eladásai egyelőre csak az ezres nagyságrendben mozognak.

(Fotó: Hyundai Motor Group)

További cikkek a témában:

A pénztárcánk is megsínyli, ha az önvezető kamionok nem veszik el időben az emberek munkáját A közúti szállítmányozásban ma a legnagyobb kérdés nem az, hogy a robotok elveszik-e az emberek munkáját, hanem hogy elég gyorsan ideérnek-e, mielőtt a helyzet teljesen tarthatatlanná válik.

Hidrogén- és elektromos hajtással jön Amerika ikonikus csőrös kamionjainak új nemzedéke Tesla, Toyota, Daimler, Volvo, Nikola, Cummins: ez már nem is hullám, hanem cúnami, ami alapjaiban fogja újrarendezni az USA teherfuvarozását.

Vezeték nélkül tölthető autót mutatott be a Hyundai A koreai cég elsőként a luxusautókat gyártó leányvállalata, a Genesis legújabb modelljében, a GV60-ban mutatja be a technológiát, ami fölöslegessé teszi az otthoni vezetékes töltést.


Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
Íme a Dom Pérignon Vintage 2017, ami egy történelmileg is rendkívül forró évjáratban született.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.