Napelemes pótkocsit villantott a Tesla, de kérdéses, hogy egyáltalán kapható lesz-e

2022 / 07 / 06 / Palotai Nándor
Napelemes pótkocsit villantott a Tesla, de kérdéses, hogy egyáltalán kapható lesz-e
Egy hannoveri expóra vitte ki a kihajtható napelemekkel, illetve Starlink-kapcsolattal is felszerelt kísérleti utánfutóját a Tesla. Arról egyelőre nem érkezett hír, hogy piacra is kerül-e majd.

Az elektromos autók napelemekkel való felszerelése már nem egy új gondolat, számtalan startup fejleszt ilyen járművet, elég csak az Aptera háromkerekűjére, vagy a holland startup, a Lightyear autóira gondolni, de akad olyan koncepció is, mely egy egész lakóautót működtetne napelemekkel. Valamiért a Teslánál azonban eddig még nem játszott akkora szerepet a napenergia, hogy napelemekkel szereljék autóikat, éppen ezért keltett nagy feltűnést a Németországban, Hannoverben megrendezett IdeenExpo vendégei között a Tesla pavilonjában kiállított napelemes utánfutó, melyről eddig szinte semmit nem tudni.

A Tesla standjánál kiállított napelemes utánfutóról Twitteren jelentek meg először képek, melyekre egy elektromobilitással foglalkozó oldal, az Electrek hívta fel a figyelmet. A képek tanulsága alapján az utánfutó a felületének háromszorosára nyitható szét, és az Electrek újságírójának becslése szerint nagyjából 2,7 kW teljesítményt adhatnak le együttesen a nagyjából 300W-osra becsült napelemtáblák.

Ez nagyjából azt jelenti, hogy egy nap töltés 80 kilométerrel növelné meg egy Tesla hatótávolságát, ami viszont nem minden esetben olyan csábító, tekintve, hogy egy utánfutóval mégiscsak nehézkesebb közlekedni. Ezzel ellentétben egy olyan helyen, ahol nagyon ritkán vannak elhelyezve, vagy egyáltalán nincsenek elektromos autók számára telepített töltők, ott nagy szolgálatot tehet. Az off-grid alkalmazás mellett szól az is, hogy az utánfutót Starlink-kapcsolattal is ellátták, így műholdas internetet tud biztosítani a Tesla utasainak.

Egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy a Tesla többnek szánta volna a pótkocsik egy sajtóattrakciónál, de tekintve, hogy hányféle kempingezéshez használt kiegészítőt terveztek már a Cybertruck számára is annak lelkes rajongói, valószínűleg kereslet lenne rá. A gyártó a hannoveri kiállításra elhozott még egy másik kuriózumot is, mely nem más, mint egy olyan Model Y, amit a cég új 4680-as akkumulátorcelláival szereltek fel, és aminek a burkolata fel lett nyitva, hogy a látogatók testközelből is megvizsgálhassák a cég egyik legfrissebb fejlesztését, mely akár 20%-kal is megnövelheti az autóik hatótávolságát.

(Fotó: Tesla_Adri / Twitter)

Katamaránt csinálna a Cybertruckból egy új kiegészítő A Tesla Cybertruck nemcsak a futurisztikus kinézetével, de tágas csomagterével is megihletett több tervezőt, így nem csoda, hogy már számtalan különböző, őrültebbnél-őrültebb kiegészítő is megjelent hozzá.


Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
1 éves ROADSTER előfizetés + Renoir – A Festő és Modelljei kiállítás páros belépőjegy: 12 990 Ft
Válassz egyet a ROADSTER magazin szuper előfizetési ajánlatai közül!
A Toyota két új, elektromos koncepcióautót mutatott be
A Toyota két új, elektromos koncepcióautót mutatott be
A két új, kifejezetten európai piacra szánt elektromos autó két éven belül kereskedelmi forgalomba kerül a gyártó ígérete szerint.
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Két darab, hidrogént fogyasztó, vízpárát eregető busz indult el próbaüzemben, hat magyar város közlekedésében próbálják ki őket.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.