Különösen igaz ez a közösségi média világában, ahol egy-egy rossz vicc könnyen és gyorsan jár be nagy utat. 2018-ban például a Disney azért vált meg az egyik legfelkapottabb rendezőjétől, James Gunntól, mert az évekkel azelőtt pár viccesnek szánt tweetet osztott meg. Gunn amolyan fenegyerek volt, akinek semmi sem volt szent, és nyíltan viccelődött például a pedofíliával, és hiába törölte az ezzel kapcsolatos bejegyzéseit, mint tudjuk: az internet nem felejt. Hogy erről az esetről mit gondolunk például, nagyban függ attól, hogy miként vélekedünk a humorról. Mit gondolunk annak a céljáról, és milyen formáját tekintjük elfogadhatónak.

A humorhoz történő hozzáállás a korszak intellektuelei részéről két szélsőség közt ingadozott a nyugati világban Hippokratésztól és Galénosztól kezdve a Descartes-hoz köthető fordulatig. Hippokratész és Galénosz humorális tipológiája szangvinikus, kolerikus, melankolikus és flegmatikus típusokba sorolta az embereket, ám ez nem csak egy-egy adott viselkedési csoportot írt le, hanem elméletük szerint egy-egy testnedv „drasztikus arányeltolódásai okozzák a nevetség tárgyát képező „humoros” viselkedést”. A humort emiatt Platón és Arisztotelész elítélendőnek gondolták (hogy utóbbi mennyire tett így, az lényegében Umberto Eco A rózsa neve című regényének legfőbb konfliktusa), mint olyan dolgot, amely lényege egy másik ember lenézése. Ez a felfogás sokáig tartotta magát egészen Descartes-ig. Descartes szerint a humoros hatást az össze nem illő ingerek váltják ki. Ezzel aztán több modern elméletnek is utat nyitott, például a szelep-elméletnek, mely szerint a humor a megkönnyebbülés eszköze, illetve több evolúciós elméletnek is, mely szerint a humornak kifejezetten a túlélést segítő funkciói vannak. A XVII. századtól tehát a humor megítélése átbillent a pozitív oldalra, és innentől a humor kellemetlenebb aspektusairól feledkeztek meg inkább. Sigmund Freud például úgy írt az 1905-ös, A vicc és viszonya a tudattalanhoz című esszéjében a humorról, mint a psziché legmagasabb fokú önvédelmi mechanizmusáról, amely a szorongást élvezetté alakítja. Láthatjuk tehát, hogy Arisztotelész és Fraud megítélése egészen olyan, mint egy inga kilengésének két legszélső pontja.

Ez a korszakokat jellemző szélsőséges gondolkodás feltűnt Rod A. Martinnak is, aki a csapatával kidolgozta a 2x2-es elméletet. A kétdimenziós humorelmélet szerint a humor megítélésének egyik tengelye az „én”, valamint a „szociális környezet”, a másik pedig a „pozitív” és a „negatív” hatások között húzódik. Ennek megfelelően négy humortípusról beszélhetünk:

• Az Énvédő humortípus én-pozitív humortípus. Ez egyfajta életigenlést, jókedélyűséget jelent. Az ilyen humorral rendelkező emberek megtalálják a vicces helyzeteket a világban, felfigyelnek és nevetnek annak az abszurditásán. Az ilyen humorú emberek néhány viccel át tudják vészelni a stresszes időket, valamint a nehéz élethelyzeteket is.
• A Kapcsolatépítő humortípus szociális környezet-pozitív. Ez a humor a társasági életünk építésére szolgál. Ennek lényege, hogy oldja a csoporton belüli feszültséget és erősítse az összetartozás élményét. Ezek a viccek sosem ellenségesek, ilyen például amikor egy mindenki által viccesnek tartott mémet osztunk meg a kollégáinkkal.

Akik figyeltek, észrevehették, hogy a fentiekkel ki is merítettük a pozitív pólust, lássuk tehát a negatívakat:

• Az Önostorozó humor én-negatív. Az ilyen ember elsősorban magából csinál tréfát, sőt másokkal együtt nevet saját maga megszégyenítésén és kifigurázásán. Emögött alacsony önbecsülés bújik meg. Például ha valakit az iskolában a társai bántanak, „bullyingolnak”, az önvédelemből megpróbálhat ennek elébe menni azzal, hogy magából a bántalmazói helyett csinál hülyét.
• Az Agresszív humor szociális környezet-negatív. Az ilyen humorú emberek másokat tesznek nevetségessé, a vicceket mások rovására sütik el. Szemben a Kapcsolatépítővel, ez a humortípus kifejezetten ellenséges, célja pedig a rejtett manipuláció. Ebbe a kategóriába tartozik a szarkazmus, de a rasszista vagy a szexista viccek is.

Az egyéni humorérzékünk egyik kategóriába sem csúsztatható bele pöpecen nagy valószínűséggel, hanem a fentiek egyfajta keverékét jelentik. Azonban a többség húz valamely típus irányába, sőt akár könnyen meg is tudjuk mondani, hogy mely típus áll hozzánk a legközelebb. A mentális hogylétünk szempontjából azonban nem mindegy, mely kategóriába tartozunk. Julie Aitken Schermer, kanadai kutatópszichológus szerint az Énvédő humor például egyfajta áldás pszichológiai szempontból. Az ilyen humorú emberek (akiknél ez a típus dominál) ugyanis képesek önmagukat felvidítani, kevésbé hajlamosak a depresszióra, kevésbé válnak magányossá, vagy alakítanak ki rossz kapcsolatokat másokkal. Ezzel szemben mind a két negatív humortípus bajt jelez. Az ilyen humorral rendelkező emberek hajlamosabbak ugyanis fizikailag is ártani maguknak. Közülük is az Önostorozó humor talán a „veszélyesebb” a szakértő meglátása szerint, mivel ez a magányosság érzésével társul, és azzal, hogy az illető úgy érzi, senkinek sem számít, senkinek sem fontos.

Schermer hozzáteszi, hogy akkor sem kell elkeserednünk, ha észrevennénk, hogy valamely negatív típus irányába húzunk. A pozitív Énvédő típus ugyanis kifejleszthető, első körben azzal, hogy egyáltalán felismerjük, hogy milyen humorérzékünk van. Ezután azt vizsgálhatjuk meg, hogy miként vélekedünk a régi emlékeinkről: ha egy eseményt felidézünk újra és újra, akkor a negatívumokat vesszük észre, és elkezdünk kérődzni azokon, vagy inkább meglátjuk az adott helyzetben rejlő vicces aspektusokat. A szakértő szerint amennyiben az életünk könnyedebb és viccesebb aspektusaira koncentrálunk, úgy kifejleszthető az én-pozitív humortípus.

(Kép: Pixabay)

További cikkek a Rakétán:

Mikor és miért kezdtek el mosolyogni az emberek a fényképeken? Az igazán régi fotókon mindenki rettenetesen komor. Régen miért nem mondta senki, hogy „csíz”? A másik, az előzőtől elválaszthatatlan kérdés pedig, hogy ma miért mosolygunk automatikusan a kamera előtt, mint a vadalma, ha kell, ha nem?

A járvány művészete: klasszikus festmények, háztartási eszközökből újraalkotva A sok szabadidő és a nagy unalom hatalmas kreatív energiákat szabadított fel az internetezőkben.

Nem vicc: elektromos olajtankert építenek Japánban Hét japán nehézipari vállalat indított közös vállalkozást egy első hallásra igen ironikusan hangzó termékötlet, az elektromos olajszállító tartályhajó elkészítésére.