Nem bionikus szem, de egy ember látását már visszaadta a könnyen beültethető, szintetikus szaruhártya

2021 / 01 / 19 / Felkai Ádám
Nem bionikus szem, de egy ember látását már visszaadta a könnyen beültethető, szintetikus szaruhártya
A CorNeat cég Kpro nevű fejlesztése az első olyan implantátum, amely egyenesen a szem szövetébe ültethető be, hogy ezzel cseréjék le a megkarcolódott vagy deformált szaruhártyát.

Ehhez pedig donorszövetre sincs immár szükség. Rögtön a műtét után a 78 éves páciens, aki elsőként részesült ebben a kezelésben, már felismerte a családtagjait, és le tudta olvasni a számokat a látásteszt diagramról – írja a Engadget. A szaruhártya valamilyen elváltozása a WHO adatai szerint évente kétmillió új beteg esetén okoz látásvesztést, a rendelkezésre álló donorszövetből pedig egy darab jut hetven betegre – egyebek mellett ez is kiderül a lenti videóból, amely bemutatja az eszköz behelyezését (ez egy aránylag egyszerű, mindössze egy órás műtét – viszont aki nem állhatja a szem birizgálását, annak ez az anyag nem ajánlott, még akkor sem, ha csak számítógépes grafika ábrázolja a folyamatot).

A szaruhártya (cornea) a szemgolyó külső védőburkolatának az elülső, átlátszó része, és több okból is sérülhet/deformálódhat – ezek közé tartozik például a keratoconus, ami a szaruhártya vázának fokozatos elvékonyodása következtében kialakult előredomborodást jelenti. De a cornea akár baleset következtében is sérülhet. Mint fentebb olvasható volt, az igényekhez képest elég kevés donorszerv áll rendelkezésre, ennek hiányában pedig már eddig is használtak mesterséges szaruhártyát, de csak amolyan utolsó lehetőségként, mert ezek beültetése roppant komplex és nehéz feladat. A Kpro újdonságát pedig részben azt jelenti, hogy használatával a bonyolult műtét jócskán leegyszerűsödik. A másik előnye ennek az eszköznek a vállalat tájékoztatója szerint, hogy úgynevezett biomimetikus anyagból (élő szövetet utánzó anyag) áll, épp ezért fokozatosan beépül a környező szövetekbe. A teljes integrációra a műtétet követően heteken belül sor kerül. Az eszköz használata esztétikai szempontból is kiemelkedik, azaz nem hagy hátra semmilyen látványos károsodást a beültetése.

A Kpro nem „okoseszköz” vagy „bionikus szem”, mivel nincs benne elektronika, ám az anyaga és a könnyű beültethetősége okán rengeteg emberen segíthet. Igaz, épp emiatt csak a látásvesztés egyik típusa gyógyítható vele, az, amit tehát a szaruhártya károsodása okoz. Hamarosan egyébként újabb pácienseken is vizsgálják a Kpro használhatóságát, kezdetben továbbra is Izraelben, mint az első beteg esetén, aztán Kanadában, Franciaországban, az Egyesült Államokban és Hollandiában.

Ez is érdekelhet:

Visszakapta látását egy férfi az Orion új találmányának köszönhetően   Ezentúl már szemekre sincs szükségünk ahhoz, hogy lássunk, a bionikus szem-implantátumok új generációja megoldja helyettünk a vizuális érzékelés feladatát.

Visszaadhatja a vakok látását, a robotokét pedig felerősítheti egy új fejlesztésű bionikus szem Egy bionikus szem visszaadhatja a vakok és gyengén látók szeme világát, valamint jelentősen javíthatja a humanoid robotok látását, ám a jelenlegi eszközök messze nem úgy teljesítenek mint a valódi szemek. Kutatók azonban most új módot találtak a látószerv struktúrájának utánzására, és létrehoztak egy mesterséges, bionikus szemet, amely az eredeti szerv számos képességét reprodukálja.

A mindent látó elektronikus szemek jövője Szemfényvesztés vagy valóság? A Mojo Vision szakemberei szerint a kiterjesztett valóság egy kontaktlencsébe helyezve nem sci-fi utópia többé, néhány éven belül mindnyájunk számára elérhető válik.


Maga a megtestesült utópia, ahogy valaki pusztán a gondolataival irányítja a lakását
Maga a megtestesült utópia, ahogy valaki pusztán a gondolataival irányítja a lakását
A Stentrode nevű agy-számítógép interfésszel ellátott ALS-es beteg az Amazon Alexa segítségével képes le- és felkapcsolni a villanyt, önállóan tévézni és internetezni, de akár még vásárolni is.
Elhagyja a céget a Boeing védelmi és űrkutatási részlegének vezetője
Elhagyja a céget a Boeing védelmi és űrkutatási részlegének vezetője
A cég űrtaxijának, a Starlinernek balul sikerült tesztje után változások történtek a vezetőségben.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.