Nem csak az érettségi tartotta izgalomban a magyar diákokat májusban

2020 / 06 / 02 / Perei Dóra
Nem csak az érettségi tartotta izgalomban a magyar diákokat májusban
Mi mindent nyújthat egy online vetélkedő? Például a csapatmunka merőben új formáját, amit az online oktatás előtt még senki sem tapasztalt. A koronavírus okozta helyzet külön izgalmak és kihívások elé állította a csapatokat, de az biztos, hogy a Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő résztvevői ezekre a napokra örökre emlékezni fognak.

A COVID-19 vírus miatt kialakult helyzet átalakította szociális interakcióink formáját és egy teljesen új életmóddal ismertetett meg bennünket, bebizonyítva, hogy korunkban a fizikai távolság leküzdhető akadály. Ezt igazolták az immáron tíz éves Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői is, mivel idén egy izgalmas online felület adott otthont a május tizenegy és május tizennégy között megrendezett vetélkedő regionális középdöntőinek. A döntőnek szintén ez az új platform ad majd otthont, ahol Pest megye és Budapest csapatai a másik hét régió legjobbjaival vetheti össze pénzügyi tudását.

Az otthoni tanulás nem mindig unalmas

A gamifikáció, ami ebben a megváltozott helyzetben egyre nagyobb szerepet kap a közoktatásban is, kéz a kézben jár az innovatív digitális megoldások alkalmazásával.

Ez az újfajta módszer tökéletesen összeegyeztethető a digitális kor okozta koncentrációs és kommunikációs képességek átalakulásával.

A gyerekek egyre rövidebb idő alatt fogadják be az őket megcélzó információk tömegét, melyek javarészt vizuális formában jutnak el hozzájuk. Ehhez igazodnak az otthoni tanulást elősegítő online oktató-alkalmazások is, melyeket percek alatt letölthetünk telefonunkra. Legyen szó nyelvtanulásról, algebrai vagy éppen pénzügyi ismeretek bővítéséről például a vigyázz#KáPé appal, mely az otthon kényelméből, érdekes vizuális elemekkel színesített módon segít a gyerekeknek. Jó példa erre a Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő animált vlogsorozata is, mely évről évre naprakész és újszerű ismeretet biztosít a versenyzők számára. Vagy éppen a www.mozaweb.hu, ahol számos interaktív tartalommal, a több mint ezerkétszáz, látványos 3D animációval, játékokkal és szemléltető eszközökkel igyekeznek élménnyé tenni a tanulást.

Mi mindent nyújthat egy online vetélkedő?

Ugyan az iskolai oktatás és a rendezvények megtartása átmenetileg ellehetetlenült, a szervezők nem adtak alább a rendezvény színvonalából, és mindvégig arra törekedtek, illetve törekednek majd az országos döntőnél is, hogy a csapatok ne csak a vizsgadrukkot tapasztalják meg, hanem akárcsak az eddigi rendezvényeken, jól is érezzék magukat. A feladatok összeállításánál a vetélkedő szervezői ügyeltek arra, hogy a középdöntők eddig megszokott szerepjátszós, körülírós feladatai helyébe hasonlóan színes, szórakoztató feladványok lépjenek, mint például a kulcsszavas történetírás vagy a rejtett tárgyak utáni kutatás. A koronavírus okozta helyzet külön izgalmak és kihívások elé állította a csapatokat.

Nemcsak a felkészülés során, de még az éles verseny alatt is virtuálisan tartották a kapcsolatot, ami a csapatmunka új formáját ismertette meg velük.

Minden újdonság ellenére, a regionális középdöntősök között idén is igen kiélezett verseny zajlott, azonban kategóriánként és régiónként is csak egy-egy csapat juthatott tovább az országos döntőbe. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a középdöntő dobogósai idén jutalom nélkül maradtak, hiszen minden csapattag mozaWeb Prémium Diák előfizetésben részesült, mellyel egy éven keresztül korlátlanul elérhetik a Mozaik Kiadó online tanulási portálját.

Budapest és Pest megye döntős csapatai:
3-4. osztály: NéBé Klán, Újpesti Bajza József Általános Iskola
5-6. osztály: Számoló gepárdok, Petőfi Sándor Általános Iskola és Gimnázium
7-8. osztály: Profi Befektetők, Petőfi Sándor Általános Iskola és Gimnázium
9-11. osztály: Táppénz, Újpesti Babits Mihály Gimnázium

A versenyről

A Vigyázz, kész, pénz! program célja, hogy a magyarországi általános és középiskolások pénzügyi, gazdálkodási ismereteit gyarapítsa. A vetélkedő programja évről évre egyre több diákot vonz országszerte. A verseny indulásától a nevezések száma mintegy megtízszereződött, 2019-ben immár nyolcezer-kétszázhatvannégy fő részvételével zajlik a verseny. 2010 óta pedig összesen hétszázötvenkilenc településről ezerhatszázkilencvenhat iskola csapata pályázott. Ez összesen több mint negyvenhatezer-kétszáz diákot jelentett. A verseny a 2019/20-as tanévtől innovatív, online rendezésű középdöntővel várja az egyes régiók legjobbjait. A pénzügyi vetélkedő programjával a felnövekvő generáció pénzügyi tudatosságra nevelését kívánja előre mozdítani annak érdekében, hogy felnőttként majd okos pénzügyi döntéseket hozhassanak.

(Fotó: Pixabay)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Az egész világot elláthatná inzulinnal egy nagy csorda génmódosított tehén teje
Az egész világot elláthatná inzulinnal egy nagy csorda génmódosított tehén teje
Olcsóbb és több inzulin – ezt ígéri a biotechnológiai csoda, a barna tehén, amely nem csak tejet, de mellette humán inzulint is termel.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.