Indonézia legnagyobb és a világ tizenegyedik legnagyobb szigetének, Celebesznek déli régiójában él a bugisz népcsoport, melynek tagjai a környékbeli szigeteken, Szumátrán, Ausztráliában és Malajziában is letelepedtek. Noha ezekben az országokban eltérő szokások alakultak ki a leszármazottak között, de az eredeti, hat millió fős dél-celebeszi közösség körében megmaradt a régi hagyomány, mely szerint nem kettő, hanem öt társadalmi nemet ismernek el.

Ezek a következők:

• oroané: a férfiként élő férfiak, vagyis azok az emberek, akik biológiailag férfinek születtek és a hagyományosan férfiasnak tartott öltözéket hordják és mesterségeket űzik
• makkunrai: a nőként élő nők
• calalai: férfiként élő nők, akik rendszerint valóban a másik nemhez szeretnének tartozni
• calabai: nőként élő férfiak, akik nem feltétlenül akarnak nők lenni, de nőiesen öltöznek és viselkednek
• bissu: mindkét nem jegyeit hordozó emberek, nem kizárólag hermafroditák, biológiailag lehetnek egyértelműen férfiak vagy nők is, de egyesítik magukban mindkét nem tulajdonságait, valamint az emberit és az istenit is. Őket gyakran sámánoknak, szent papoknak tartják

Ez a felosztás évszázados múltra tekint vissza. Bár a bugiszok eposzában, az I La Galigoban fellelhetőek a patriarchális társadalomra való utalások és a tradicionális szerepleosztások is, ami szerint a férfiaknak bátornak, a nőknek szerénynek kell lenniük, de egyúttal megjelenik az egyenlőség eszméje is és eredettörténetük tartalmazza az interszexuális bissukat is, akik segítettek létrehozni a világot.

Sharyn Graham Davies, ausztrál antropológus, aki a népcsoport szokásait tanulmányozta és egy ideig, 1990-től kezdve közöttük is élt, 2002-ben számolt be az International Institute of Asian Studies hírlevelében megjelent cikkében, majd később a Conversationön is, a bissuk jelentőségéről:

"Ha megkérdezel valakit Dél-Celebeszen arról, hogy hogyan képzeli el a világ teremtését, valószínűleg egy olyan történetet kapsz, amiben a bissu központi szerepet játszik.

'A mennyekben az istenek eldöntötték, hogy életet hoznak erre a magányos bolygóra. Ezért leküldték egyik legbecsvágyóbb istenüket, Batara Gurut. De Batara Guru nem volt valami jó szervező. Azért hogy mindent el tudjanak rendezni, két bissura volt szükség. Ezért az istenek leküldték őket is. Mikor megérkeztek, mindent virágba borítottak, megalkották a nyelvet, a kultúrát, a szokásokat és minden olyan dolgot, amire a világnak szüksége van ahhoz, hogy virágozhasson. Így született a világ' (Haj Bacco)".

A népcsoport elképzelése szerint tehát az a koncepció, amely a nyugati társadalmakban most kezd valamivel nagyobb jelentőséget kapni, elfogadott, hétköznapi dolognak számított. Eszerint egy ember biológiai neme nem kell, hogy egyúttal a viselkedését vagy a szokásait is meghatározza, mivel a társadalmi nem (gender) tanult dolog. Ha egy közösség tagjai nem tartják rendhagyó dolognak, ha egy férfi megjeleníti feminin oldalát, virágot tesz a hajába és szoknyát hord, akkor az nem számít különcnek.

A Rutgers Egyetem kutatója, Vanessa LoBue vizsgálatai szerint a gyermekek definíciója a nemi identitásról nagyjából három és öt éves kor között alakul ki, ilyenkor még eléggé képlékeny az elképzelésük arról, hogy ki számít fiúnak és ki lánynak. Egy kísérlet során, melyet a Cornell Egyetem szakértője, Sandra Lipsitz Bem végzett el, fényképeket mutattak óvodás gyerekeknek kisfiúkról és kislányokról, olyan ruhában, amely illett a hagyományos szerepekhez, tehát a fiúkat focilabdával ábrázolta, a lányokat pedig copfokkal, majd olyanban is, amely pont a fordítottja volt, a fiúk voltak szoknyában, a lányok labdával a kezükben.

A teszten résztvevő gyerekek többsége a szoknyába öltözött fiúkat a lány kategóriába sorolta.

Az a tudás, hogy a biológiai nem egy életre meghatározott dolog, később alakul ki, öt éves kor után, LoBue szerint. Ekkorra a gyerekek nem csak azt tanulják meg, hogy a férfi és női nem valaki identitáshoz hozzátartozó jellemző, hanem azt is, hogy ez bizonyos viselkedésformákkal jár, vagyis a biológiai nem és a társadalmi nem szoros kapcsolatban állnak egymással. Emiatt a gyerekek egy jó pár évig igen sztereotipikusan viselkednek, főként a saját nemi csoportjukból választanak maguknak játszótársakat és a játékokban is az ennek megfelelőt preferálják. Később, hét és tíz éves kor között újra flexibilisebbé válik a hozzáállásuk, ekkor be merik ismerni, ha a lányok inkább autókkal, vagy a fiúk babákkal szeretnének játszani.

A bugisz nép esetében a különböző biológiai nemű embereknek nem kell kizárólagos döntést hozniuk az identitásukat illetően, mivel ezt (a nemi identitást) inkább egy spektrumnak látják:

"Képzeld el, hogy valaki itt van a sor végén, ők azok, akiket XX-nek hívunk, majd végighaladsz a soron és megérkezel a másik végéhez, ahol az XY található. De végig a sor mentén léteznek emberek, mind különböző felépítéssel és karakterrel."

- idézi fel egy bugisz interjúalany magyarázatát Sharyn Davies a Conversationön megjelent cikkében. A National Geographic videójában szintén hasonlóan festi le a helyzetet Pawang Matoa: "Öt nem van és nem kell elválasztanunk egymástól az embereket a nemük miatt, mivel mindennek harmóniában kell élnie egymással. Ha egy nemet elkülönítünk, a világ egyensúlya felborul."

A tradíciók azonban változnak Indonéziában, a népcsoportot illetően ellenkező előjellel, mint a nyugati országokban. Miután Indonézia elnyerte a függetlenségét Hollandiától 1949-ben, zavargások törtek ki és a bissukat, calalaiokat és calabaiokat nem csak diszkriminálták, hanem sokszor bántalmazták, vagy akár meg is ölték. A főként muszlim vallású országban nem tolerálták a törzs hagyományait és a Muhammadiyah iszlám mozgalom kitiltotta a bissukat, mivel a tradicionális iszlám tanításokkal ellenkezett az életmódjuk.

Ha pedig a szokásokat senki nem viszi tovább, azok lassan kihalnak.

Noha voltak kezdeményezések a tradíciók visszaállítására, ahogy arról az Atlas Obscura is beszámol, a kétezres években Halilintar Lathief antropológus próbálta visszahozni a bissuk intézményét a bugisz közösségekbe, de hagyományos szerepüket már elvesztették, most már inkább a transzneműekkel azonosítják őket. Pedig valaha a vallási jelentőségük igen befolyásos volt és nem is akárki válhatott bissuvá, hiszen gyakran nehéz próbákon kellett bizonyítaniuk rátermettségüket. Előfordult, hogy egy ilyen próba alkalmával három napig kellett mozdulatlanul feküdni a leendő sámánnak egy bambuszból készített csónakban egy tó közepén vagy hosszú vallási szövegeket kellett megtanulniuk, ezután pedig akár a király legközelebbi tanácsadóivá is válhattak.

Ma már azonban sokszor stigmatizálják őket és a calabaiokkal (nőnek öltözött férfiak) együtt leginkább esküvők szervezésében vesznek részt. A BBC-nek nyilatkozó Lathief szerint a hosszú üldöztetés emléke miatt egyre kevesebben merik felvállalni ezeket a szerepeket, de azért a hagyomány még nem halt ki teljesen.

Ez a cikk eredetileg 2021.04.13-án jelent meg a Rakétán.

(Fotó: Flickr/sharyngrahamdavies, Wikimedia Commons, Pixabay)

Ez is érdekelhet:

Egyetlen szó, ami megváltoztathatja véleményünket a nőkről Bár legtöbben ma már nem értelmezik szó szerint a bibliai történeteket, ahogy az ortodox hagyományok követői is megfogyatkoztak, ezek a tanítások mégis olyannyira beépültek tudatalattinkba, hogy a vallásra utaló fogalmak akkor is befolyásolhatják a nőkről alkotott véleményünket, ha nem tartjuk magunkat hívőnek.
Egy fiatal női Twitter-influenszerről kiderült, hogy ötven éves férfi, aki deepfake videókat posztolt Az utóbbi egy évben meredeken emelkedett az olyan, nagy figyelmet kapott esetek száma, melyekben a deepfake technológia komoly szerepet kapott, és most itt a legújabb történet, ami átverésnek indult, de jó vége lett.
Miért más a női és a férfi biciklik váza? A válasz látszólag triviális, de vajon miért maradt fenn ez a hagyomány ilyen sokáig?