Ilyen sem volt még: egy mobilgyártó lehetővé tette, hogy az egész telefon helyett csak a kameráját cseréljük le
2020 / 08 / 27 / Bobák Áron
Ilyen sem volt még: egy mobilgyártó lehetővé tette, hogy az egész telefon helyett csak a kameráját cseréljük le
Néhány éve még úgy tűnt, hogy a hordozható technológia következő nagy dobása a moduláris telefon lehet. A Google Project Ara leállításával és az LG G5 kudarcával viszont az egész kezdeményezés komoly léket kapott, mostanra pedig már nagyjából csak a Motorola maradt, ami ilyesmivel próbálkozik, a telefonjaik hátlapjára felcsatolható különböző kiegészítőkkel. A moduláris telefonokat a Fairphone igyekszik életben tartani, igaz, a Project Aránál kicsit visszafogottabb megközelítéssel.

Amíg a Project Ara eredeti célkitűzése egy teljesen modulárisan felépülő telefon volt, amiben egy PC-hez hasonlóan külön cserélhetjük a processzort, a kijelzőt, a RAM-ot, a Fairphone 3-ban csupán a kamerát cserélhetjük le, de a gyártó szerint önmagában ez is elég ahhoz, hogy az emberek ne akarjanak 2-3 évente új telefont vásárolni. Az amszterdami székhelyű vállalat 2010-ben kezdte meg a működését azzal a céllal, hogy a fenntartható technológiáknak csináljanak reklámot, később viszont úgy döntöttek, hogy ezt a törekvésüket egy saját telefon piacra dobásával is megpróbálják elősegíteni.

A vállalat tavaly mutatta be a harmadik telefonját, a Fairphone 3-at, ami a technikai leírása alapján egy tisztességes középkategóriás telefon volt. Az idén érkező Fairphone 3+ ennek a kicsit felújított változata jobb hangszórókkal és fejlettebb kamerával, ami alapesetben 470 euróba kerülne, ugyanakkor a gyártó lehetőséget biztosít azoknak, akik korábban megvásárolták a Fairphone 3-at, hogy 95 euróért csak a telefonuk kameráját cseréljék le, így gyakorlatilag megkapják majdnem ugyanazt a telefont, csak sokkal jobb áron. A különbség nem kicsi, hiszen az eredeti Fairphone-ban csupán egy 12 megapixeles hátlapi és egy 8 megapixeles előlapi kamera volt, az új telefonnak viszont 48 és 12 megapixeles kamerái vannak.

A gyártó emellett is beletett a telefonba néhány olyan funkciót, amitől reményeik szerint ritkábban akarunk majd új telefont venni. Az egyik, hogy a telefon akkumulátora cserélhető, ami ma már ritkaságnak számít a piacon, a másik pedig, hogy a készülék 64 GB-os tárhelye további 400 GB-tal bővíthető microSD-kártyával. Emellett arra is lehetőséget biztosítanak, hogy amennyiben valamelyik alkatrész tönkremenne a telefonunkban, újat rendeljünk helyette, legyen szó akár a kijelzőről, akár a hangszóróról, bár arról nincs hír, hogy ezek a modulok kicserélhetők lesznek-e újabbra a jövőben.

A Fairphone szerint az emberek átlagosan 2,7 évente cserélik le a telefonjukat újabbra, a moduláris telefonnal pedig az a célkitűzésük, hogy ezt a ciklust 5-7 évre tolják ki. Ez nem lesz egyszerű, hiszen a honlapjukon található adatok szerint eddig nagyságrendileg százezer telefont adtak el, így még ha minden Fairphone tulajdonos kitartana az eredeti telefonja mellett, és csak a kamerát cserélné le, ez akkor is csak csepp lenne a tengerben az évente eladott több százmillió mobiltelefonhoz képest.

De mennyire életképes a Fairphone megközelítése? A Global Web Index piackutató által tavaly elvégzett felmérés szerint a vásárlók számára az üzemidő a legfontosabb szempont egy új telefon vásárlásakor, ezt követi a tárhely mérete, a kamera képminősége és a kijelző felbontása. Az első három a Fairphone 3 esetében nem okoz problémát, ugyanakkor mégis kicsit túlzottan optimistának tűnik az az elképzelés, hogy egy mai telefont valaki öt évig használjon ugyanazzal a processzorral, RAM-mal, adatkapcsolati lehetőségekkel (gondolunk itt többek között az 5G előretörésére). Arról nem is beszélve, hogy néhány gyártó éppen a másik irányba evez, az Apple-t például éppen idén bírságolta meg egy francia bíróság, mert szándékosan visszafogták a régebbi iPhone-ok sebességét, és bár a cég arra hivatkozott, hogy erre a csökkenő akkumulátorkapacitás miatt van szükség, nem kérdés, hogy ezzel akarva vagy akaratlanul arra ösztönözték a felhasználókat, hogy minél előbb új telefont vegyenek.

A gyártó állítása szerint a Fairphone 3+ már 40 százalékban újrahasznosított anyagokból készül, de a The Verge szerint ezen túlmenően is sokat tesznek érte, hogy a telefongyártás fenntarthatóbb legyen. A cég régóta kampányol a telefonok gyártásához szükséges fémek etikusabb beszerzéséért, emellett Németországban és Franciaországban olyan programot is működtetnek, amelyben a felhasználók visszaküldhetik a tönkrement telefonalkatrészeket, amiket megjavítanak vagy újrahasznosítják őket.

Ha tetszett ez a cikk, kövess minket a Facebookon is!


Rakéta az Instagramon is!
Kövesd be, később jól jársz majd!
Először vagy itt? Ez itt a Rakéta!
Olvasd el főszerkesztőnk beköszönőjét, mire számíthatsz tőlünk!
Ezek is érdekelhetnek

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.