A szakértők már eddig is tudták, hogy az Antarktisz nem volt mindig az a kihalt, kopár jégsivatag, mint amilyennek manapság ismerjük, nemrégiben pedig újabb fontos bizonyítékot találtak ennek alátámasztására - számol be róla a Live Science. A nemzetközi kutatókból álló csapat 2017-ben a Pine Island-gleccser alatti tengerfenéken bukkant rá a jég alatti, nagyjából kilencvenmillió éves üledékmagra, ami arról tanúskodik, hogy az Antarktisz növényzete egykoron olyan lehetett, mint ma Új-Zélandé.

A kutatás vezetője, Jouann Klages szerint rögtön tudták, hogy valami különlegesre bukkantak, hiszen az üledékmag belső rétegének a színe jelentősen eltért a többi rétegétől. A lelet komputertomográfiai (CT) vizsgálata alapján aztán kiderült, hogy a mag gyökerek sűrű hálózatát rejti, emellett ősi polleneket, spórákat, virágzó növények maradványait is sikerült azonosítani.

Ulrich Salzmann, a Northumbriai Egyetem paleoökológusa ez alapján rekonstruálta, milyen lehetett egykor az Antarktisz klímája és növényzete. Eszerint a Kréta-kor közepén, amikor a Földön még dinoszaurusuok éltek, a kontinenst mocsaras, mérsékelt égövi erdők boríthatták, nagyjából olyanok, mint amilyeneket manapság Új-Zélandon találni. A kutatók azt is megállapították, hogy az éves csapadékmennyiség a walesihez hasonlított.

Ez különösen annak tükrében figyelemre méltó, hogy az Antarktisz elhelyezkedése nem sokat változott az elmúlt kilencvenmillió évben, ami azt jelenti, hogy a kontinens már akkor is hónapokra sötétségbe borult. A kutatóknak viszont arra is van magyarázata, hogy lehetett mégis burjánzó növényzet a kontinensen: a számításaik szerint a kontinens éves átlaghőmérséklete 12 Celisus-fok volt, a nyári átlaghőmérséklet pedig 19 Celsius-fok lehetett, ez tette lehetővé a növényzet elszaporodását a kevés napfény ellenére.

Ez viszont azt is jelenti, hogy a légkörben található szén-dioxid mennyiségének is többnek kellett lennie, mint ahogy eddig gondolták. "A tanulmányunk előtt azt feltételezték, hogy a Kréta-korban a szén-dioxid légköri koncentrációja nagyjából 1000 ppm lehetett" - mondta Gerrit Lohmann, az Alfred Wegener intézet klímaszakértője. "De a mi kísérleteink szerint ahhoz, hogy az Antarktiszon ilyen hőmérsékletek legyenek, a szén-dioxid koncentrációnak 1120 és 1680 ppm között kellett lennie".

A kutatók szerint a felfedezésük megmutatja, milyen komoly hatással vannak az üvegházhatású gázok a Föld átlaghőmérsékletére, és hogy milyen fontos szerepet játszanak a jégsapkák a bolygó hűtéséven. Utóbbi nem túl biztató hír a jövőre nézve, hiszen a szakértők szerint mind a déli-sark, mind pedig az északi-sark egyre nagyobb bajban van, és ha nem teszünk valamit, az olvadásuk akár visszafordíthatatlanná is válhat.