Űr

Rosszul tudtuk, mégsem ásványok, hanem valami jóval furcsább miatt vérvörös az antartikai vérzuhatag

Szerencsére nem is vértől, viszont a felfedezés jelentősége túlmutat ezen a bolygón.
Bolygó

Először filmezték le a világ egyik legnagyobb jéghegyét

Így néz ki élőben egy London-területű jéghegy, ami nemrégen szakadt le egy selfjégről.
Tudás

Így néz ki közelről egy több mint ezer bálnából álló "szupercsorda"

A legutóbbi hasonló, szenzációszámba menő, 2021-es észlelés során körülbelül 300 egyedet figyeltek meg, míg a tavaly januári észlelés során legalább háromszor ennyi cet gyűlt össze.
Bolygó

Kísérteties, részben ismeretlen eredetű hangok érkeztek a sarkvidékekről

Mintha idegen világok zaját hallanánk a felvételeken.
Bolygó

Rendhagyó kutatóállomás az Antarktiszon, ami elszabaduló jéghegyek szomszédságában üzemel

A Halley VI állomást szándékosan telepítették egy olyan területre, ahol a jéghegyek keletkezése majdhogynem hétköznapi esemény. A most kialakuló repedések azonban veszélyeket tartogathatnak.
Bolygó

A jégkorszakok régi rejtélyét a másfélmillió éves jég segíthet megfejteni

A Déli-sarkvidéki jégrétegből derülhet ki, hogy miért lassult le jelentősen a jégkorszakok ciklusának tempója.
Bolygó

Megsemmisülhet a világ legnagyobb jéghegye, de nem a klímaváltozás miatt

A végzete felé tart a Luxemburg méretű jéghegy - hamarosan áthalad a Drake-átjárón, ahonnan a jéghegyek általában már nem térnek vissza.
Tudás

Eddig ismeretlen, óriási folyót találtak a Déli-sark alatt

Hosszabb, mint a Temze, és sajnos akad vele kapcsolatban rossz hír is.
Tudás

Az Antarktisz „véres vízesésének” a titka

És mi köze a különös jelenségnek a Marshoz, valamint a Jupiter holdjához, az Európához?
Techno

Orosz célponttá válhat Elon Musk műholdas internete, ami már az Antarktiszon is elérhető

Az ENSZ Leszerelési Ügyekkel Foglalkozó Hivatalának egy munkacsoportjában utaltak erre.
Tudás

Kísérteties muzsika árad az antarktiszi jégpajzsból

A Ross-selfjég tanulmányozásakor fedezték fel a Földön túli zenejátékot.
Techno

Husky robot vigyáz a pingvinekre az Antarktiszon

A Clearpath Robotics félig irányított, félig önjáró autonóm robotja, a Husky követi figyelemmel az antarktiszi pingvinpopuláció egy részét.
Garázs

Megtalálták Shackleton több mint száz éve elsüllyedt hajóját

Az Endurance roncsait hosszas keresés után végül sikerült felfedezni a Wedell-tenger mélyén, megérkeztek az első felvételek is róla.
Tudás

Az Ernest Shackleton hajójának roncsait kutató expedíció rövid időre Shackletonék sorsára jutott

A dél-afrikai Agulhas II kutatóhajó ugyanúgy befagyott a Wedell-tenger jegébe, mint ahogy annak idején az Endurance, de hamar kiszabadult és az expedíció tagjai már a roncsokat keresik speciális járművek segítségével.
Garázs

Airbus landolt az Antarktiszon, és ez megnyithatja az utat a menetrend szerinti vastagtörzsű gépeknek is

Az Antarktiszra repülni még ma sem rutinfeladat, de a Fokvárosból induló Airbus A340 simán vette az akadályt.
Tudás

Egy spanyol kalandor egyedül evez át az Antarktiszi-félszigetre és onnan Shakelton megmenekülésének helyszínére SUP-pal

Antonio de la Rosa nem először indul vakmerő útra, egyszer már átevezett egy SUP-pal a Csendes-óceán egy 4700 kilométeres szakaszán. Most a néhai brit felfedező, Ernest Shackleton drámai expedíciójának végső állomásait járja be egy összesen 3050 kilométeres távon, amelynek 1000 kilométeres szakaszán evezni fog.
Bolygó

Az idei ózonlyuk az átlagnál jóval nagyobb lesz

Az Európai Unió Copernicus Légkörmegfigyelő Szolgálatának (C3S) friss közleménye szerint 2021-ben rendkívül nagy a déli félteke fölötti ózonlyuk, melynek mérete már most meghaladja az Antarktisz teljes területét.
Bolygó

A rejtélyes Mercier-tó az Antarktisz jégfelszíne alatt

Mélyen az Antarktisz kontinensének szárazföldjén és nem kevésbé mélyen a felszínét borító jégtakaró alatt egy hatalmas és rejtélyes tó rejtőzik, ami kétszer akkora, mint Manhattan szigete.
Tudás

Shackleton balsorsú hajója a Weddell-tenger jege alatt fekszik, jövőre expedíciót indítanak a felkutatására

Az Endurance-t 1915-ben ejtette foglyul a jég 28 férfival, 69 kutyával és Mrs. Chippyvel a fedélzetén, majd tíz hónap után végleg a tenger martalékává vált. Eddig senkinek sem sikerült előkerítenie, de jövőre indul az Endurance 22 expedíció a felkutatására.
Bolygó

Mostantól hivatalosan is öt óceánja van a Földnek a National Geographic szerint

A Csendes-, Atlanti-, Indiai- és az Északi-sarki-óceán (nálunk ismertebb nevén Jeges-tenger) egy víztömeget alkot, de külön elnevezéssel, ezek mellett a Déli-óceánt is gyakrabban jelölhetik a térképeken a jövőben, miután a National Geographic Society is hivatalosan elismerte a létezését.
Bolygó

Elszabadult a világ legnagyobb jéghegye

Hatalmas kiterjedésű jégdarab tört le a Ronne selfjég nyugati részéről az Európai Űrügynökség megfigyelései szerint. Az új rekorder az A-76 nevet kapta és jócskán megelőzi méreteivel az eddigi legnagyobb jéghegyet, az A-23A-t.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.