Jövőre érkeznek az első eszközök, amiket több méter távolságból is tölthetünk

2021 / 11 / 18 / Bobák Áron
Jövőre érkeznek az első eszközök, amiket több méter távolságból is tölthetünk
Képzeljük el, hogy belépünk a lakásba, és a telefonunk anélkül elkezd töltődni, hogy be kéne dugnunk a konnektorba. A futurisztikus elképzelés az ígéretek szerint akár hónapokon belül valóra válhat.

Az Ossia már évek óta dolgozik egy olyan bázisállomáson, ami képes vezeték nélkül, több méteres távolságból is árammal ellátni az elektronikus eszközöket. A Cota névre keresztelt technológia már a 2016-os Consumer Electronics Show-n lenyűgözte a látogatókat, viszont a mai napig nem került kereskedelmi forgalomba.

Erre a hírek szerint már nem sokat kell várni, ugyanis Gizmodo beszámolója szerint a gyártó most bejelentette, hogy a francia Archosszal való együttműködésük eredményeként 2022-ben piacra kerülnek az első olyan készülékek, amelyek már beépítve tartalmazzák a technológiát. Egyelőre egy beltéri kamerát, egy hő- és levegőminőségmérőt, egy nyomkövetőt valamint egy okosórát jelentettek be, amikről túl sokat nem lehet tudni azon kívül, hogy kompatibilisek lesznek a Cotával. A látványtervek is inkább csak illusztrációként szolgálnak, ugyanis a gyártó szerint a végső termékek nem feltétlenül így fognak kinézni.

A bázisállomás boltokba kerüléséből viszont nem csak azok fognak profitálni, akiknek szükségük van egy olyan kamerára, amit nem kell bedugni a konnektorba. Az Ossia korábban már több olyan kiegészítőt is bemutatott, amelyekkel a hagyományos eszközök is "felokosíthatók", így akár az tölthető ceruzaelemeket vagy a telefonunkat is tölthetjük majd a távolból egy speciális tok segítségével. A redmondi cég útjából nemrég egy komoly akadály is elhárult, ugyanis az Egyesült Államok után szeptemberben Európában is megkapták a technológia alkalmazásához és forgalmazásához szükséges tanúsítványokat, így a Cota az Európai Unióban és Nagy-Britanniában is használható lesz, mégpedig a hatótávjának a korlátozása nélkül.

"Ahogy a világ egyre inkább előtérbe helyezi az érzékelőkkel, IoT-vel és termelékenységi eszközökkel való adatelemzést, úgy foguk hirtelen ráébredni, hogy ez a világ már nem működhet eldobható akkumulátorokkal, vagy körülményes és drága vezetékekkel" - nyilatkozta akkor a cég vezérigazgatója, Doug Stovall, hozzátéve, hogy a vezeték nélküli energiaellátás ugyanolyan alaptechnológia, mint a wifi, a Bluetooth vagy az okostelefonok, amely korábban lehetetlennek tűnő lehetőségeket fog megnyitni. "Manapság az embereknek már nem kell az internetkapcsolattal foglalkozniuk, holnap viszont már az energiaellátásra sem kell majd gondolniuk" - zárta gondolatait.

A gyártó honlapja alapján a Cota a wifihez hasonlóan működik, csak adatok helyett energiát továbbít a levegőben. A készülékben elhelyezett jeladó jelez a bázisállomásnak, ami - amennyiben úgy érzékeli, hogy az adott eszköznek töltésre van szüksége - válaszként elkezd áramot sugározni, másodpercenként százszor. A Cota nagyjából kilenc méter sugarú kört képes lefedni, az Ossia szerint pedig amiatt sem kell aggódnunk, hogy a levegőben érkező áram esetleg kárt tesz bennünk, ugyanis a technológiát úgy alakították ki, hogy automatikusan elkerülje az emberekkel való érintkezést. Erről az Ossia honlapján egy szemléletes, interaktív animációt is megnézhetünk.

A vezeték nélküli energiaellátáson ma már számos cég dolgozik, az Ossián kívül például az Energous is évek óta fejleszt hasonló technológiát, idén pedig a Xiaomi, az Oppo majd a Motorola is bejelentette, hogy a jövőben érkező telefonjaik több méteres távolságból is tölthetők lesznek. Hogy ezek a megoldások mikor kerülnek piacra, azt ugyanakkor egyelőre nem lehet tudni.

(Borítókép Getty Images)

További cikkek a témában:

Több méteres távolságból is tölthetők lesznek a Xiaomi telefonjai A gyártó olyan technológiát mutatott be, amellyel akár a szoba másik feléből is tölthetők a telefonok, okosórák, fitneszkarkötők.

Az Oppo kigördíthető kijelzős telefonja is tölthető lesz a távolból Egyre futurisztikusabbnak tűnik az Oppo futurisztikus telefonja.

Egyszerre négy telefont tölt a levegőn keresztül a Motorola új töltője Közben amerikai és japán kutatók már egy egész szobát építettek, ami a benne lévő eszközöket mind el tudja látni elektromossággal.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Összehasonlítottuk a három legjobb, ingyenes mesterséges intelligenciát
Összehasonlítottuk a három legjobb, ingyenes mesterséges intelligenciát
A ChatGPT, a Gemini és a Claude a programjavaslatok és a bevásárlólista mellett még Petőfi Szeptember végénjét is kiegészítette nekünk.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.