Bár mérete is hatalmas (körülbelül ötezer-nyolcszáz négyzetkilométer), mégsem ez az egyetlen ok, amiért a jégtábla leválása óta a kutatók kitüntetett figyelmét élvezi. Ugyanis a mai napig sem sikerült egyértelműen meghatározni, hogy leszakadása természetes folyamatok, vagy a klímaváltozás eredménye. (Érdekesség, hogy az A-68 hatalmas területe ellenére elég vékony, csupán pár száz méter.) A jégtábla sodródását és változását műholdakkal követik, eddig két kisebb darab vált le róla, az egyik szinte közvetlenül a nagy jégtábla keletkezése után, míg a másik 2020 áprilisában. (Utóbbi százhetvenöt négyzetkilométeres.) Az A-68 jelenleg a Déli-Orkney-szigetek közelében, a nyílt tengeren kering, indulása óta nagyjából ezerötven kilométerre jutott a Larsen-selfjégtől, de sodródása persze nem légvonalban történt. A legfrissebb felvételt 2020. július 5-én készítette az Európai Űrügynökség (ESA) Copernicus Sentinel-1 műholdja: a sodródás első két éve alatt a jégtábla meglehetősen lassan nyomult előre a jeges vízben, ám most, hogy elérte a nyílt tengert,

a kutatók számítása szerint valószínűleg felgyorsul majd a mozgása.

A jégtábla egy "bejáratott" útvonalat jár be, vagyis mozgása illeszkedik abba az útvonal-rendszerbe, amelyet a korábbi jéghegyek sodródásának megfigyelései alapján felvázoltak. Mindemellett ahogy a jégtábla távolodik az Antarktisztól, úgy egyre nagyobb eséllyel láthatják majd az arra közlekedő hajósok is.

Közelről még elképesztőbb a látványa

Egy évig feszülten figyelték a tudósok a Larsen-C selfjegyet az Antarktisznál, amelyről 2017. júliusban leszakadt az említett ötezer-nyolcszáz négyzetkilométeres jégtábla, az A-68. Az első műholdfelvételek alapján azonban a selfjég és a jéghegy közötti rés csak egy vékonyka vonalnak tűnt. A NASA  Twitteren közzétett képein viszont már kivehető, hogy milyen széles csatorna alakult ki, ahogy az A-68 elkezdett keleti irányba távolodni a kontinenstől. Az ügynökség munkatársai a Washington Postnak akkor úgy nyilatkoztak, hogy nehéz megjósolni a jégtábla sorsát. Elképzelhető, hogy hosszabb ideig egyben marad, de nagyobb az esélye a széttöredezésnek, és hogy egyes részei melegebb vizek felé úsznak majd. Maga a Larsen C selfjég körülbelül háromszázötven méter vastag, és az Antarktisz nyugati részén terül el. A leszakadt A68-as jégtömb vastagsága kétszáz méter, tömege pedig a selfjég súlyának tíz százalékát tette ki.

A tengerből harminc méterre kiemelkedő, több mint ezer gigatonnás A-68 víztartalma a becslések szerint öt évig fedezné a világ teljes vízfogyasztását.

(Fotó: ESA, Pixabay)