A Realme az új Xiaomi

2021 / 06 / 16 / Bobák Áron
A Realme az új Xiaomi
Magyarországon egy ideje már nem lehet olyan telefont kapni 200 ezer forint alatt, amire még ráragasztható lenne a "csúcskategóriás" címke, de az itthon még viszonylag ismeretlen Realme a legújabb telefonjával változtathat ezen a helyzeten.

A hazai piacon elég komoly változások játszódtak le az elmúlt néhány évben, amelyek közül az egyik - sokakat igen érzékenyen érintő - trend, hogy a boltokból eltűntek az úgynevezett "olcsó" felsőkategóriás készülékek. Amíg egy-két évvel ezelőtt a Xiaomi, a Oneplus vagy a Honor csúcskészülékét is megkaphattuk jóval a kétszázezres lélektani határ alatt, addig ma már ilyen áron hiába is keresnénk olyan telefont, ami még hellyel-közzel megfelel a "csúcskategóriás" besorolásnak. Ez a helyzet több, egymástól független tényező eredményeként alakult ki, hiszen amíg a Xiaomi és a Oneplus egyre inkább arra törekszik, hogy minőségben befogják a Samsungot és az Apple-t, így pedig egyre kevésbé köthetnek kompromisszumokat a telefonjaik képességeit illetően, a Honor az amerikai kereskedelmi embargó miatt kényszerült tetszhalott állapotba, amiből csak mostanában kezdenek ébredezni, miután tavaly függetlenedtek a Huaweitől.

A Xiaomi végleg kilépett az "olcsó" kategóriából, de ez nem feltétlenül baj A Huawei babérjaira törő gyártó hétfőn mutatta be a legújabb csúcskategóriás telefonjait, amelyek már egyértelmű szemléletváltást jeleznek a cégnél.

A piaci rés befoltozására a Realme vállalkozott, akiknek a kedden bemutatott új telefonja, a Realme GT Magyarországon is kapható lesz, a specifikációjához képest várhatóan eléggé kedvező áron. Bár a shenzeni céget alig három éve, 2018 májusában alapították, a Realme már most sem kis név a piacon, az agresszív árpolitikájukkal ugyanis rövid idő alatt rengeteg rajongót szereztek maguknak. A Counterpoint Research adatai szerint a Realme 2021 első negyedévében (az előző negyedévhez hasonlóan) az eladott telefonok számát tekintve már 4%-os részesedéssel bírt a globális piacon, amivel a Huaweijel holtversenyben a hatodik legnagyobb gyártónak számítanak. Az új telefon hivatalos magyarországi árát egyelőre még nem közölték, de annyit már biztosan lehet tudni, hogy a drágábbik, 12 GB RAM-mal és 256 GB tárhellyel ellátott változat Európában 599 euróba fog kerülni (ami átszámolva 210 ezer forint), az olcsóbb, 8 GB RAM-mal és 128 GB tárhellyel ellátott verzió viszont már 449 eurós áron szerepel a Realme honlapján, ami 157 ezer forintnak felel meg. Bár elképzelhető, hogy a készülék a hazai elektronikai áruházak polcain ennél valamivel drágábban jelenik majd meg, de az azért valószínűsíthető, hogy az ára így is bőven kétszázezer forint alatt lesz.

Ezét az árért a Realme GT valóban nagyon jó ajánlatnak tűnik, hiszen a telefonban a legújabb, Snapdragon 888 processzort találjuk, ami különösen annak tükrében meglepő, hogy a globális félvezetőhiány tavasszal a Qualcomm csúcsprocesszorát is elérte, így nem nagyon számítottunk rá, hogy ez a chip meg fog jelenni olcsóbb telefonokban. A Realme GT ráadásul nem csak teljesítményben veszi fel a versenyt a jelenlegi legerősebb csúcskategóriás készülékekkel, hiszen a telefonban egy 6,43 colos, 120Hz-es képfrissítésű AMOLED kijelzőt találunk, a 65 wattos gyorstöltés pedig a Xiaomi, a Oneplus és az Oppo felsőkategóriás készülékeinek töltési teljesítményével vetekszik. A készülék érdekessége, hogy találunk benne 3,5 mm-es jack-csatlakozót is, vagyis vezetékes fülhallgató is csatlakoztatható hozzá, de nem hiányzik a Dolby Atmos hangzású sztereó hangszóró, a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó és a WIFI 6 sem.

A Realme-nek persze muszáj volt bizonyos kompromisszumokat kötni, hogy ennyire olcsón tudja adni a készüléket, ami a telefon kamerájánál érhető tetten a legnyilvánvalóbban. Bár a 64 megapixeles főkamera felbontása egyáltalán nem ad okot a szégyenkezésre, ám az extrák terén már kissé fapadosnak mondható, hiszen nincs benne se optikai képstabilizátor, se pedig lézeres autofókusz. A készülékből hiányzik a telefotó objektív, ezzel együtt pedig az optikai zoom lehetősége is, a Realme GT hátoldalán ehelyett egy 8 megapixeles nagy látószögű és egy 2 megapixeles mélyéségérzékelő kamerát találunk.

Apróságnak tekinthető, és csúcskategóriás telefonoknál is elő-előfordul, de mégis apró hiányosságnak tekinthető, hogy a készülék kijelzője csak 2400x1080 pixeles felbontású, emellett további kompromisszum, hogy a Realme GT tárhelye nem bővíthető memóriakártyával (mondjuk a Galaxy S21-é sem), a telefon nem vízálló, és a vezeték nélküli töltés lehetőségéről is le kell mondanunk.

A Realme GT Magyarországon kék valamint sárga színben lesz kapható, amelyek között viszonylag lényeges különbség, hogy előbbinek üvegből, míg utóbbinak vegán bőrből készült a hátlapja. A gyártó telefonjai a hazai szolgáltatók közül jelenleg a Telenor kínálatában találhatók meg, de arról egyelőre nem érkezett hivatalos infó, hogy az új készülék kapható lesz-e a magyarországi mobilszolgáltatók bármelyikénél.

További cikkek a témában:

Átveheti a Xiaomi a Huawei helyét a mobilpiacon? A kiváló ár-érték arányú készülékeiről ismert Xiaomi a tavalyi évhez hasonlóan idén is egy olyan telefont mutatott be az év elején, aminek az ára alig marad el a nagy gyártók csúcskészülékeitől, azonban az Mi 11 esetében ennek már sokkal több értelme van.

Csúcskategóriás telefonok 250 ezer alatt - melyik mit tud? Összehasonlítottuk a Xiaomi és a OnePlus legújabb csúcsmodelljét, amelyeknek idén váratlanul erős mezőnyben kell helytállniuk. Vajon mire megy a Xiaomi Mi 10T Pro és a OnePlus 8T a Samsung, a Huawei és az Apple ellen?

Kiderült, hogy mennyibe fog kerülni a legolcsóbb, Magyarországon is kapható 5G-s mobil A Xiaomi a nemzetközi bemutató után Magyarországra is elhozta a Redmi Note 10 5G-t, aminek az ára ugyan némileg emelkedett, de még így is messze a legolcsóbb, itthon is kapható 5G-s telefon.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Gyilkossági nyomozás zajlott le a TikTokon egy elásott szőnyeg miatt
Gyilkossági nyomozás zajlott le a TikTokon egy elásott szőnyeg miatt
Holttestkereső kutyákkal érkezett a rendőrség, a családanyának pillanatok alatt többmillió követője lett.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.