A tengeri szörnyek közül a legismertebb talán a kraken (régiesen: krák), amely a leginkább egy óriási (és nagyon gonosz) polipra emlékeztet, és amelyről a legelső ismert forrás 1180-ból származik, amikor Sverre Sigurdsson, norvég király írt róla, de Leviathánként előkerül a Bibliában is, mint hatalmas sárkány, amely a vizekben él. A krák és a Loch Ness-i szörny azonban az élőhelyükön és rossz hírükön kívül is hasonlítanak egymásra valamiben – elég valószínű, hogy egyiküket sem bálnamerevedés ihlette.

Mindez viszont már nem feltétlen mondható el egy másik fajta vízi szörnyűségről, a tengeri kígyóról. Ezeket a mitikus lényeket, pontosabban a róluk készült feljegyzéseket még 2005-ben vette tüzetesebben górcső alá Charles Paxton, aki még egy Ignobel-díjat is bezsebelt. Ez utóbbi megtiszteltetés egyébként a Nobel-díj paródiája, ami a felesleges, értelmetlen felfedezésekért jár, Paxton pedig azért kapta, mert azt vizsgálta, miként udvarolnak a gazdasági céllal tartott struccok az embereknek Britanniában. A rettenetes „tengeri kelgyók” bálnapéniszként történő beazonosítása viszont akár még hasznosnak is tekinthető, szóval ezért igazán járhatott volna valami komolyabb kitüntetés is.

Akárhogy is Paxton Hans Egede lutheránus térítő 18. századi feljegyzéseit vizsgálta meg, illetve több más hasonló írást is. Ami feltűnt neki, hogy ezekben az írásokban sokszor a teljes kígyó kiemelkedik a vízből, amire ezek az állatok ilyen testtel nem lennének képesek, hacsak nincsenek valamiként, valahol rögzítve – például egy bálna alhasán. Ehhez társul, hogy a kígyók leírt alakja, illetve azok mérete is megfeleltethető a bálnák izgalmi állapotú szerszámának – egyébként mind a simabálnák, mind a szürke bálnák is közel 2 méteres péniszhosszal büszkélkedhetnek, amit – mint azt a tanulmány írja – a „naiv megfigyelő könnyen összetéveszthet egy (kígyó) farokkal”. A végső lökést a bálnafallosz-teória irányába pedig egy 1875-ös beszámoló adhatta, amelyben a tengeri kígyót „fehéres oszlopként” írták le, amely nagy ámbráscetek raja közül emelkedett elő, miközben ez utóbbi állatok „az izgalomtól eszeveszettnek” tűntek.

Isn't it hilarious that sailors used to constantly mistake whale dicks as mysterious sea serpents. pic.twitter.com/hBzleFlMps

— Collie Ennis ? (@collieennis) April 4, 2021

A téma idén áprilisban került elő ismét, és nagyot ment megint a közösségi felületeken. Sokan azonban innentől bálnapéniszt láttak bele minden ártalmatlan vízi szörnyetegbe, így szerencsétlen Nessie-be, a skóciai Ness-tóban élő mitikus lénybe is. Mindennek oka, Nessie „bálnafallosz-jellegű” megjelenése az elhíresült, 1934-es, surgeon's photograph néven ismert fényképen. Nessie azonban több okból sem bálnafütykös. Először is azért nem az, mert a szóban forgó képről azóta kiderült, hogy átverés – amit az ebben segédkező egyik ember, Christian Spurling jelentett be a halálos ágyán a kilencvenes években. A sebész, Robert Kenneth Wilson, akihez a képet kötik, és a segítője némi agyagból szobrolta meg az ismert formát, amit egy játékhajóra rögzítettek, majd kiúsztattak a tóra.

Ha viszont a kérdést úgy tesszük fel, hogy esetleg élhet-e egy bálna a Ness tóban, amelynek hímszervét időnként vízi szörnynek nézik, arra is kicsi az esély. Bár a cetek között akadnak, melyek megélnek édesvízben is alkalmanként vagy akár a teljes életük is eltölthetik ilyenben (igaz, ezek környeztét is inkább a folyók és kevésbé tavak adják), ám ezek jellemzően különböző, delfinnagyságú emlősök, melyek a szóban forgónál jóval kevésbé impozáns ivarszervvel rendelkeznek csak. A nagyobb testű cetek, így az említett bálnák pedig annyira alkalmazkodtak a sós vízhez, hogyha hosszabb ideig tartózkodnak édesvízben, akkor különböző bőrfertőzéseket, fekélyeket kaphatnak. 2015-ben például egy ifjú bálna tévedt be Buenos Aires egyik városrészének a kikötőjébe, egy édesvízi csatornába, és akkor a szakértők épp a fertőzések miatt elég alacsonyra becsülték szerencsétlen állat túlélési esélyét.

(Kép: Picryl)

További cikkek a témában:

A nyelv törvénye – amikor kardszárnyú delfin és ember együtt halásztak Ausztráliában, a huszadik század első évtizedeiben együtt halászott az emberekkel egy Öreg Tom névre keresztelt kardszárnyú delfin. Persze a történet – mint oly sok más, amely ember és természet átmeneti harmóniájáról szól – nem végződött happy enddel. Vagy bizonyos értelemben talán mégis.

Bizarr szexuális szokások a gladiátorok világából A nők előszeretettel kihasználták az ókori Róma 'rocksztárjait', és egészen fura dolgokat is kívántak tőlük saját örömszerzésük érdekében.

Zeusz, a görög mitológia gazfickója bármit megtett egy kósza numera kedvéért Hűtlen férj, szoknyavadász, macsó: lépre csalva istennőket, nimfákat és halandókat, Zeusz számtalan gyermeket nemzett szerte az Olümposzon és a Földön. Erotikus hódításait mítoszok sokasága meséli el, de hírhedt, már-már beteges bosszúálló természete is megér egy misét.