Mint a NASA közleménye írja, a Marson már régi ismerős a rozsda, épp emiatt is látjuk vörösnek. Ám a Mars felszínén nem csak vas akad, hanem a rozsdásodás folyamatához szükséges több tényező is: jelesül oxigén és víz, amelyek még a planéta múltjából származnak. A Holdnak ehhez képest nincs légköre, sem oxigén, sem folyékony víz nincs, és tudomásunk szerint nem is volt soha rajta. Akkor mégis mit keres ott hematit?
A vasércre utaló nyomokat a Chandrayaan-1 orbiter adatai közt találták meg a kutatók, amit a szonda még 2008-ban, a Hold felszínének a tanulmányozásakor gyűjtött be. A szonda a Moon Mineralogy Mapper (M3) eszközzel vizsgálta a szóban forgó égitest felszínét, és az adatok alapján a visszavert fény spektrumából az következik, hogy a Hold két pólusa radikálisan más összetételű, mint az égitest többi része. Amíg ugyanis a Hold felszíne tele van vasércben gazdag kőzettel, addig a pólusokon az említett hematitnak felelt meg a spektrum. A hematit pedig a vas oxidációjakor, magyarul rozsdásodáskor keletkezik, és ehhez oxigénre és vízre van szükség.
A Holdon azonban nem csak oxigén és folyékony víz nem található, de további nehezítő körülményként még a napszélből származó hidrogén is folyamatosan bombázza a felszínét, mivel – a Földünkkel ellentétben – nincs olyan mágneses mezője, ami ettől megvédené. A szóban forgó hidrogén ugyanis redukálószer mivel elektront ad át annak az anyagnak, amellyel kapcsolatba lép – ez pedig épp az ellentéte annak, amire a vörösvasérchez szükség lenne, mivel a rozsdásodásodhoz, vagyis a vas oxidációjához arra lenne szükség, hogy az adott anyagtól valami elektront vegyen át.
Mindennek megfelelően a kutatók annyira meglepődtek, hogy még egyszer, alaposabban megvizsgálták az adatokat, de kiderült, hogy kétség sem férhet hozzá, hogy a rögzített spektrum hematitra utal. Már csak magyarázatot kell rá találni, hogy miként került oda. A kutatóknak tehát három dologgal kellett elszámolniuk: honnan származik az oxigén, honnan származik a víz, és mi védi a Holdnak ezeket a területeit a napszéltől?
Kezdjük az oxigénnel! Mint már tehát arról beszéltünk, a Holdnak nincs légköre, de oxigénre utaló nyomok azért még kimutathatóak rajta – ennek az oxigénnek pedig a Föld a forrása. Ahogy ugyanis a Föld kering, a mágneses mezője némileg elnyúltan követi, kicsit mint egy meteorológiai szélzsák. Ezt a teóriát erősíti meg az is, hogy az M3-készülék adatai alapján a Holdnak a Földhöz közelebbi részén több a vörösvasérc. Mivel azonban a Hold apránként távolodik a Földtől, ezért elképzelhető, hogy amikor még ez az égitest a múltban közelebb volt a bolygónkhoz, akkor több oxigénmolekula juthatott át, ami elegendőnek bizonyult a rozsdásodáshoz. Ha pedig a Hold időnként bekerül a mágneses mezőnkbe, az a hidrogéntől is védi, mivel ez a napszél 99 százalékát kivédi a Hold bizonyos pályaszakaszain (elsősorban teliholdkor).
Vagyis már csak a vízzel kell elszámolni. Fagyott vizet ugyan találtak a Hold távoli felén, de ez messze van onnan, ahol a vörösvasércre akadtak. Azonban a Hold felszínén akadnak vízmolekulák, és ezek felszabadulhatnak, ahogy az égtiest folyamatosan porszemcsékkel ütközik, és ezek a szemcsék a vízmolekulákat el is juttathatják a megfelelő helyre. Ha pedig minden adott: tehát a Hold védve van a Napszéltől, eljut rá némi oxigén a Földről, valamint a száguldó porszemcsék is szállítottak vízmolekulát, akkor elvileg beindulhat a rozsdásodás folyamata.
Mindez azonban csak elmélet, és több adatra lesz szükség a végleges magyarázathoz, melynek immár arra is ki kell térnie, hogy mindez szép és jó, de akkor miként akad vörösvasérc – ugyan kisebb mennyiségben – a Holdnak a Földtől távolabb eső oldalán is.
(Kép: Flickr/Gabriela Castillo)
