Svájcban népszavazáson utasították el a klímavédelmi intézkedéseket

2021 / 06 / 30 / Justin Viktor
Svájcban népszavazáson utasították el a klímavédelmi intézkedéseket
Svájcban nemrég népszavazáson mondtak nemet három fontos környezetvédelmi javaslatra, köztük a Párizsi Éghajlatváltozási Megállapodásban foglalt célokra.

Üzemanyag-díj, repülőjegy-díj: nem

Az egyik törvény a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére vonatkozott, az elutasítása azért is különös, mert 2019 szeptembere és 2020 október között rekordot döntött a permafroszt, vagyis az állandó hóhatár feletti területek hőmérséklete a svájci Alpokban. A klímaváltozás miatt Svájcban visszahúzódóban vannak a gleccserek, és már a síszezon is rövidebb. 

A szavazók 51,6 százaléka elutasította az új CO2-kibocsátásról szóló javaslatot, az autók üzemanyagára kivetett pótdíj emelésével és a repülőjegyekre kivetett illeték bevezetésével egyetemben, nemet mondva a kormány javaslatára.

Simonetta Sommaruga környezetvédelmi miniszter szerint Svájcnak így már "nagyon nehéz lesz" elérni 2030-ig kitűzött célját. A szén-dioxid-kibocsátást szeretnék az 1990-es érték felére csökkenteni, és 2050-re - mint bárki, aki ma szalonképeset szeretne mondani a klímapolitikai színtéren - nettó kibocsátás-semlegessé válni.

"A mai "nem" szavazat nem a klímavédelemre, hanem csupán arra a törvényre vonatkozott, amiről szavaztunk. Az elmúlt hetek vitái azt mutatták, hogy sokan meg szeretnék erősíteni a klímavédelmet, de nem ezzel a törvénnyel" - mondta el Sommaruga sajtótájékoztatóján. 

Ha az ajtón nem megy...

A Svájci kormány következő lépésként politikailag eladhatóbb irányból próbálkozik majd, az üzemanyag-importőrökre kivetett illeték növelésével, melynek összegét a klímavédelmi projektekbe csatornázzák be, hátha így sikerül egyetértésbe kerülni a lakosság véleményével.

Egy másik most visszautasított törvény szerint Svájc lehetett volna a világon a második olyan ország, ami teljesen betiltotta volna a mesterséges növényvédő szereket. Emellett azokat a mezőgazdasági termelőket támogatták volna, akik már egyáltalán nem használnak vegyszereket.

A Syngenta és a Bayer agrokémiai gyártók üdvözölték az eredményt. "Egyértelmű szavazás a produktív, erőforrás-hatékony mezőgazdaság mellett" - tudatta a a Bayer, mely nemrégiben vásárolta fel a környezet-, és állatvédők, valamint onkológusok között kevésbé népszerű Monsanto vállalatot, melynek Roundup nevű glifozát tartalmú gyomirtóját már számos helyen betiltották, Magyarországon még nem.

A glifozát rendkívül sikeresen irtja a méheket is. Ráadásul olyan erős humán karcinogén, azaz rákkeltő anyag, hogy tavaly az USA-ban a Bayer 10 milliárd dolláros peren kívüli megállapodást volt kénytelen kötni a Monsanto gyomirtója okozta rákbetegségek miatt, melyet a táplálékláncon keresztül emberekbe kerülő glifozát okozott.

Bizonyos növényvédő szerek emberre és állatra egyaránt rendkívül veszélyes egészségügyi kockázatai tehát tudományos körökben jól ismertek, az ellenzők azonban Svájcban fontosabbnak tartották az élelmiszerek drágulásának, a svájci élelmiszerfeldolgozó-iparban meglévő munkahelyek általuk jósolt megszűnésének és az ország nagyobb import-függőségének elkerülését.

(Forrás: Reuters, TNYT,  Kép: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Bill Gates részben a Bitcoint okolja a klímaváltozás miatt Amint a bitcoin új csúcsok felé mozdul, Bill Gates milliárdos filantróp riasztó képet fest a kriptopénz feltűnően magas szén-dioxid-kibocsátásából fakadó ökológiai lábnyomáról, ami a jövőben csak súlyosbodni fog, mivel a világ legnagyobb kriptopénzének elfogadása a várakozásoknak megfelelően szárnyal.

A ma zajló globális élelmiszer-termelés képes önmagában tönkretenni a párizsi klímacélokat Az elmúlt három évben a klímatudósok megváltoztatták a klímaváltozás szerintük "biztonságos" határértékének meghatározását. A kívánt hőmérsékleti határértékek elérése így azonnali teendőket jelenthet mindannyiunk számára.

Biden két napos Föld napja online klímacsúcsának eredményei A rendezvényt Joe Biden hívta össze a Föld napja alkalmából, és a világ negyven vezetője csütörtöktől két napon át tárgyalt a klímaváltozással összefüggő problémákról és a lehetséges válaszlépésekről.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Különös hatással van a Mars a földi óceánok mélyére
Különös hatással van a Mars a földi óceánok mélyére
A Föld és a Mars kozmikus keringője hatással van a földi óceán mélyére, ami a klímaváltozás szempontjából is tartogathat jó hírt.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.