A biometria, modernül hangzó neve ellenére nem mai találmány, egészen ősi hozzávalója az emberi közösségek interakciójának. Az egymás azonosítására szolgáló módszerek fejlesztése fontos funkciót töltött be a társadalmak életében, mivel, míg az egymáshoz közel álló emberek könnyedén, tapasztalati úton való tanulással is képesek voltak felismerni egymást, addig a viszonylag ritkán találkozó felek, például kereskedelmi/üzleti partnerek az identifikációnak és ezzel a bizalom kialakításának más módszereit kellett, hogy alkalmazzák.

A nézését meg a járását

De más területeken, legelsősorban a bűnüldözésben is hasznát vették az azonosításnak: az ujjlenyomatolvasást Kínában már a Qin dinasztia idején, i. e. 221-206 között is alkalmazták. Az ujjlenyomatozás azonban, noha azóta is töretlen a népszerűsége (mindig kéznél van és könnyű leolvasni) a manapság használatos digitális eszközök védelmi protokolljaiban is, csak egy kis szeletét jelenti a biometrikus azonosításra felhasználható eszközöknek.

Elvégre minden fizikális jellemzőnk egyedi: nincs két test, ami pontosan ugyanúgy működne vagy teljesen egyformán nézne ki.

A szemünk, amire az íriszdiagnosztika és retinavizsgálat is épül, a kezünkön futó vonalak, a hangunk, beleértve a hangszínt és hanghordozást is, mind-mind jól megkülönböztethetővé tesznek minket. Ha pedig eszünkbe jutott már megfigyelni távolról a közeledő (közlekedő) ismerőseink mozgását, akkor azt is nagyon jól tudjuk, hogy a járásunk is teljesen egyedi és jellegzetes, sőt, néha még könnyebben felismerhetővé tesz minket, mint egyéb karakterjegyeink, még ha ezzel nem is vagyunk mindig tisztában. A járás alapú analizáció szintén nem újdonság. Már Arisztotelész is foglalkozott vele a De Motu Animalium című írásában, a későbbiekben az anatómusok már az ember séta közbeni biomechanikáját is figyelték, sőt, az első sorozatfotót, mely a mozgókép megszületéséhez vezetett, egy mozgásról szóló vita hívta életre, melynek végére Eadweard Muybridge tett pontot. Miután lefényképezte megbízójának, Leland Stanfordnak Occident névre hallgató lovát, kiderült, valóban van olyan pont az állat galoppja közben, mikor mind a négy lába a levegőben van.

Tekergők térképe

A modern kor biometrikus eszközeinek repertoárjában a kinetikára, azon belül a járás alapú felismerésre épülő metódusok technikai okokból nem élveznek prioritást: sokkal egyszerűbb egy ujjérintéssel vagy a kamerába bámulással (írisz szkenner) bizonyítani a személyazonosságunkat, mint járkálással. Kínában már évekkel ezelőtt bevezették az emberek mozgását felismerő rendszert a CCTV-ken keresztül, a Watrix vállalat pedig 2018-ban 14,5 millió dollárnyi támogatást kapott a további fejlesztésekhez, de ennek hatékony működtetéséhez szükség volt/van a jól kiépített kamerahálózatra.

Egy dologgal lehetne kiváltani ennek a költséges megoldásnak az alkalmazását, ha az eleve meglévő struktúrákba lennénk beépítve a szenzorok.

A legújabb kutatások eredményének éppen ez a nagy újdonsága: már nincs szükség teljes alakos megfigyelésre, az érzékelők a lépésekből, az azok által keltett vibrációkból olvassák ki az információkat, hiszen a lábnyom éppen annyira egyedi, mint az ujjlenyomat. Az információk pedig nem csak egy személy tartózkodási helyét, sebességét, súlyát és egyéb általánosabb adatokat jelentenek, hanem az egészségi állapotát vagy akár a hangulatát is.

A Carnegie Mellon számítógép-tudományi professzora, Pei Zhang és a Stanford Egyetem mérnöke, Hae Young Noh az általuk kiépített szenzoros rendszert a Harry Potter regényekben szereplő Tekergők Térképéhez hasonlítja, mely az odaillő varázsige felmondása után valós időben teszi követhetővé, ki merre kóborol éppen a környéken. A folytonos real-time megfigyelés a mi világunkban ugyan felvet bizonyos személyi jogi kérdéseket és aggodalmakat, de a mesében ártatlan csínynek tűnik, ami akár jó célokat is szolgálhat.

Zhang-ék “térképe” is éppen ezt teszi: Thaiföldön egy sertésfarmon alkalmazzák, ahol a legkisebb malacok minden egyes lépését is detektálni tudja.

Ez az állatok egyénenkénti egészségi állapotának felmérésben segít (ha egy malac a szokásosnál kevesebbet mozog, vagy megváltoznak a szokásai, lehet tudni, hogy baj van), így elkerülhető, hogy a csoportos kezelés miatt feleslegesen sok antibiotikumot kapjanak, rezisztens baktériumok kialakulását kockáztatva. A kutatók most emberek által használt helyszíneken tesztelik a rendszert, a lépések épületen keresztül futó vibrációjából nyomozzák le a résztvevő alanyok mozdulatait, az így kapott adatokat később gépi tanulási algoritmusok elemzik. “Az épületet használjuk, hogy érzékeljük az embereket [...] átváltoztatjuk a teljes fizikai világot egy szenzorrá, így a világ érti, ki vagy te, merre jársz és hogyan érzed magad az adott pillanatban, az épület maga “együttérzőbbé” válhat a használóinak igényeivel szemben.” Az alkalmazás főként az egészségügyi intézményekben nyújtana segítséget, ahol a jelen lévő betegek aktuális állapotának romlását sokkal gyorsabban lehetne így észrevenni, de egészséges emberek stresszszintje is mérhetővé válik, hiszen a járásunk azt is tükrözi.

“Varázslatot építünk, illetve egy lépéssel jobbat, mivel azt is meg tudjuk érteni, a felhasználó mit gondol és érez.”

- mondta Zhang. A Carnegie honlapján pedig Arthur C. Clarke-ot idézik, aki szerint: “Minden, elegendően fejlett technológia megkülönböztethetetlen a varázslattól.”

(Fotó: Flickr/beatlesmaniac11 CC BY 2.0, Pixabay, Getty)